Így épült Budán székelykapu – a könyvkötő, a pszichiáter és a költő háza

A ház nagyjából egyidős vagy még kicsit idősebb is a székely meseíró, Benedek Elek kisbaconi házánál. 1892-ben épült a hagyomány szerint, eredeti terveinek nem leltem nyomát. Mint a budai oldal villái általában, eredetileg ez a ház is nyaralónak épült, tekintetes Gottermayer Nándor könyvkötőmester megrendelésére.

Gottermayer úr édesapja Bajorországból érkezett Kőbányára, azonban a  számításai serfőzőmesterként nem jöttek be, ezért fiacskáját gondosan az ellenkező irányba terelte: némi külhoni tanulmányút után az ifjú mester 1879-ben nyitott önálló könyvkötőműhelyt Pesten, a Váci utca 11. alatt. Egyedül dolgozott eleinte, azonban a kiegyezést követő városegyesítés, az irodalom fellendülése, a növekvő számú, sikerű és kapacitásukat így rohamosan növelni képes kiadóvállalatok felvirágozása meghozta a könyvkötők számára az aranykort. Gottermayer úr ügyes kezének, igényes munkájának híre futótűzként terjedt a városban, így hamarosan költöznie kellett.   

1895-ben a Franklin Társulattal cserélte el gróf Károlyi utcai házát, hogy helyette felépíthesse a város első és egyúttal legmodernebb könyvkötőgyárát a Királyi Pál utca 5-ös szám alatt. 1911-ben megvette a szomszédos, 7-es számú telket, és Fleisch Róbert tervei szerint felépítette a ma is látható, anno 5-6 szobás, tágas lakásokat kínáló bérpalotát, és amelyben egészen 1946-ig élt a Gottermayer család. A fénykorban 250 munkást foglalkoztató könyvkötészet kétszintes gyárépülete gyászos romhalmazként ma is a Belváros közepén, a Királyi Pál utca 5-7. udvarán rogyadozik, a gyár bezárta után 100 évvel nincs olyan állapotban, amire büszke lehetne a város.

  Belső kép napjainkban

1924-ben meghalt a gyáralapító könyvkötőmester, fia, József pedig nem bizonyult olyan tehetséges és kitartó üzletembernek, mint apja volt, aki 45 évig vitte a céget, és aki Benedek Elek díszkötéses meséit, Jókai 100 kötetes sorozatát és Arany könyveit kötött. Ezzel szemben József alig öt év után, 1929-ben felszámolta apja örökségét, kifizetett mindenkit, eladott mindent és nyugdíjba ment.

 

De vissza a nyaralóhoz: Gottermayer úr nagy társasági életet élhetett itt, anno háromholdas kertje közepén épült tekepályájának romjait már Benedek István bontotta el a nyolcvanas években. Lovakat, méghozzá versenylovakat is tartott itt, az ő emléküket két, virágállvánnyá lefokozott márvány itató őrizte sokáig.

A sashegyi villában az 1920-as évek végétől 1944-ig bizonyos Szántó Samu és felesége volt a tulajdonos, tej- és tejtermék-kereskedésük irodája, telephelye és hatszobás lakásuk is itt volt.

A huszadik század második felének regényes lakói a keserves emlékű 1957-es év tavaszán vették meg az akkor már rozzant állapotú házat. Az új tulajdonosok ekkor Benedek Marcell író és fia, Benedek István pszichiáter, valamint Karinthy Gábor költő lettek.

Gábor Karinthy Frigyes és első, fiatalon, spanyolnáthában meghalt felesége, Judik Etel fia volt, 1914-ben született Pesten. Benedek Istvánnal, Devecseri Gáborral a Lónyai Utcai Református Gimnáziumban barátkozott össze, lapot írtak együtt „Harangszó” címmel, Devecserivel közös verseskönyve is megjelent 1932-ben Somlyó Zoltán szerkesztésében. Érettségi után járt egy évet Rózsahegyi Kálmán színitanodájába, majd a Szép Szóban és a Nyugatban jelentek meg versei. Apja halála után egyre gyakrabban gyötörték hallucinációk, fóbiák – ahogy ő nevezte ezeket: „ördöggörcsök” – amely állapoton persze a háborús évek, a nyilas razziák nem segítettek. A háború után több helyen kezelték, 1952 és ’57 közt volt Intapuszta lakója, ahol kamaszkori barátja, Benedek István volt a kezelőorvosa. 1957-től visszavonultan élt Benedek Istvánnal közös tulajdonú házában.

