Ünnep

Mitől lesz boldog a karácsony?

Nem: ez nem egy „majd mi jól megmondjuk, mitől lesz boldog a karácsony” cikk lesz, ígérem. Hogyan is tudná bárki megmondani, kinek mitől lesz boldog egy ünnep, egy emlék, egy átélt pillanat? Ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük meg az élet történéseit. Nem is szeretnék most mást, mint csupán feldobni a labdát, mintegy gondolat- vagy érzésébresztőként. Hátha egy-egy sor segít boldoggá tenni az idei karácsonyt. Mert ez végső soron senki mástól nem függ, csak önmagunktól.

Pszichológusok, társadalomtudósok és kutatók egész sora igyekszik választ adni az évtizedek óta megválaszolatlan kérdésekre: vajon mi is adja a karácsony, az ünnep igazi emelkedettségét? Mitől lesz boldog vagy kevésbé az a szent nap, és mi a titka egy igazán emlékezetes karácsonynak? Meg is születtek a legismertebb és legáltalánosabb passzusok a család egységétől a békén és nyugalmon át a nevetésekkel, összebújásokkal és ölelésekkel teli pillanatokig.

Aztán beköszöntött a fogyasztói társadalom aranykora, amikor a tévéből, plakátokról úton-útfélen ömlik ránk a tárgyakhoz, anyagi javakhoz szorosan kapcsolódó boldogság hamis látszata, mi pedig szinte észrevétlenül adjuk át magunkat a halmokban álló, színes papírokba csomagolt ajándékok csábításának. Egyre kevesebbet gondolkodunk az örömszerzés valódi tartalmán, hiszen gyakorlatilag készen kapjuk a válaszokat: csillámporban úszó parfümök, a lassan önálló személyiséggel rendelkező modernkori kütyük, vagy a helyettünk a gyerekkel játszó játékgéniuszok. Gép bekapcsol, két kattintás ide, és már szemünk elé is villan a határtalan boldogság, ahogy a papírt letépve kedvesünk az égbe ugrik egy maroknyi emblémás chipet szorongatva, gyermekünk pedig órákra eltűnik egy személytelen játszótárssal, aminek mi persze rendkívül örülünk, mert legalább akad fél óránk fújni egyet…

Legmodernebb korunk másik jellemzője az önreklámozás, a közösségi oldalakon megjelenő tökéletes karácsony képe, a műteremben fotózott gyönyörű család a karácsonyi kellékekkel felszerelt műkörnyezetben, a készülődés végén menetrendszerű posztolás a tökéletesen díszített fáról, az ínycsiklandó bejgliről, a boldog gyermekekről. Ha mindez nem látszik rólad, akkor nem is volt boldog a karácsonyod?

Talán egyre többen érezzük, valahogy nincs ez jól… Hajtjuk a dolgos mindennapok szekerét, egyre inkább túlterhelve, küzdve a sosem szűnő időhiánnyal, elveszve az egyre csak halmozódó feladatok sűrűjében, és egyszer, kétszer, majd egyre gyakrabban adjuk meg magunkat a könnyebb megoldásoknak. Nincs ez másként az ünnepek alatt sem. Már a készülődés átgondoltsága, nyugodt tervezése is csak kevés embernek adatik meg, nem beszélve arról a kincset érő időről, amit az igazán személyes meglepetések készítésére fordíthatunk. Így home made helyett marad a bolt, az online shopping, és egyre gyakrabban kerül az asztalra házi bejgli helyett az előre csomagolt, bolti verzió is.

Feltételezem, nem vagyok egyedül azzal, hogy az ünnephez közeledve az igazán emlékezetes pillanatok megtervezésén fáradozom. Elképzelem a hóban angyalt rajzoló gyermekeimet, a nevetésekkel tarkított szánkózásokat, az átfagyott kezek közé szorított forró teákat, a tökéletes ünnepi asztal felett mondott áldást, és a hosszú heteken át tervezett élményajándékok felfedésekor a szívemet melengető, meg nem szűnő boldogságot. Aztán villámcsapásként tördeli szét az idillt egy nem várt betegség, ami az ünnep előtti hetet kisajátítva gyakorlatilag a terveim felét semmivé oszlatja. Mert ha tetszik, ha nem: minden jóhoz idő kell. Idő kell a tervezéshez, az előkészületekhez, ügyintézéshez, hogy addigra minden munka előre kész legyen és valóban szabadságra lehessen menni tíz napra, idő kell egy karácsonyi csodához és még annál is több idő kell egy igazán személyes, kézzel készített ajándékhoz is. Értem én, hogy ott vannak az éjszakák ezekre a feladatokra, aludni meg majd alszik a szomszéd… De gyakori jelenség karácsonykor, hogy az agyonhajszolt test éppen a legfontosabb napokban adja meg magát. Lesz ajándék, lesz előkészített terep az igazán boldog pillanatoknak,

csak éppen nem lesz, aki átélje.

Mert ott állunk kimerülten, naphosszig tartó alvásra szomjazva, miközben az ünnepnek éppen arra van szüksége belőlünk, amiből a legkevesebbel rendelkezünk: jelenlétre. Valódi, teljes, átélt jelenlétre.

