„Magikat az Isten sok jóval megáldja!” – karácsonyi áldáshozó köszöntések a múltból

Ünnep

Karácsony

„Magikat az Isten sok jóval megáldja!” – karácsonyi áldáshozó köszöntések a múltból

Középkori liturgikus hagyományok, újkori keresztény népi szokásréteg és a profán ünneplés tájegységenként változó formái határozzák meg a karácsonyi ünnepkört a magyar nyelvterületen. Hagyományosan a húsvét számított nagyobb ünnepnek, azonban a XIX. század vége táján – a magyar nyelvterület keleti részén ez a XX. század első felében, a világháború után következett be – ez megfordult: nagyobb figyelmet kapott a karácsony. Gazdag szokásvilágának egyik központi motívuma az áldáshozó köszöntés, ami a teljes karácsonyi időszakra jellemző – te ismered őket?

A karácsonyi időszak Adventtel kezdődik és Vízkereszttel ér véget, tehát a Szent András napjához legközelebb eső vasárnaptól – idén november 29. – január 6-ig tart. Ebben a majd’ hathetes időszakban sűrűsödik az év talán legtöbb köszöntő és dramatikus szokása, melyben a gyermekek és a felnőttek egyaránt szerepet kapnak. A népszokások természetéből adódóan ezek a karácsonyi hagyományok is elsősorban a közösségi élményre épülnek, még a névnapi köszöntések is. Idézzünk fel néhányat magyar örökségünk gazdag folklórkincséből!

LUCA NAPI HEVERÉS

A köszöntők sora már adventben elkezdődik, ilyenkor az egyik legnépszerűbb szokás a lucázás volt. Luca napi kotyolás, helyenként a Luca napi heverés volt szokásban december 13-án. Ilyenkor reggel korán csapatokba verődve kicsi fiúgyermekek jártak házról-házra, hogy bekéredzkedve termékenység-áldást mondjanak a ház lakóira. Rendszerint egy marék szalmát szórtak szét a földön, majd a gazdasszony ajándékkal (almával, dióval, kaláccsal) hálálta meg a köszöntést.

Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok!
Tiktyok, luggyok ülőssek legyenek,
Fejszéjek, furójok élessek legyenek!
Ú’ megállanak a helibe,
mint a fűzfa a tövibe!
Akkora disznójuk legyen, mint a hidas,
Akkora szalonnájok legyen, mint a pajtakapu,
Ollan hosszu kóbászuk legyen, mint a falu hossza,
Annyi töpörtőjük legyen, mint a tengerben a föveny,
Annyi pénzek legyen, mint az égen a csillag,
Annyi csirkéjük legyen, mint a kertben a fűszál!
Luca, Luca, kitty-kotty!

A heverés nem csak szövegében különbözött, hanem abban is, hogy a végén a fiúk leheveredtek a földre:

Acélt hoztam kenteknek,
cin legyen táljuk,
vas legyen fazekjuk,
ólom legyen kanaljuk! (itt leheveredtek a földre) 
Így heverjenek a tyúkok! 


OSTYAHORDÁS

Karácsony böjtjén több helyen is szokás volt az ostyahordás: a kántortanító a gyermekekkel minden családnak annyi ostyát küldött, ahányan a házban laktak. Ezt az ostyát a karácsonyi asztalra kellett tenni és karácsony estéjén közösen fogyasztották el. A gyermekek pedig ételajándékot vagy pénzt kaptak a szentelményért.

KÁNTÁLÁS

Karácsony szombatján, vagyis 24-én este elkezdődött a kántálás. Ez a szokás az egyik legelterjedtebb és legváltozatosabb formában megjelenő köszöntés az egész magyar nyelvterületen. Abban is nagy különbségeket mutat, hogy milyen éneket énekeltek, ahogy abban is, hogy kik és mikor jártak kántálni. A legarchaikusabb kántáló énekünk az 1600-as Cantus catholici szövegkönyvéből ismert Csordapásztorok, midőn Betlehemben kezdetű, de a magyar nyelvterület keleti részein az Íme, midőn mindenek kezdetű, ugyancsak korai liturgikus dallamot éneklik.

