Extremitás a csúcson: egy mérnök, aki víz alatt fotóz tűzzsonglőröket, kismamákat és kisbabákat

ZónánTúl

Extremitás a csúcson: egy mérnök, aki víz alatt fotóz tűzzsonglőröket, kismamákat és kisbabákat

Fotók tűzzsonglőrökről, balett-táncosokról, az Anna and the Barbies énekeséről, babákról, kismamákról, modellekről, sportolókról, menyasszonyról és vőlegényről készített képeket egy pécsi fotós – a víz alatt. Igen, még a tűzzsonglőrökről is. Ötletekről, kivitelezésről, technikáról, varázslatos víz alatti világról beszélgettünk Róka Róberttel.

Mérnökként valószínűleg egy pragmatikus ember vagy, aki az adatok, számok, tények világában mozog. A fotózás pedig művészet, a víz egy különleges, sikamlós, kiszámíthatatlan közeg, hogy áll össze benned ez a kettősség?

Való igaz, hogy a mérnökök általában a számok, adatok, egyenes vonalak, szabályok, a „fekete-fehér” mentén gondolkodnak. De annyi szabály közé szorítva élünk, hogy az önmagában egyhangúsághoz vezet. Ezért van bennem egy vágy a kitörésre. Feszegetem a határokat, törekszem a változatosságra és fontos számomra az önkifejezés. Színekkel, formákkal szabálytalan elemekkel dobom fel, teszem változatossá a magam és mások hétköznapjait is. 

Számodra mit jelent a víz, mire asszociálsz? 

Sokáig még úszni sem tudtam, fiatal felnőttként vált valódi közegemmé. Ezért a víz számomra egyrészről egy leküzdött határt jelent azzal, hogy belemerészkedek és hogy korábbi korlátaimat hátrahagytam a búvárkodással. Fotósként pedig a végeláthatatlan változatosságot és lehetőséget látom benne. Nincs két ugyanolyan fotó, nincs két ugyanolyan hullám, tükröződés. Emellett egy olyan közegnek élem meg a vizet, ami ki tud kapcsolni, A víz hangja víz felett és víz alatt is megnyugtat. Környezetmérnökként pedig olyan kincset látok benne, amire egyre jobban oda kell figyelnünk és meg kell tanulnunk jobban vigyázni rá.

 

Honnét az ötlet, a szenvedély, hogy víz alatt fotózz?

Gyerekkoromban sokszor adták a tévében Jacques Cousteau természetfilmjeit, az ott látott csodavilág miatt szerettem bele a víz alatti világba, és bíztam benne, hogy a víziállatok, hajóroncsok sejtelmes világa előbb-utóbb helyet kap az életemben – ez is egy érv volt amellett, hogy átlépjem a határaimat. A világ ezen szelete mindenki számára kuriózum, egy sokszínű, végtelenül izgalmas tér. Engem teljesen kikapcsol, ha a közelébe kerülök, elfelejtem a hétköznapi stresszt. Az pedig, hogy fotózni is szeretek, szintén a gyerekkoromhoz kötődik: anno a szüleimtől egyik karácsonyra egy orosz gyártmányú Smena Simbol tekercses kompakt fényképezőgépet kaptam, ezzel készítettem az első képeimet, és a fotózás maga is szerelemmé vált. 

Adott volt ezek szerint, hogy víz alatt kezd fotózni. De mi kell ahhoz, hogy ez profi módon menjen?

Az első lépés a búvárkodás technikájának elsajátítása volt, majdnem 20 éve, hogy levizsgáztam. Aztán megvettem az első víz alatti kis felszerelésemet, ez egy sima felszíni digitális gép volt gyári vízálló tokkal felszerelve – ennyire tellett, ezzel próbáltam megörökíteni a dolgokat. Ennek megvoltak persze a korlátai, így később elkezdtem fejleszteni a felszerelést, vettem egy víz alatti vakut, aztán még egyet, majd víz alatt cserélhető előtét-lencséket. Aztán ahogy lenni szokott, mivel ez is egy drog, nem volt megállás: egyre többet fotóztam és egyre többet költöttem a felszerelésre, hogy a fotók szépek legyenek. Eleinte halakat, korallokat fotóztam, adriai hajóroncsot, mindezt a magam örömére. 

Mára már kész portfóliód van a víz alatti portréfotókból. Mi hozta ezt a váltást?

Megszületett az első lányunk, Julcsi. Babaúszásra jártunk, ahol készítettem róla víz alatti fotókat, aztán a többi szülő megkért, hogy az ő gyerekükről is csináljak képeket. Eleinte szívességből csináltam, de aztán annyi időt vett igénybe, hogy végül alapítottunk egy céget, ma már az egész országban fotózok úszásoktatásra, babaúszást.

 

De te nem álltál meg itt…

Vágytam a drámaibb, nagyobb lélegzetű témákra, fotókra. Pécsi vízisportolók fotózásával léptem tovább, szinkronúszókat, vízihokisokat, vízilabdásokat, pécsi úszókat fotóztam, például Kenderesi Tamást, de Konkoly Zsófiról is készült egy rövidfilm, amihez a víz alatti videókat én készítettem. Aztán megtalált egy másik megkeresés, egy kuriózum: egy víz alatti „esküvő”, ahol valójában nem volt menyegző, csak egy beállított fotózás. Persze nagyon szívesen fotóznék egy igazi párt is, de egyelőre senki nem volt elég eltökélt ehhez. Ellenben a várandós anyukák kifejezetten szeretik a víz alatti fotósorozatot.

 

A víz nem mindenki számára természetes közeg. Mire kell figyelni egy ilyen fotózásnál?

