Előzd meg az év végi idegbajt!

Ünnep

Előzd meg az év végi idegbajt!

Rendhagyó évre egy szokatlan idegnyugtató: így készülünk mi egy nyugodtabb adventre és karácsonyra. 

A karácsony nehéz. Persze szép, lélekemelő és szívmelengető is – de kétségtelenül nehéz, kár is lenne ezt tagadni. Az ember év végére kimerül, utolsó energiatartalékaival igyekszik kihúzni az ünnepekig, amikor aztán örül, hogy nem kell az apró-cseprő hétköznapi gondokkal foglalkozni. Általában ilyenkor üt be a krach: elromlik a nyomtató az utolsó munkanapon, meghúzzuk a kocsit a teletömött parkolóban a végső nagybevásárláskor, vagy épp a boltból hazajövet jut eszébe valakinek, hogy az élesztőt elfelejtettük megvenni. Az, hogy a fa (idén is) ferdén áll, már csak hab a tortán. 

És miért is beszélünk erről november 9-én, mikor olyan messze van még ez az egész?! Éppen azért, mert messze van. Idén még van esélyünk másképpen csinálni.

Nem átlagos az idei év. Elbúcsúztunk sok nagyszerű embertől, és rengetegen féltik szeretteiket ebben a pillanatban is a világot felforgató vírustól, amivel Isten tudja, meddig kell együtt élnünk. Nehéz napok vannak a hátunk mögött, egyeseknek az átlagosnál nehezebbek is. Nem könnyű most a karácsonyra, az ünnepre gondolni, arra, hogy hamarosan itt az advent, amiben lelkileg is illene felkészülni a fény megérkezésére. 

Annak érdekében, hogy ezt a stresszel, gondokkal terhelt évet szépen, valódi békében, a lehető legjobb lelkülettel zárjunk, szeretnénk egy kis segítséget adni. A következő hetekben egy szokatlan stresszlevezető módszer kipróbálására szeretnénk buzdítani benneteket! 

Kövessétek az oldalt, csatlakozzatok kihívásunkhoz, zárjuk egy közös, feszültségoldó nevetéssel az évet! 

A cikk megjelenését az Univer támogatta.

Ajánljuk még:

KONCERTÉLMÉNY KORONAVÍRUS IDEJÉN: CSATLAKOZZ A HAZAI ZENEIPAR FELTÁMASZTÁSÁHOZ!
4 ÉRV A SÜTŐTÖK MELLETT, ÉS 4 FOGÁS, AMIBEN KIPRÓBÁLHATOD
MIÉRT LESZÜNK JOBBAN, HA SZŐLŐCUKROT VESZÜNK BE GYÓGYSZER HELYETT?

 

 

 
X
Már követem az oldalt