„Egy zongoraművészt máshogy kell megtanítani hajót vezetni, mint egy autószerelőt” – Interjú Bencze Attila hajóskapitánnyal

ZónánTúl

„Egy zongoraművészt máshogy kell megtanítani hajót vezetni, mint egy autószerelőt” – Interjú Bencze Attila hajóskapitánnyal

Mindannyiunknak van valami elképzelése arról, milyen egy igazi hajóskapitány élete, mégis a legtöbben keveset tudunk erről az érdekes és izgalmas témáról. Nemrégiben volt szerencsém interjút készíteni egy fantasztikus hajóskapitánnyal, aki az életét a hajózásnak szenteli. Ismerjétek meg Bencze Attilát, aki megjárta hajóval a Földközi-, Fekete-, Márvány-, Vörös-, Karib-, és a Balti-tengert, és az Atlanti óceán klasszikus Kolombuszi útvonalát, de hajózott Európa csaknem összes nagy folyóján is.  

Mikor kezdett el érdekelni a víz?

Kisgyerekként Pakson nyaraltam, és az ottani néni teknőjét kivittem az udvarra és egy seprűvel eveztem benne. Állandóan hajókat gyártottam, faragtam. Hatéves lehettem, amikor karácsonyra kaptam egy kis könyvet Kolumbusz partra lépéséről San Salvadorban, teljesen lenyűgözött ez a történet. Majd amikor felnőttként elkezdtem hajózni, egyszer csak megkínáltak egy munkával, hogy vezessem egy hajó építését és vegyek részt ezzel a hajóval és a társasággal Kolumbusz 500 éves évfordulóján egy versenyen. Amikor megszületett a fiam, és a kezembe kaptam a szülőszobán, megkérdezték, mi lesz a neve. Azt válaszoltam: Kristóf. Ha az életem eseményeit nézem, azt érzem, olyanok, mint egy láncsor. 

 

Minden afelé tartott, hogy hajóskapitánynak kell lenned?

Én hajózom. Mindegy, hogy mi hajtja: vitorla, evező vagy motor, a lényeg a hajótest. Engem ez ejtett rabul teljesen, és az, hogy hajózás közben benne vagyunk a természetben. Egy autót vezetni sem egyszerű, nagyon oda kell figyelni közben, de ha az ember hajózik, azt nagyon alázatosan kell tenni, hiszen ki vagyunk téve a természet erejének, az esőnek, a szélnek.

Bizony néha merni kell kimondani, hogy nem indulok el ebben az időben.

A vízen adódhatnak olyan helyzetek, amelyeket azonnal meg kell oldani, különben emberi életek múlhatnak rajta. Ezért is érdemes minden utat aprólékosan megtervezni, fejben ott lenni és fizikailag is bírni, ha mondjuk fuldokló embert kell menteni  a vízből.

Hogy lesz valakiből egy hajó első embere?

Ehhez félre kell tenni minden mást. Én harminchárom éves koromig nem ezen a területen dolgoztam. Béreltem kocsmát, csapos majd tehertaxis voltam, építettem lakást, amit végül eladtam, és abból lett az első hajóm. Aztán egyszer csak eljött az a pont, amikor tudtam, ez az én utam, ezt kell csinálnom. Először természetesen különböző szintű szaktanfolyamokon vettem részt, ami után hatósági vizsgákat kellett tenni, hogy a képesítést, azaz a jogosultságot megkapja az ember a hajóvezetői státusz betöltéséhez. Ez egy speciális jogi státusz, amiről hosszasan lehetne beszélni. De ahogy Kölcsey mondja: a tudás kútfeje a tapasztalás, ezért a sok érdekes és bonyolult feladat csiszolta és fejlesztette a végleges formára az évtizedek során azt, amit ma a tudásomnak mondhatok. Az egyik első kiküldetésemkor megbíztak azzal, hogy vezessek Európán keresztül egy hajót. Eleinte nagyon tengeri beteg voltam, de szépen, lassan hozzászoktam. Mára már olvasok, írok, alszok a hajón, nem zavar.

 

Egy kapitány a személyzetére is gondol: ne fázzanak, ne legyenek betegek, ne kapjanak hőgutát. Fontos, hogy jól legyenek, hiszen ők az én segítségem, az egész egy csapatmunka. A hajón nem szokott vita lenni, egyetértés van, máskülönben nem működne. Hiába én vezetek egy versenyt, ugyanúgy egy szavazatom van a kormányosok értekezletén. Aki egy hetet odaad az életéből, hogy távol legyen a családjától, munkájától, az áldozatot hoz, és én ezt tiszteletben tartom.

Ha jól tudom, a tudás átadásával is foglalkozol.