Rengeteg mindenre, számos trükköt kell alkalmazni. Egyrészt a modellre kell figyelni, a fizikai feltételekre, nehogy bármilyen probléma adódjon. Egy-egy ilyen fotózás komoly fizikai megterhelés, két órán keresztül a vizet tapossák a modellek, komoly fizikai megterhelés mellett készülhetnek csak el ezek a fotók. Nem mindegy aztán, milyen ruhában vannak, az anyag és a szín is számít. Nemrégiben például volt egy fotózás, ahol a megrendelő beszélt a modellel, nem kérdezett meg bennünket a viseletről, fekete háttér elé sötétkék estélyi ruhával készült, plusz nem tudta taposni a vizet, és bepánikolt attól, hogy a lába köré tekeredett a ruha. Az ilyenek elkerülése miatt fontos a pontos, alapos egyeztetés a képek készítése előtt.

Legalább másfél hónappal előbb elkezdünk készülni minden egyes fotózásra.

Megkérdezzük, mit szeretnének látni a fotókon és azt lefordítjuk képi nyelvre. Összegyűjtünk egy komolyabb képanyagot, átbeszéljük, mire kell figyelni, mit kell elkerülni.

 

Mi a hadititok, mitől szép egy szép kép vízi közegben?

Ahhoz, hogy úgy tűnjön, a modell eggyé válik a vízzel, kecses kéztartásra, spiccelő lábfejre, természetes arckifejezésre van szükség. Ha valaki nincs annyira jóban a vízzel, és ugyan tud úszni, de például a levegőt a pofazacskójában tartja vissza, abból egy hörcsögpoha lehet… Van, aki a víz alatt nem tudja kinyitni a szemét, vagy van túl nagyra nyitja, ezeket mind le kell egyeztetni, gyakorolni kell. Azokat a modelleket, akik nem vizes sportolók, nagyjából 2 óra alatt készítjük fel a fotózásra. Az első 1 óra azzal telik, hogy akklimatizálódnak, hozzánk, a vízhez, a helyzethez. A legnagyobb élmény, amikor látod a pillanatot, hogy rákapott az ízére, lenyugodott, eggyé válik a vízzel mint a hal, azt csinálja, amit kérsz tőle: ilyenkor egyenesbe került a fotózás. Innentől nem kell magyarázni, nincs más dolgunk, mint elkészíteni a lehető legjobb képeket.

Hogyan visztek valakit a víz alá, milyen technikával? Gondolom, nem végez el mindenki egy búvártanfolyamot egy fotózás kedvéért.

Csapatban dolgozunk, Ágnes, a párom a víz alatti asszisztencia, ő vigyáz a modellek biztonságára, például ha a modell mutatja, hogy levegőt szeretne, akkor ad neki, vagy ha elfárad, amire komoly esély van, hiszen végig taposni kell e vizet, akkor tartja. Én búvárfelszerelésben vagyok a víz alatt, Ágnes instruálja a víz fölött a modellt, és rám is figyel, az én mozdulataimból látja, hogy mi következik, ő indítja a modellt. Ha valami nem jó, kézjelekkel mutatom, ő tolmácsol víz fölé.  A csapatunk másik tagja, Krisztián kinn van a medence szélén, ő a kapcsolódó logisztikán és felszerelés összeállításokon kívül olyanokban segít, hogy amikor egy estélyi ruhás fotózásnál plusz anyagokat is veszünk a ruhához, csíptetővel megvan egy része csípve az anyagnak egy pecabot szerű eszközzel tartja, hogy ne lógjon le, hanem szépen ússzon a vízben.

 

Azt gondolnánk, hogy a tengerben vagy egy tóban buli a fotózkodás, de egy medencében?!

A tengerben viszonylag jó képeket lehet csinálni, ahol jók a látási viszonyok, a látótávolság akár 20-30 méter is lehet. De a Balatonban legjobb esetben is nagyjából másfél méterre lehet ellátni, ha nem nagyon zavaros a víz. Szóval itthon profi fotót leginkább medencében lehet csinálni. Itt a végeredmény, a fotó a legfontosabb, így mindent meg kell tennünk azért, hogy a lehető legjobb legyen.

Milyen további fejlődési lehetőséget látsz ebben?

Ami nekem férfiként is, művészként is tetszik, az a női test, a víz és a természet harmóniája, a víz alatti művészi akt, ez a téma vissza-visszatér a fotózások során, ebben a témában van még fejlődési lehetőség, illetve kihívás.

 

Mit gondolsz, mindent meg kell megörökíteni a mai életben? Hiszen így is kevéssé tudják az emberek megélni a dolgokat, inkább mindent csak fotóznak. Az, hogy még egy további határt átlépünk és a víz alatti dolgokat is megörökítjük, vajon jó? 

Felgyorsult a világ. Pont ezért szeretnék az emberek a körülöttük lévő környezetet megörökíteni, hogy visszanézve a fotókat később is ugyanazt a pillanatot újra és újra átéljék. Ezzel alapvetően nincs semmi baj szerintem, bár a pillanat  átélése és a megélése valóban nem ugyanaz. Én sem szoktam mindent lefotózni víz alatt. Sőt legtöbb esetben nyaralásra nem is viszek víz alá gépet, az élményre koncentrálok inkább. Ebben is az arany középutat kell megtalálni. A fotózásainkon az ügyfeleink maguk megélik az élményt, mi pedig megörökítjük ezeket a pillanatokat. Nem láttam még olyan modellt, aki ne fülig érő szájjal szállt volna ki a vízből. A fotózások fizikailag erőt próbálóak, viszont lelkileg hihetetlenül feltöltőek.