A kutatók szerint a családi pillanatok és a vallási tartalmak kiváltképp emlékezetessé varázsolhatják az ünnepeket, és a legújabb irányvonalak szerint a környezettudatos fogyasztás is boldogabb ünnepeket jósol. Ezzel szemben a pénzköltést és az ajándékokat középpontba helyezett ünnepnapok kevésbé átélt belső világot teremtenek. Valóban ennyire egyszerű lenne? Én nem hiszem.

Sokkal inkább el tudom fogadni a kötődés felőli megközelítéseket. Az összetartozás érzésének és átélésének fontosságát, amiről már a tudomány is számos alkalommal bebizonyította, hogy erősen befolyásolja érzelmi mintáinkat és kognitív folyamatainkat. Sőt: kötődéseink hiánya számos, egészségre, alkalmazkodásra és jólétre gyakorolt ​​rossz hatással is összefüggésbe hozható. De itt van egy aprócska bibi: a kötődést és összetartozást nem elég egy napra, pár órára megteremteni. Pontosabban megpróbálni megteremteni.

Képzeljük csak magunk elé a gyomrunkat görcsbe rándító kötelező vendégségeket, amikor feszülten üljük végig a háromfogásos főúri menüt, keresve a közös témát, és percenként nézve a mutató csigalassú mozgását, várva, hogy mikor lesz már vége. Adott minden, nem? Családi szálak, feldíszített otthonok, finom étkek, ajándékok, emelkedettség, de mégis olyan idegenek az emberek, és nem érezzük jól magunkat a társaságukban, feszültséggel teli a levegő… Nincs benne szeretet, vagy ha van, nem a jófajtából. Ez minden, csak nem ünnepi és nem boldog. Hogy miért? Mert nincs meg az alap: a kötődés, az összetartozás, a szeretet.

Aztán a derékszögben üléstől elfáradva hazatérünk, felhúzzuk a mackónadrágot, lehuppanunk a kanapéra, és egy nagy tál popcornt majszolgatva megnézünk egy családi filmet, amiből persze semmit sem hallunk, mert a gyerekek vagy hangosan nevetnek, vagy hangszóróként ismétlik az elhangzott mondatokat. Nincs semmi emelkedettség ebben, nincs gálaruha, sem porcelántál, mégis teli van ünneppel, boldogsággal. Lehetne egy hétköznapi módra megélt pillanat is, ami semmivel sem ad többet, mint amire egész évben éhezünk: egymásra találást. Hangtalan, sallangmentes összetartozást, amiben mind egyként veszünk részt, és ami láthatatlanul tölti fel lelkünket.

Olvastam egyszer egy fájdalmasan racionális írást a karácsonyi ajándékokról, amiben volt egy mondat, ma is emlékszem rá:

„Az ajándékozás a nagyra értékelt, de bizonytalan kapcsolatok megerősítésének módja.”

Nem mostani mű, a nyolcvanas évek legelején íródott, és abban az időben valószínűleg kicsit mást is jelentett, mint ma. De ha mai fejjel elolvassuk, rámutat valami egészen kijózanító tényre. Mert bár jómagam is szeretek ajándékozni, és az ajándékozás lélekmotivált formáit a másik iránt érzett szeretetünk, tiszteletünk és megbecsülésünk kinyilatkoztatásaként értelmezem – nem tudok és nem is akarok vitatkozni ezzel a négy évtizedes tézissel. Igaz minden szava. És sajnos egyre igazabb. Egyre kevesebb belső tartalom, és egyre több külső kinyilatkoztatás, tárgyak formájában. „A világ ki van fordulva régi jó sarkából” – mondhatnánk. (Agyagási Károly, 19-20. századi író, költő).

De hogy egy gyors csavarral vissza is húzzam a fenti idézetet, egy ókori feldolgozással fordítanék: „Maga a világ is kifordul sarkából, ha szerető kezek vezérlik” (Spartacus: Vér és homok című sorozat). Valahogy így van ez minden boldogságelmélettel is. Mert lehet az ajándék igazán tartalmas is, lehet a pillanat igazán átélt is, és lehet az ünnepi asztal igazán fenséges is, kacsasült, töltött csirke és sütihegyek nélkül is. De a fene egye meg, akkor mégis mitől lesz boldog a karácsony?

A válasz egyszerű. Egy hétköznapi szó, egy alap nélkül mit sem mondó kifejezés, betűk egymásutánisága, ami az általunk beletett tartalommal nyeri el jelentését. Elmond mindent, ha tudjuk, hogyan értelmezzük:

TŐLÜNK!

 

Ajánljuk még:

Egészséges és fogyaszt: az időszakos koplalásról kérdeztük a szakorvost

Sokan vannak még mindig abban a tévhitben, hogy lefogyni csakis úgy lehet, ha napokig nem eszünk semmit, vagy éppen csak egy életmentő kis adagot. Ez azonban nemcsak az egészségünkre lehet káros, de idővel hízhatunk is ettől a stratégiától. Viszont az „ablakos” koplalás vagy időszakos böjt nemcsak hatásos, de nagyon jót tesz az egészségünknek is, az emésztésünknek ugyanis szüksége van pihenőidőre. A témáról dr. Takáts Alajos belgyógyász-gasztroenterológus szakorvost, az Endomedix Diagnosztikai Központok orvosigazgatóját kérdeztük.

 

Már követem az oldalt

X