Igen, fontos része az életemnek, és nagyon élvezem. A tudás átadási vágya nálam nem tudom, készség vagy kényszer, ám mindenképp csodálatos dolog. Mikor egy-egy kérdést felteszek a tanítványaimnak, kérem őket, hogy nyugodtan akadékoskodjanak. Ne fogadják el egyből, amit mondok, mondják meg, mi a kétségük, hiszen lehet, hogy én teljesen máshogy látom az adott témát. Tehát a tanítás során én is rengeteget tanulok.

 

Egy zongoraművészt és egy autószerelőt máshogy kell megtanítani hajót vezetni, de egy jó pedagógus ezzel megbirkózik. Beiratkozott hozzám Kinga Oszova, Szlovákiából, aki a SOTE tanulója pszichológia szakon. Azért jött el, hogy tengerész pszichológiát tanuljon, mert hajón akar szolgálni. Épp a héten jön vissza az első olyan tengeri tanítványom, aki tíz éve kezdett nálam és azóta nyílt tengeri papírt is szerzett. Kíváncsi vagyok, hogy debütál mint kormányos. Természetesen már előre büszke vagyok rá.

Mi mindenhez kell értenie egy kapitánynak, amire nem is gondolnánk?

Pár évvel ezelőtt összeállítottam egy személyiségtesztet. Összeírtam 96 kérdést, amelyek szerintem egy jó hajóvezetőt jellemeznének. Azokra vonatkozóan, hogy milyen viszonya van a vízzel, a természettel és milyen kézügyessége van. Jó, ha van kézügyesség, de ha nincs, akkor is meg kell tudni állapítani, mi a baj és milyen segítséget kell kérni. Fel kell ismerni az adott problémát, meg tudja-e ítélni, hogy a hajón fuldokló embernek hogyan segítsen.

Manapság olyan komoly kommunikációs rendszer van a hajókon, hogy bárhol járunk a világban, azonnal tudnak segíteni, életmentő tanácsokkal ellátni.

Ez egy felbecsülhetetlen értékű védőháló. Az akkor éppen ügyeletben lévő rutinos orvostól vagy egy műszaki asszisztenstől tudok segítséget kérni, ám ehhez ott kell, hogy legyen a hajón minden. Akár egy emberi élet megmentéséről van szó, akár a hajó javításáról, ha nincs gyógyszer vagy eszköz, akkor hiába kérdezem, mit tegyek.

Hogyan indulsz el egy-egy útra?

Minden eshetőségre fel kell készülni. Tisztában kell lenni azzal, hogy bármikor bármi félresikerülhet és azonnal cselekedni kell. Érteni kell a villanyhoz, a motorhoz, a csillagászathoz, asztrológiához, tudni kell barkácsolni. Megesik, hogy egy ember beleesik a vízbe és beüti a fejét és a hajóvezető és a legénysége ezt végignézi. Ki megy be a fuldoklóért? Csak olyan ugorhat utána, akinek megfelelő vízbiztonsága van, különben nem egy, hanem egyből két ember hal meg. Óriási erőfeszítéseket igényel, hogy valaki egy eszméletlen embert kimentsen a hullámzó, haragos tengerből. Ahhoz pedig, hogy egy pánikoló, fuldokló embert mentsünk a vízből, tudni kell, hogyan szereljük le, hiszen kontrollálatlanul csapkod és kapálózik. Minden szituáció kezelésére létezik a megfelelő módszer, nekem ezt kell megtanítanom. Csak jusson eszedbe, akkor, amikor ott vagy, és éles helyzet van.

A legfontosabb az, hogy a hajó kapitányának az arca magabiztosságot sugározzon.

Ha a legénység az látja rajta, hogy ő maga sem tudja, mit kell tenni, annak beláthatatlan és végzetes következményei lehetnek. Minden a tapasztalaton múlik, ami persze ötvöződik a mai kor hihetetlen technológiájával. A természetet erejét el kell fogadni, aztán egy kis matekkal, fizikával, törivel és földrajzzal meg kell fűszerezni és akkor csoda ez az egész. Ma is azt a csillagászati navigációt használjuk, amit még James Cook alkalmazott először.

Vissza tudsz emlékezni olyan utadra, ahol baj is történhetett volna?

Egy családdal Triesztből Velencébe tartottunk. Ahogy elindultunk, jöttek befelé a halászok és mutatták, hogy forduljunk vissza. Én nem ítéltem olyan rossznak az időjárási körülményeket, így intelmeik ellenére elindultunk. Hatalmas vihar támadt, folyamatosan nappali világosság volt a villámlások miatt. Szétcsavarodott az egyik tartókötél és láttam, hogy kezd szakadni a vitorla alja is. A két kislány riadt arccal feljött a fedélzetre és megkérdezték: Attila, ugye mondod majd, amikor ugranunk kell! Azonnal felvetettem velük a mentőmellényt. Ekkoriban nem létezett még olyan elektronikus navigáció, mint ma, de végül kiértünk Isztriára. Miután kikötöttünk, meg kellett tudakolnom, hogy hol vagyunk. Kiderült, hogy húsz mérfölddel messzebb vagyunk attól, ahová eredetileg tartottunk, de nem számított. Mindenki jól volt, és ez a lényeg.