 

Benedek István ekkor, 1957-ben szabadult Kistarcsáról, ahova beosztott orvosa jóvoltából került, aki amellett, hogy lelkes rendőrségi besúgó volt, szerette volna megszerezni főnöke pozícióját a legendás hírű Intaházai Elmegyógyintézet élén. Ezért feljelentette főnökét, aki előtte öt évig vezette, és nagysikerű, éppen 1957-ben megjelent Aranyketrec című könyve által országos hírűvé tette a mindentől távoleső, Vas megyei intézetet. A sashegyi házat részben az Aranyketrec honoráriumából, részben az Intapusztán is megfordult gyerekkori barát, súlyos pszichiátriai beteg Karinthy Gábor édesapja, Karinthy Frigyes jogdíjaiból, valamint Benedek Marcell író segítségével sikerült megvenni.

Ezzel Benedek István, a nagynevű pszichiáter, aki közben orvosi hivatását íróira cserélte, összeköltözött szüleivel és gyerekkori barátjával, a skizofréniával küzdő Karinthy Gáborral, vagy ahogy barátai hívták, a „Fájdalomherceggel”. Régi vágya volt „Budán élni egy csöndes, kertes kis villa padlásszobájában, ahol a ház úrnője gondját viseli, mindennel ellátja, ő pedig csak írogat, olvasgat, el-eljár barátaival vagy magányosan a közeli eszpresszóba”. A Vas Gereben utcai ház mindezt megadta neki, vagyis a kereteket, az élet élvezetét már megakadályozta a betegség.

Abban az évben, amikor Benedekék beköltöztek, egy szép napon ellopták a két bejáratú telek hegyfelöli oldalán addig létező, még Gottermayer mester idejéből származó szép, kovácsoltvas kaput. Valami szedett-vedett megoldással pótolták jó időre, mígnem 1978-ban Benedek István saját kezével egy igazi székelykaput nem faragott a helyére. Addig életében nem faragott semmit, nemhogy kaput.

A kapu építéséről „Szirt a habok közt” című könyvében így emlékezik:

„Előszedtem és tanulmányoztam az idevágó »szakirodalmat«, például a Malonyay [A magyar nép művészete] második kötetét, a Székelyföld népművészetét, s bár soha véső még nem volt a kezemben, úgy döntöttem: ha székely őseink meg tudták faragni, fel tudták állítani, nem lehet olyan ördöngősség, hogy meg ne birkózzunk vele.”

No persze nem voltak nagyra törőek a tervek: „Kétféle székelykapu van, nagy és kicsi. A nagyon szénásszekér jár át a galambdúcos tetőzet alatt, a kicsi pusztán személyi közlekedésre szolgál. Mivel szénásszekerünk nincs, az utóbbi mellett döntöttünk.”

 

Benedek Marcell író, irodalomtörténész, egyetemi tanár 1969-ben bekövetkezett haláláig lakott itt, a Vas Gereben utca 13./b-ben, Karinthy Gábor 1974-ben vitte sírba a skizofrénia okainak titkát, amit házigazdája remélt megfejteni hosszú együttélésük alatt. A ház regényes lakói közül a pszichiáter-író Benedek István élt a legtovább, az olaszországi Velencében halt meg 81 éves korában 1997-ben.

A villának azóta új tulajdonosa lett, a hegy legszebb kertkapuja és faragott díszítésű tornyos háza szépen felújítva áll, sűrű lécű kerítése féltékenyen óvja a kíváncsi tekintetek elől. Már nem olyan vadregényes, mint régen, borostyánnal befutott, rozzantabb korában volt, de legendás lakóira továbbra sem emlékeztet semmi.

Forrás:
Helyszínbejárás 2021 december, illetve 
itt, itt, itt, itt, itt és itt