A kántáló szövegek közös vonása, hogy többnyire a karácsonyi születéstörténetet mesélik el, központi motívumuk pedig a szálláskeresés. A XX. század közepéig jellemzően csak férfiak, pontosabban csak házas emberek jártak kántálni, később kerül be a szokáshagyományba, hogy asszonyok, majd leányok is részt vehetnek benne.

A kántáló ének után beköszönő verssel kéredzkedtek be a házba:

Szálljatok, le, szálljatok, betlehemi angyalok,
Zörgessetek meg ma minden apró, kicsi ablakot,
Palotába és kunyhóba sok örömet vigyetek,
Kívánunk e háznak áldott ünnepeket!

BETLEHEMEZÉS

Dramatikus népszokásaink irodalmában a karácsonyi betlehemezés kapott talán a legnagyobb figyelmet, nem véletlenül. Az egyházi eredetű betlehemes megőrzött egy mai napig tisztázatlan eredetű profán elemet, a pásztorok trágárságokkal teli párbeszédét: érthető, hogy ennek a profán elemnek a felderítése ennyire foglalkoztatta a kutatókat. Az egész magyar nyelvterületen megtaláljuk, falujáró formája még ma is él a Gyimesekben, de a szokásrétegek alakulásának szempontjából is az egyik leggazdagabb hagyományunk.

Központi motívumai a szálláskeresés és a három királyok köszöntése, néhol pedig Heródes-jelenetet is tartalmaz. Maga az elnevezés is többféle: betlehemes, pásztorjáték, karácsonyi játék. A bukovinai és marosszéki székelyek körében a bábtáncoltató betlehemezés terjedt el. Legszemléletesebb formája a falujáró betlehemes. Ezt mutatjuk be röviden, egy gyimesi példán, ami ma is él:

A betlehemest régen felnőttek játszották, csak pár éve játsszák fiatalok.

A szokást régi formájában csak férfiak adták elő, Máriát és az angyalt is lányos arcú fiúk játszották.

A szokás kellékei: egy fakápolna persellyel, a szereplőknek megfelelő jelmezek, pásztorbotok és a hammas vagy hamubotos hátizsákja. A falujáró betlehemezés jellegzetessége, hogy a csoportok megegyeznek egymás között a területi felosztásban. Ezt a királyok beszélték meg egymással. Addig a csoport többi tagja várt, a keresztútnál találkozó királyok pedig kivonták kardjukat és megvívtak: amelyik hamarabb érintette a másikat, azé volt a választás joga, vagy keresztet vetettek és az választhatott elsőként, akinek hamarabb sikerült visszahelyeznie kardját a hüvelybe. Rendszerint 12 tagú volt a csoport: király, kérező katona, király melletti katona, Mária, József, angyal, 4 pásztor, hammas és ajtó melletti katona. Aki betanította őket, már maga is többször részt vett a játékban, és jól tudta a szöveget, esetleg leírta, de ez nem mindig volt így, gyakran csak emlékezetből tanították be.

Egy hónappal karácsony előtt kezdődtek el a próbák. Először csak a válogatás történt meg, minden szerephez a megfelelő embert választották ki: a legügyesebb a király és a hammas kellett, hogy legyen, előbbi azért, hogy fegyelmet tartson, az utóbbi pedig mindenkinek a szerepét fejből kellett ismerje, ugyanis, ha valaki közben megbetegedett, ő volt a beugró. A próbákat egy elhagyott házban vagy az egyik szereplőnél tartották karácsonyig minden este. A próbaidőszaknak is szigorú erkölcsi rendje volt: aki megszegte ezeket a normákat, kitiltották a csoportból, egyéb kihágás esetén is megbüntethették. Ahhoz, hogy a csoport karácsony estéjén elindulhasson a faluban, először el kellett játszani a betlehemest a templomban és