Egy világlátott embernek, mint te, biztos nem könnyű választani, de azért megkérdem: van kedvenc helyed?

Lehet, hogy meglepődsz, de az Északi-középhegység. Sok gyönyörű helyen jártam már: Karib tenger, Vörös tenger, az Adrián pedig egészen otthon érzem magam. De amikor hazajövök, és elmegyünk palócföldre, vagy akárhova, ami itthon van, rá kellett jönnöm, hogy nem akarok én rohanni már sehova. Előbb nézzem meg azt a gyönyörűséget, ami a miénk. Mindig mindenkinek azt mondom, hogy a világ legkedvezőbb élettere a Kárpát-medence. Olyan égövön vagyunk és annyi vizet kapunk, ami világszinten ritkaság. A híres gyógyvizeink, a minőségi és finom ivóvizünk is ékes példája ennek. Nem véletlenül vagyunk, mi, magyarok még mindig itt. Pici nemzet vagyunk, mégis itt vagyunk és megmutattuk Európának, hogyan kell államot alapítani. Egy magyar embernek Magyarországnál nincsen szebb.

A vitorlázás elsajátítását javaslod-e gyerekeknek? Ha igen, hány éves kortól?

Nyolcéves kortól ideális elkezdeni. A hajó mozgatása egy rendkívüli fegyelmet igénylő, tudatos tevékenység. A fiatalságnak rendre nevelése és a szabályokhoz való alkalmazkodáshoz szoktatása nagyon hasznos dolog. Ha a gyermek beül egy kenuba és elkezd evezni,

már akkor is érzi, hogy nemcsak az a biztos szárazföld van alatta, amit olyan jól ismer, hanem a víz is.

A víz bizonytalan érzést ad, de minden biztos lesz abban a pillanatban ahogy elkezd fegyelmezetten evezni. Mindegy, mi hajtja a hajót, szabályokhoz kell alkalmazkodni, és a hajó csak azt tudja megcsinálni, amit az ember kér tőle. Egy gyerek számára azért is nagyszerű dolog a hajózás, mert általa közelebb kerül a természethez. Érzi, hogyan mozog a levegő körülötte és ez milyen tényezőket befolyásol, és kicsit értenie kell a hajótest fizikájához is. Azért is jó ez a gyerekeknek, mert nem bent ülnek a tévé vagy a számítógép előtt, hanem friss levegőn, játékos formában ismerkednek a világgal a vízen.

 

Az egyesületünknek van egy komoly terve a jövőre: szeretnénk importálni egy gyerekek számára kifejlesztett hajót, az Optimist-et. Azon dolgozunk most sokan, hogy találjunk egy olyan helyet, ahol egy napközit tudnánk nyitni. A csapatunknak nagy igénye volna egy ilyen helyre, hiszen a gyerekeink, unokáink is hajóznak, amióta megszülettek. A tervünk az, hogy utódokat neveljünk belőlük, akik ugyanúgy rajonganak a vízért, a hajózásért, mint mi. De persze nem minden gyereknek való a hajózás sem, nem szabad erőltetni. Ha nem akarja, hagyni kell, mert a negatív élmények nem fognak neki segíteni. Fő nevelési elvem, hogy pozitív élményeket építsek be: fontos, hogy hajózás közben mindenki jól érezze magát.

Aki gyerekként már hajózik, sokszor felnőttként az élet más területein is hihetetlen teljesítményeket produkál. Akár orvosokról, ügyvédekről vagy óvodapedagógusról van szó, összeszedettek, képesek koncentrálni és elveszettnek tűnő helyzeteket is megoldani. Egyszer egy barátom meg is jegyezte, hogy „Attila, neked marha jó dolgod van, mert te nem vagy hülyékkel körülvéve.” Ezzel teljesen egyetértek, hiszen a hajózás megkövetel egy bizonyos szintű intelligenciát. A tengeren vagy akár a Balatonon is minden hajózó ember, aki egy kicsit is figyel, megérzi, hogy van egy felsőbb hatalom. Ez egy erős és biztos érzés, tehát nem hit, hanem tudás. Mai napig tudom és érzem, hogy vigyáznak rám, és nagyon hálás vagyok azért, hogy azt csinálhatom, amit szeretek.

Ajánljuk még: