Döntések, amelyeket valójában nem is te hoztál meg: így irányít a brain hacking

A Brain hacking, vagyis agyi hackelés olyan technikák és/vagy technológiák alkalmazásának gyűjtőneve, amelyek befolyásolják az egyén mentális állapotát, kognitív folyamatait vagy működési szintjét személyes és társadalmi szinten is. A legoptimistább nézetek szerint elősegíthető vele személyes fejlődésünk, kognitív funkcióink javítása, valamint a hatékonyság és a boldogság optimalizálása is. Holisztikusabb megközelítése magában foglalja az egészségre és a jólétre vonatkozó összes ajánlást, segíthet például kialakítani egy tápláló és változatos étrendet, mindennapjainkba építeni a megfelelő testmozgást, a közösségben való részvételt és a szabadban töltött időt. 

És van a brain hackingnek egy egészen különleges, és dinamikusan fejlődőd oldala is, amelyeknek célja az egyéni viselkedés befolyásolása a minél nagyobb profit érdekében. Ennek egyik lépése, hogy a telefonunk függői leszünk, ami nem is olyan nehéz, hiszen úgy tervezik a készülékeket és az applikációkat, hogy minél inkább ragaszkodjunk hozzájuk, használatuk, a telefon folyamatos ellenőrzése jutalmazó funkciót lásson el életünkbe. Minderről már 2017-ben beszélt a Google egyik termékfejlesztési managere, Tristan Harris. A híressé vált interjúban elmondta, hogy a Szilícium-völgy olyan alkalmazásokat, okostelefonokat és más eszközöket tervez, amelyek csábítják az embert. Ezt a jelenséget nevezik a programozók agyi hackelésnek.

Olyan programozott módszerekről van szó, amelyek célja az emberek elméjének eltérítése. Ennek érdekében olyan elemeket építenek a termékekbe, amitől azok vonzóak, így gyakran használjuk őket. Az okostelefonok elterjedésével kutatások bizonyítják elért eredményeiket: a legtöbb ember legalább 15 percenként ellenőrzi okostelefonját, még akkor is, ha semmilyen értesítés nem érkezett rá. Ez a szokás annyira mélyen gyökerezik, hogy kimutathatóan emelkedik az érintettek kortizolszintje, ha figyelmen kívül hagyják a késztetést, illetve enyhe szorongást tapasztalnak. Mikor – nem klinikai vizsgálatok közben – ilyen helyzetben találjuk magunkat, gondolkodás nélkül engedünk a késztetésnek: fogjuk a mobilunkat és megnyugszunk. 

Mennyit is telefonozunk?

Egy amerikai kutatás az Egyesült Államokban élőkről megállapította: a tengeren túl átlagosan 3 óra 19 percet töltenek a telefon képernyője előtt egyetlen nap alatt. Ebből 1 óra 29 percet a social média felületeken töltenek, 1 óra 14 percet játékokkal és 36 percet telefonálással vagy üzenetküldéssel. Elalvás előtt átlagosan 50 percet telefonoznak. 79,5 százalék használja a telefonját ébresztőóraként, 55,4 százalék pillant rá a telefonjára vezetés közben, 57,4 százalék csekkolja a telefonját randizás közben, 64,2 százalék üzent már úgy valakinek, hogy egy szobában tartózkodtak. 65,4 százalék az, aki 160 alkalommal is megnézi a telefonját egyetlen nap alatt. 75,4 százalék tartja magát telefonfüggőnek a kutatásban résztvevők közül.

Harris egészen elképesztő és rendkívül ijesztő valósággal szembesítette minket: elmondta, minél közelebb kerülnek a technológiai vállalatok a félelemhez, a szorongáshoz és a magányhoz, annál közelebb állnak ahhoz is, hogy megnyerjék a versenyt a gyakori figyelemért. És hogy miért olyan fontos ez? Mert Harris szerint a programozók technikák egész arzenálját használják a függőség fenntartására.

Minden lehetőséggel, amikor aranyos hangulatjeleket, Facebook-lájkokat, vagy említéseket kapunk, épül a függőségi viszonyunk.

És mérnökök ezrei dolgoznak szorgalmasan azon, hogy napról napra egyre csak beépüljön mindez mindennapjainkba, de legfőképp személyiségünkbe.

Böngészési előzményeink, kattintásaink, földrajzi helyzetünk, online űrlapok kitöltése, de már önmagában a gépelés is adatok milliárdjait generálja, ezek pedig személyes információk ezreit tárják fel idegen emberek, cégek és rendszerek számára. Nem túlzás azt állítani, hogy az aktív internethasználat lehetőséget biztosít a gondolatainkhoz való hozzáférésre, ebben pedig már rég benne gyökerezik a „nagy üzlet”.

Rendkívül bonyolult, és sokszor nehezen átlátható hálóban élünk az internet elterjedése óta. Ijesztő, elkeserítő és kifejezetten frusztráló is belegondolni, mennyi mindent nem tudunk az eszközökről, amiket használunk, és aminek olykor ki vagyunk szolgáltatva munkánk okán.

A magánélethez való jogot törvény szabályozza – hangzatos kijelentés.

De vajon beszélhetünk-e magánéletről, amikor körülöttünk működő eszközök tucatjai monitoroznak minket nap mint nap, amikor a privát szféra fogalma lassacskán megszűnik létezni. Amikor tetteink és gondolataink ismeretlen cégeknek és alkalmazottaknak szolgáltatnak ki bennünket, és amikor már azt is megkérdőjelezhetjük, hogy amit érzünk, azt mi érezzük-e, amit akarunk, mi akarjuk-e?

A válasz egyénenként eltérhet, ahogyan a telefonhasználati szokásaink sem egyformák. Ám a trendek ritkán hazudnak, a jelenlegi mutatók pedig nem a jó irányba változnak. És ha a világtrendeket nem is, a magunk döntéseit megváltoztathatjuk. Mert van alternatívánk, dönthetünk úgy, hogy tudatosan használjuk az okoskészülékeket. Elolvassuk a beleegyező nyilatkozatokat, nem engedélyezünk gondolkodás nélkül mindenféle adathoz hozzáférést – és igen, olykor egy lépés távolságot tartunk a telefonunktól, akkor is, ha van bennünk valami furcsa, feszítő érzés, hogy vajon mi történhet éppen a világban...