TudatosVegasz

Nagyi-bank, avagy hogyan adj vagy ne adj az unokának zsebpénzt?

Nem kérdés, a nagyik kérés nélkül is szívesen oda-odacsúsztatnak egy-egy ezrest az unokáknak. A kérdés az, hol a határ és mi lehet ennek az egészséges formája és menete. Nemcsak a zsebpénznek, hanem bármilyen nagyitól érkező pénzadománynak.

Azt, hogy a szülők adjanak-e zsebpénzt a gyereknek, már körbejártuk egyszer-kétszer. Nekem az a véleményem, hogy egyértelműen az a helyes, ha már egészen kicsi kortól rendelkezik egy kevés, jelképes zsebpénzzel a gyermek. Attól a kortól, amikor a gyerek már számolni tud és kezdi felfogni, felmérni a pénz vásárlóértékét, már érdemes egy akkora összeget a rendelkezésére bocsátani, amivel már gazdálkodni tud. Amiből igény szerint tud vásárolni és félre is rakni.

Nemcsak a szülők látják el azonban pénzzel a gyerekeket, és nem is csak zsebpénzzel, mert igen sokszor besegítenek a nagyszülők is. Sokan már a gyerek születése előtt vagy azzal egyidőben elkezdik áramoltatni a pénzt a gyerek számára. A pénz eleinte természetesen a szülőknél landol és ők döntik el, hogy azt egy az egyben félrerakják a kicsinek, vagy abból (is) finanszírozzák a kicsi szükségleteit. Vesznek belőle ruhát, pelenkát, tápszert. Sok esetben azonban nagyon is célzottan érkezik pénz a nagyszülőktől – szabad felhasználás nélkül. Illik belőle gyerekbútort, babakocsit vagy később egy rég áhított, méregdrága elektromos kisautót venni. És olyankor nincs apelláta, ha a nagyi arra szánja a pénzt, azt kell megvenni belőle.

Vagy mégsem ilyen egyértelmű a helyzet?

Mert mi van akkor, ha a szülő elveivel ellenkezik bármilyen méregdrága játék megvásárlása, és ő amellett tette le a voksát és a gyereket is abba az iránya tereli, hogy a kevesebb a több, és a szép élmények többet érnek a drága ajándékoknál. Vajon okoz konfliktust szülő és nagyszülő között, ha a drága kisautóra szánt pénzből inkább egy többnapos kirándulásra viszi el a gyereket,

vagy uram bocsá’, abból fizeti be az ebédpénzt fél éven keresztül a napköziben?

Tapasztalatok szerint bizony okozhat botrányt, mert a nagyszülő esetleg arra helyez nagy hangsúlyt, hogy olyan tárgyak kerüljenek a kisunoka birtokába, amik kapcsán később majd elmondható, hogy azt bizony tőle kapta ajándékba. Így egy-egy tárgy nyomán (is) megemlékezik az unoka a nagyiról.

Minden szempont érthető és elfogadható egy ilyen történetben, hiszen mindenki a gyerek jóllétét keresi, és teljesen jogos a nagyszülő elvárása is,

hogy valamilyen módon nyomot hagyjon unokái életében.

Megfelelő kommunikációval, a másik érdekeinek és hosszú távú céljainak figyelembe vételével azonban közelebb lehet hozni az álláspontokat. Meg lehet nyugtatni a nagyszülőket azzal, hogy tengernyi, az unokákkal eltölthető időt biztosítunk számukra. Ahol soha el nem feledhető, az unokát a nagyikhoz fűző élményeket élhetnek át közösen. Olyanokon, amik soha nem feledhetően szépséges nyomot hagynak a szíveken. Amelyekhez talán tárgyak sem kellenek, csak egymás felé fordulás, közös fagyizások, vagy egy olyan nap, amikor kettesben huncutkodhatnak otthon. Főzhetnek közösen, mivel mi meghívjuk a nagyszülőket is egy-egy túrázós, kirándulós hétvégére. Miért ne lehetne egy nagyszülő természetes szereplője egy család szép pillanatainak akkor is, ha az házon kívül zajlik?

Azt, hogy mire ad szívesen a nagyszülő pénzt a gyereknek (ha abban a helyzetben van, hogy adhat), és hogy arra a célra van-e fogadókészség a szülőkben – minden esetben megbeszélés tárgyát kell, hogy képezze.

Természetesen előfordul olyan, hogy a nagyszülő stikában tol oda egy kis pénzt az unokának. Kamaszkorban akár olyan célra is, amit a szülők nem szívesen támogatnak, és ez okozhat problémákat, ha kiderül. Hasonló ez a helyzet ahhoz, mint amikor kicsi korban akkor is édességgel tömi a nagyi az unokát, ha a szülők azt nyomatékkal ellenzik.

A zsebpénz kérdése is lehet nagycsaládos kérdés, és nagyon is üdvös, ha a nagyszülők rendszeresen beszállnak ebbe a dologba, de semmiképp sem várható el, hogy havi, heti szinten erre áldozzanak, bár tudjuk, a nagyszülők sokszor erőn felül is adnak. Ennek mértékéről azonban érdemes tájékoztatni a szülőket, mert akkor tudják nyomon követni a csemete pénzügyi szokásait. Akkor tudnak érdemben segíteni, irányt, jó megoldásokat mutatni. És akkor tudják szeretettel teli kommunikációval visszafogni a nagyszülők saját határaikon is átlépő adakozását is.

És így lehet elkerülni azt, hogy a gyerek a nagyszülőktől kapott dugipénzt nem megfelelő, akár káros dolgokra költse.

Érdemes nem kikerülni egymás véleményét és inkább ütköztetni, mint később magyarázkodni, vagy egymásnak feszülni. Hiszen mindenki jót akar, ezen a területen egészen bizonyosan.

A havi kiadásokat csökkentésével talán zsebpénzre is jobban tudunk majd áldozni. 

Ajánljuk még:

Az együttlét maga a program – luxus helyett azt adom az unokáknak, amire a leginkább vágynak

Nagymamának lenni csodálatos, és egyben olykor nehéznek tűnő feladat. Néha csak rövid időt tölthetünk az unokával, és amúgy is sok a feladat, ezért amikor együtt vagyunk, szeretnénk mindenképp megmutatni, mennyire szeretünk, mi mindenre vagyunk képesek (a gyerekért). De azt hiszem, tévút ez, mert az unokáknak valójában nincs szüksége semmi másra, csak az együttlétre. Ha pedig az megvalósul, nem az a kérdés, mivel teljen el az idő, hanem az, hogyan.