engedélyt kellett kérni a rendőrségtől arra az időszakra, amikor jártak

– ez a kitétel 1989 előtt sokkal szigorúbb volt, mint ma. A játék menete rendszerint a következő volt: a kérező katona ment elöl, bezörgetett a házakhoz és megkérdezte, hogy szabad-e betlehemezni, fogadják-e a betlehemet. A hammasnak ezalatt fülelnie kellett, hogy melyik háznál van a kérezőkatona, hogy oda be tudjon menni a csoport. Elsőként a király lépett be a két katonával, előadták jövetelük célját, majd kezdődött a játék. József és Mária szállást keresnek, a király visszautasítja, utána mégis beengedi „fűtözni egy keveset”. Az angyal köszönti Máriát, majd bejönnek a pásztorok és a földre fekszenek. A hammas addig az udvaron marad és igyekszik minél nagyobb rendetlenséget csinálni odakint – a résztvevők szórakoztatására. Az angyal szózatára a pásztorok ébredeznek, majd hódolnak a Kis Jézus előtt, utána a király és a két katona is bűnbánatot vall. A végén mindannyian énekszóval távoznak. A háziak a kápolna perselyébe (ami lakattal van lezárva) pénzt tesznek, a betlehemezőket pedig süteménnyel, borral, pálinkával kínálják, van eset, hogy szalonnát is adnak nekik. Az ajándékokat a hammas viszi a hátizsákjában a csoport élelmével együtt. A kápolna perselyében összegyűlt pénzt a csoport tagjai este megszámolják, majd elosztják egymás között. A játék maga félórás, és három napig járnak vele a faluban. Ezt nevezik hagyományos betlehemesnek.

ISTVÁNOZÁS

A karácsony másodnapján szokás Istvánozás a bibliai István első vértanú tiszteletét idéző középkori liturgikus hagyományokból folklorizálódott. Az egyház ugyanis a Szent István (és Szent János) poharával – a poharat szentelt borral töltötték meg, azt itták a hívek, hogy a szentelmény megvédje őket a gonosztól – próbálta mérsékelni a pogány eredetű, téli napfordulóhoz  kapcsolódó profán szokások gyakorlását. Az egyházi jelleg kikopott belőle, de az Istvánozás paraliturgikus szokásként még ma is él egyes magyar vidékeken.

A köszöntés forgatókönyve vidékenként változott: van, ahol a verses köszöntőt, máshol az énekes változatát gyakorolták, az Íme egykor Szent István kezdetű éneket énekelték. Nyárád-mentén ez a szöveg így alakult:

Te szép hajnalcsillag, soha le ne haladj,
E ház felett fényben, délben is itt maradj,
Ide minden áldást, szerencsét bőven adj,
S te, Jézus, lakóul örökre itt maradj!
Áldottak legyenek napjaid mindvégig,
István urunknak a földtől az égig,
Mi szívből kiáltjuk, az Isten éltessen,
Sok neved napjával megörvendeztessen!

JÁNOSOZÁS

Az István napot követő János napja (december 27.) ugyancsak jó alkalom volt az áldáshozó köszöntésre, ekkor Jánosozni mentek a faluban. A szokás liturgikus eredete János evangélista tiszteletéhez kapcsolódik, azonban a XX. század derekán csak névnapköszöntőként gyakorolták.

Szent előestéje ma János napjának,
Magam is örvendek az ő boldogságának.
Kívánom, az Isten sokáig éltesse,
Kegyes kezeiből soha ki ne vesse,
Hanem kormányozza élete folyását,
Hogy sok számos éven át,
Érje jó egészségbe becses neve napját.

János napja ugyanakkor a római idők óta borszentelő ünnep is, a középkorban pedig szentelt borral kínálták meg az útnak indulókat, hogy Szent János áldása vigyázza meg őket útjuk során. Innen a mondás: „Igyuk meg Szent János áldását!”

APRÓSZENTEKELÉS

December 28-án, Aprószentek napján volt szokás a lányok vesszőzése vagy az aprószentekelés. A szokás ugyancsak egyházi eredetű: a bibliai gyermekgyilkosságoknak állít emléket, ám népszokásként már inkább profán termékenységvarázsló rituálénak számít. Hajnalban a legények vesszőkkel indultak a lányos házakhoz, ahová bekopogva engedélyt kértek az aprószentekelésre. A korai kelés célja az volt, hogy a leányt lehetőleg még az ágyban találják, és onnan ugrasszák ki – ezt azért a lányok igyekeztek elkerülni. A mondóka közben megvesszőzték a „fehérnépet”, hogy termékeny maradjon és férjhez menve bő gyermekáldásnak örvendjen. Jutalmul kalácsot, helyenként pénzt is adtak. A temperamentumosabb fiúk vesszőzésére a lányok kispárnával készültek: azt tették a szoknyájuk alá, hogy bírják a vesszőcsapásokat.

