TudatosVegasz

„Miért nem elég nekünk a tojás, muszáj megennünk a tyúkot is?” – kérdezi a hétéves, és ez nagyon is helyénvaló

A csuda öl meg – közben pedig nagyon is örülök neki –, hogy egy ilyen tősgyökeres húsevő famíliába, mint a miénk, honnan pottyant egy környezetvédelmi szempontok alapján szelektáló, majdnem vegetáriánus poronty. Mircike ugyanis valóban tud nyomasztani a legőszintébb kérdéseivel: „Miért vágják le a kisbárányt húsvétra?”, „Miért nem elég nekünk a tojás, muszáj megennünk a tyúkot is?”, „Fáj a tehénnek, amikor fejik? Mert akkor nem iszom tejet!” – és ilyenek mindennap előfordulnak.

Egészen biztos, hogy valamilyen eredeti tisztasággal és bölcsességgel születnek a gyerekek. Képesek rácsodálkozni számunkra természetes dolgokra, amelyeket már úgy megszoktunk, hogy nem is teszünk fel magunknak kérdéseket velük kapcsolatban. Ezen a ponton meg is dől a „példával nevelés” elve, hiszen egy elsős kislány, akit nagyon is a változatos táplálkozásra neveltek, biztosan nem a szülei példájából okulva tartózkodik a húsevéstől. Szülőként nem kis kihívás szembesülni azzal, hogy amit a gyerek kérdez, nemcsak logikus, de saját életformánk legelemibb kritikája is egyben.

Fotó: Pexels.com

A gyerekek érzelmi lények: racionális érvekkel aligha fogjuk meggyőzni őket a vegyes táplálkozás előnyeiről, és arról, hogy ezek többek között a húsevésnek is köszönhetőek. Nyilván, hiszen az önös érdekekhez képest nagyságrendekkel magasabb rendű cél az élet védelme, és apróságaink nem úgy jönnek a világra, hogy ismernék, és főleg elhinnék a hierarchikus különbséget az emberi faj és az összes többi élőlény között. Egy tyúk és egy tehén ugyanúgy védettséget élvez, mint az ember – ezt az ösztönös kódot írjuk felül a neveléssel.

A „finom”, a „kell”, a „mi is szeretjük” és a „fogadj szót!” mind-mind hatástalanok az érzelmi alapokon működő gyermeki logikával szemben. Vannak ugyan esetek, amikor ezzel muszáj megvívnunk – például egy nélkülözhetetlen gyógyszer beadásakor –, de azt hiszem, alapvetően nincs okunk megcáfolni ezt a természetes elutasítást. Egyrészt nem is biztos, hogy idősebb korában nem változik a véleménye, másrészt bármit erőltetnénk, éppen az ellenkező hatást érnénk el vele, harmadrészt pedig sokkal fontosabb volna megértenünk, miről szól ez a viselkedés, még mielőtt bárhogyan reagálunk rá. Több mindenre rájöttünk már, és csak remélni tudom, hogy a gyereknek nincs szekunder szégyenérzete amiatt, hogy a felnőtt szülei még mindig húsevők, miután ő már többször szólt, hogy ezzel ártunk az állatoknak.

Amikor megkérdeztem a kislányomat, szereti-e a csirkecombot, hiszen már kóstolta, a válasz az volt, persze, csak sajnálja a csirkét, és olyan áron, hogy bántják, inkább nem kér belőle. Nem is erőltetjük, igyekszünk egyéb fehérjeforrásokkal kompenzálni a majdnem húsmentes étkezését. Azért csak majdnem, mert időnként megeszi a halrudacskákat, és értesüléseink szerint az iskolai menzán a gulyásleves is elfogy. Nagyjából egy évvel ezelőtt kezdte el kerülni a húsételeket, éppen akkor, amikor elkezdett természetbúvárkodni: bogarászik, madaras könyveket kér, lovagolni szeretne, vidéki házunk udvaráról rendszeresen kikalandozik egy-egy hátizsákos kirándulásra a szűkebb környezetbe. 

Fotó: Pexels.com

Ez az érdekes helyzet bennünket is fokozott figyelemre és tanulásra késztet. Nem is gondoltam volna, hogy a saját gyerekem fog egyszer figyelmeztetni azokra az értékekre, amelyekben természetesen magam is hiszek, de a mindennapokban nem mindig sikerül tökéletesen érvényesítenem. Antropológiai értelemben természetesen húsevők lennénk, de amikor az ősember vadászatra adta a fejét, nyilvánvalóan szükségből tette, és nem a hús íze miatt vállat jelentős kockázatot a nagyvadak kergetésével. Még a 19. században és talán a 20. század közepéig is egyértelműen a hús és a tej volt az elsődleges fehérjeforrás, amivel szervezetünket egyensúlyban tarthattuk, ma már viszont annyira más – mondhatnám, hogy bizonyos szempontból kímélő – életformát élünk, hogy talán elegendő volna az alternatív fehérjeforrásokra hagyatkoznunk táplálkozásunk során. Gasztronómiai kultúránk nyilván erősen rácáfol erre: a változatos étkezést a kulináris élvezetek magaslataira fejlesztettük, és ebben a húsfélék és az egyéb állati eredetű élelmiszerek jelentős teret töltenek be. 

Vajon, ha tényleg nem kellene több állatnak a tányérunkon végeznie, ha győzne a morál és felhagynánk a húsevéssel, hogyan alakulna át az agyunk, a kultúránk, az emberi viszonyaink? Többek között ezek a kérdések motoszkálnak bennem, hála a hétévesnek, aki ösztönösen is a fenntartható életformák híve. Ahogy telik az idő, egyre inkább hajlok rá, hogy ne csak csodáljam, de el is fogadjam bölcsességét és a felismerést, hogy nem nekem kell megnevelnem a gyereket húsevés témában, inkább saját magamnak kell felnőnöm a feladathoz – nincs mese –, változtatnom kell a „jól bevált” életformánkon.

Ajánljuk még:

Alapvetések a gyereknevelésben – szakembereket kérdeztünk a jó alapokról

Szülőként döntő szerepet játszunk gyermekeink egészségének és jóllétének alakításában. Az egészséges életmódot előmozdító szokások beépüléséhez sok időre és tengernyi türelemre van szükség, az pedig nélkülözhetetlen, hogy mi magunk jó példával járjunk elöl. Szakembereket kérdeztünk meg, milyen tanácsokat adnának a szülőknek, hogy elősegítsék a gyerekek testmozgáshoz, személyes higiéniához és táplálkozáshoz való pozitív hozzáállását.

 

Már követem az oldalt

X