Kisiskolások komoly pénzügyei: az iskolai takarékbélyeg-rendszer sikere és buktatói

Az iskolai takarékbélyeg története sokkal korábban kezdődött, mint gondolnánk: 1858-ban egy belga tanár találta ki, hogy a diákok számára takarékossági programot hozzon létre. François Laurent Gentben tanított, és nagyon fontosnak tartotta a pénzügyi nevelést. Kezdetben még csak a tanóráit tarkította pénzügyi ismeretek átadásával, és kollégái figyelmét is felhívta ennek jelentőségére, de idővel felkereste a város vezetését, és egy közös iskolai takarékossági programban kérte a részvételüket. Ennek megvalósításakor az állami takarékbankban betétkönyvet nyitottak a gyerekeknek. A diákok által gyűjtött pénzt a tanárok minden héten beszedték, és elvitték a bankba, ahol bejegyezték a gyerekek betétkönyvébe. Ekkoriban még – a később nálunk is elterjedt – valódi, mintás bélyegek nem voltak a képben.

Ugyanakkor a program sikeres volt, és ennek híre eljutott a belga kormányhoz is, akiknek támogatásával országos méretű mozgalom szerveződött. 1920-ban már a gyerekek háromnegyedének volt betétkönyve, a belga példát pedig átvette több ország is, és hamarosan mindenütt elindultak az iskolai takarékoskodási programok.

Magyarországon először tartottak ettől a gyakorlattól. A döntéshozók attól féltek, hogy a gyerekeknek nem tesz jót a gyűjtögetés, mert pénzközpontúvá válhatnak tőle. A tanároknak is kétségei voltak, mivel féltették a szegényebb gyerekeket attól, hogy a többiek csúfolni fogják őket, amiért nem tudnak annyi bélyeget venni, mint a gazdag gyerekek.

Deák Ferenc és Trefort Ágoston viszont nagyon is támogatta az ötletet, és Szemere Bertalan is arra hívta fel a figyelmet, hogy

a magyarok takarékoskodási kultúrája hiányos, ez pedig a nemzet gazdaságára is negatív hatással van.

Az iskolai takarékoskodási mozgalom bár jó ideig nem tudott meghonosodni, 1953-ban mégis elindult a Pedagógusok és Tanulók Takarékpénztárának megalakulásával. Az iskolai takarékbélyeg ekkor indult hódító útjára, és hamar igen népszerűvé vált. A gyerekek május végéig vásárolhattak bélyegeket a tanárok közül kinevezett „takarékossági megbízottaktól”, a gyűjtőlapokon sorjázó bélyegekért járó összeget pedig a tanév végén kapták meg.

Először egy, kettő, és öt forintos címletű bélyegek voltak, később a tíz és húsz forintos is megjelent, a 80-as években pedig már az ötven forintos volt a legnagyobb címlet. Mindegyiken más-más kép volt, egy figura többféle jelenettel is szerepelt: az idősebbek még emlékeznek Makk Marcira, a Stop! Közlekedj okosan! figuráira, vagy a különböző sportágakat megjelenítő sorozatokra.

A megtakarítást, a felelős pénzügyi gondolkodást segítették a bélyegek, hiszen a gyerekek természetes ösztöneire építettek: a gyűjtőszenvedélyre, a versengésre és az örömteli várakozásra. Eközben észrevétlenül fejlesztette a kitartásukat, a lemondás képességét (nem költötték el azonnal a kapott zsebpénzt), és megmutatta számukra a takarékoskodás hasznosságát.

A Pedagógusok és Tanulók Takarékpénztára az OTP részvételével alakult meg, az OTP azonban 1992-ben kereskedelmi bankká alakult át, így a bélyeggyűjtés gyakorlata megszűnt. A gyűjtőlapokat később is beváltották, az interneten pedig még ma is találunk megvásárolható példányokat, sőt, a Facebookon adok-veszek csoportokat is találunk. 

Bár a rendszer kritikái mai is érvényesek, és ma már más hatékony módszerekkel is segíthetjük egy közösségen belül a gyerekek pénzügyi tudatosságának kialakulását, szülőként jó ismerni ezt a technikát. A jelenlegi realitást figyelembe véve nem várhatjuk, hogy az iskolai oktatásban megtanulja a gyermek a pénzügyi tudatosság csínját-bínját, a hiány pótlása pedig egyelőre nevelő feladata. Érdemes akár a malacperselytől is indulni, vagy éppen megismerkedni a bankok által gyerekek számára kitalált konstrukciókkal, hogy utódunk még felügyeletünkkel alatt mihamarabb belekóstolhasson a pénz világába – egyszer muszáj lesz ott is kiigazodnia, és neki segítünk, ha ilyetén tanítását mielőbb megkezdjük.