Aprószentek, Dávid, Dávid,
Künn a hegyen korcsolyázik.
Eltörött a korcsolyája,
Itt a kovács, megcsinálja.
Fúrja, faragja, mégis faragatlan hagyja.

REGÖLÉS

A legátfogóbb és talán legarchaikusabb szokásrétegből eredő hagyományunk ebben az időszakban a regölés, amit karácsony másnapjától január 6-ig gyakoroltak a magyar nyelvterület különböző pontjain. A sámánok énekmondóinak gyakorlatához visszavezetett szokás a középkorban a királyi udvarok énekeseinek hagyományaiban él tovább, majd a XIX. században alakul ki a regölés ma is ismert formája. Legények, csoportba verődve, láncos bottal és dobokkal járnak házról-házra és a gonoszűző zajkeltés közepette áldáshozó éneket mondanak. Többféle éneket énekeltek: a Kelj fel gazda kezdetű és a csodafiú szarvas mondát elregélő a legismertebb regös szöveg. Vas megyében, Hosszúperesztegen például így regöltek:

Amott keletkezik
Egy nagy felhő
Abból esik
Záporesső
Ej röttön régi törvény
Ej regö rejtem.

Azt is megengedte
Nekünk az Úristen
Adjon az Úristen
Ennek a gazdának
Hat szép ökröt
Három bérest
Arany ostor-nyelet
Selyem sás sudarat
Ej röttön régi törvény
Ej regö rejtem.

Azt is megengedte
Nékünk az Úristen
Adjon az Úristen
Ennek a gazdának
Egy hold földön
Száz kereszt gabnát
Ezer annyi mérőt
Ej röttön régi törvény
Ej regő rejtem.

Azt is megengedte
Az a nagy Úristen
Adjon az Úristen
Ennek az asszonynak
Egy lúd alatt
Száz libafiat
Egy tyúk alatt
Száz csirkefiat
Ej röttön régi törvény
Ej regö rejtem.

Azt is megengedte
Az a nagy Úristen
Adjon az Úristen
Ennek a legénynek
Egy szép leányt
Kinek neve vóna
Kovács Juli vóna
Ej röttön régi törvény
Ej regö rejtem

Azt is megengedte
Az a nagy Úristen
Adjon az Úristen
Ennek a leánynak
Egy szép legényt
Kinek neve vóna
Német Jóska vóna
Ej röttön régi törvény
Ej regö rejtem.

 

Népszokásaink tárházából csak szemezgettünk ugyan, de ebből a kis tükörből is kiderül, miről is szólt hagyományosan a magyar emberek számára a karácsony.

 

Ajánljuk még:

HOGY KAPCSOLÓDIK A NŐK MEGFOGDOSÁSA AZ ADVENTHEZ? – LÁNCOS MIKLÓS HAGYOMÁNYA
LELKÜNK ADVENTJE, SZÍVÜNK KARÁCSONYA
BÁRCSAK LENNÉNEK ASSZONYI DOLOGTILTÓ NAPOK! – EGY HAGYOMÁNYÉLTETŐ FEMINISTA VALLOMÁSA

Borbás Marcsi: Mintha védőangyalok terelnének – Exkluzív interjú

Borbás Marcsi személyiségének és több évtizedes televíziós munkájának esszenciájából született meg egy évvel ezelőtt az egy.hu online magazin és portál, hogy a legszélesebb közönség számára kínálja fel azt a tematikus sokszínűséget, mely egy kihívásokkal teli, rendkívül gazdag életpálya öröksége. Advent kezdetén erről, és sok másról is beszélgettünk vele.

 
X
Már követem az oldalt