Kult

Koncertélmény koronavírus idején: csatlakozz a hazai zeneipar feltámasztásához!

Világszerte falhoz állította a szórakoztatóiparban dolgozókat, különösen a tömegrendezvényekre alapozó előadóművészeket az elhúzódó járványhelyzet. Zene füleinknek az a magyar kezdeményezés, mely főként a hazai fesztiválzenekarok számára kínált lehetőséget a pandémia korlátjai közül való kitörésre. Raktárkoncert-sorozat címen közel 300 koncertet élvezhetünk a magyar éterben a mindig TV GO alkalmazásában – különböző műfajokból.

Európa más országai is keresik a megoldást a zenei világ fenntartására, hiszen ebben az iparágban a bevételek mintegy 75%-át hozták a különböző fesztiválok és koncertek. A globális zenei piac idei várakozásai 28,8 milliárd dollár bevétel körül mozogtak – ezt a számot tette álomszerűvé a koronavírus. 

Az olyan nagy, világviszonylatban jelentős koncertszervezők is, mint a Live Nation, bevételük 98%-át veszítették el a második negyedévben a pandémiának köszönhetően. A 2021-re már értékesített több mint 19 millió jegy összesen négyezer koncertet érint és a mostani állás szerint semmi garancia nincs arra, hogy a rendezvényeket megtartják.

Nagy a baj a zenei világban. Akkora, hogy sehol nem lehet állami támogatás nélkül fenntartani a szektor életképességét, ezért a piaci szereplők folyamatosan egyeztetnek a lehetséges megoldásokról. Országonként eltérő, miképpen próbálnak segíteni, Németországban például Restart Culture néven indítottak egy 80 millió eurós támogatási programot a fesztivál- és koncertszervezők kieső forrásainak pótlására, míg Angliában anyagi segítséget nyújtanak és virtuális előadásokkal, autós- és szerenádkoncertekkel próbálják tartani a lelket a zenészekben és a közönségben.

 
Tóth Gabi raktárkoncertje

A hazai megoldás

Egyedülálló a járvány által megtépázott zenei élet megsegítését célzó magyar példa. Nálunk ugyanis a Raktárkoncertek-sorozat széleskörű összefogást és sosem tapasztalt mértékű közönségelérést ígér. A sorozatból jelenleg 49 felvétel érhető el ingyenesen a mindig TV GO applikációban, és szeptember közepe óta már közel 60 ezer koncertmegtekintés igazolja a kezdeményezés népszerűségét.

A projektben közreműködő Lounge Groupnál és a felvételeket készítő Antenna Hungáriánál azon dolgoznak, hogy a közönséget és zenészeket is profi módon segítsék, valódi élményekkel gazdagodjon mindenki a kezdeményezésnek köszönhetően. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy a közönség nélkül, csak a technikai részről szükséges stáb jelenlétében adott koncerteket magas minőségben rögzítsék, majd a nézők számára élvezhető formában elérhetővé tegyék.

 
Raktárkoncert

Célkitűzésieket ezidáig hiánytalanul teljesítették: a Raktárkoncert első szériája több mint 170 felvétellel zárult. Az egyenként 45 perces előadásokat folyamatosan töltik fel a mobilapplikáció oldalára, november végéig az előre tervezett 200 helyett akár már 300 koncertfelvételt is találhatunk. Jelenleg a felvett előadások utómunkái zajlanak, így napról napra többet érhetünk el közülük az ingyenes felületen.

A Raktárkoncertek-sorozat erényeit nem csak a zenei világ élvezheti, hiszen felhasználói oldalról is imponáló, hogy sok és sokféle stílusból és műfajból válogathatunk: többek között a Hooligans, Pápai Joci, Zorán, Tóth Gabi és a Charlie Band koncertjét is élvezhetjük, így nem maradnak élmény nélkül a könnyűzene, a rock, a rap, a pop, de még a mulatós zene kedvelői sem. Izgalmas koncertélményt kínál a virtuális belépő, mellyel bemehetünk a backstage-be és az első sorból nézhetjük végig kedvencüket.

A munkálatok továbbra is a legnagyobb egészségbiztonsági előírásokat betartva zajlanak, kizárólag a művészek és a technikai személyzet jelenlétében, nézők nélkül. Akik extra tartalmakra is kíváncsiak, azok a raktarkoncert.hu weboldalon és közösségi média oldalain tájékozódhatnak a fellépőkről, és bekukkanthatnak a színfalak mögé is.

Ajánljuk még:

13 ŐSZI KULTÚRPROGRAM (A NAPPALIDTÓL A MÚZEUMOKIG)
EGY MEGÉRTETT GYILKOS ÖRÖK TANÍTÁSA – ÉDES ANNA LÁBNYOMÁT KÖVETTÜK

Új munka után néznek a zenészek? – Szakmabeliekkel beszélgettünk
Létszámstop, időkorlát, elővigyázatosságból otthon maradó közönség: a koronavírus-járvány következményei az előadóművészek nagy részét lehetetlen helyzetbe sodorták. Míg a színházakban elindulhatott az új évad, a zenészek közül sokan azt vették észre, hogy a bevételük egyik napról a másikra szó szerint nullára csökkent. Márpedig ezt az időszakot valahogy nekik is át kell vészelniük, ezért arra kényszerültek, hogy részlegesen vagy akár teljesen pályát módosítsanak, és olyan területeken próbálják ki magukat, amikhez addig semmi közük sem volt. Három elismert zenészt faggattunk arról, hogyan érintették őket a korlátozások, meg tudnak-e még élni a zenélésből, vagy új, „civil” foglalkozással keresik a kenyerüket.

 

 

 

Már követem az oldalt

X