Tinder-randiból lett esküvőm, de ma is csak pironkodva beszélek róla

SZPSZ

Tinder-randiból lett esküvőm, de ma is csak pironkodva beszélek róla

Manapság egyáltalán nem meglepő, ha olyan történeteket hallunk az ismeretségi körünkből, hogy valaki társkeresőoldalon lelt párra. Az viszont ritkábban fordul elő, hogy ezek a kapcsolatok nemcsak egy éjszakáról, pár hétről vagy hónapról, hanem évekről szóljanak. Pedig szép számmal akadnak kivételek. 

Nem szeretnék általánosítani, és nincs is összehasonlítási alapom, csak egy párkereső-applikációt volt szerencsém kipróbálni, a Tindert. Amiről, mint tudjuk, elsőként nem az jut az ember eszébe, hogy itt fogja megtalálni élete szerelmét: én sem gondoltam, hiszen a környezetemben élő felhasználók legtöbbszőr „húspiacként” emlegették az alkalmazást. Mikor legelőször letöltöttem a telefonomra – mert, hogy nem csak egyszer volt dolgunk egymással –, akkor egy nagyon hosszú kapcsolat után jártam épp, és nem is itt akartam megtalálni a nagy Őt. Arra azonban nem számítottam, hogy ennyi fotót fogok kapni férfi altestekről. Ekkortájt számomra be is bizonyosodott, hogy igen, a Tinderre tényleg AZÉRT regisztrálnak az emberek.

Ezen tapasztalatokkal felvértezve pattant ki az ötlet a barátnőm fejéből, hogy írjunk egy tanulmányt a témában, így még nagyobb hévvel vetettük bele magunkat a jobbra-balra pöccintgetésbe, olyannyira, hogy már a valóságban is a Tinderes szempontrendszerünk szerint mustráltuk a járókelőket.

Természetesen ekkoriban is voltak olyan fiatalemberek, akik üde színfoltot jelentettek a sok 2D-s hódító között. Akadt olyan, akivel jókat lehetett beszélgetni és néhány szerencsés olyan férfival is találkozhat, aki nagyon megragadja. Így esett velünk: a barátnőm és én is párra leltünk, a tanulmány pedig már nem is izgatott minket. Ezek a kapcsolatok évekig tartottak.

Egy jókora kihagyás és egy még nagyobb csalódást követően ismét a telefonomért nyúltam azzal a célzattal, hogy letöltsem az appot. Nem fordítottam nagy figyelmet a profilom kialakítására, bemutatkozó szöveget nem is írtam és a képek sem a legjobb formámat mutatták. Mindezek ellenére azért akadt pár beszélgetőpartnerem, olyan is, akivel személyesen is találkoztunk néhányszor.

Egy idő után viszont meguntam az egészet, töröltem az alkalmazást. Valahogy nem tudott lekötni vagy azért, mert nem találtam senkit, aki igazán érdekelt volna, vagy azért, mert valamelyik beszélgetőpartner kiakasztott. Meg hát, nem is gondoltam, hogy túl komoly dolog alakulhatna, így amikor fent is voltam, csak félgőzzel húztam a kijelzőt jobbra-balra. 

Egy nagyon hosszú, fárasztó nap után csak forgolódtam az ágyban, egyszerűen nem jött álom a szememre, így a telefonomat hívtam segítségül: gondoltam a közösségi oldalak céltalan pörgetése segít majd elaludni. Nem segített, viszont ismét eszembe jutott a Tinder, meg az, hogy egye fene, letöltöm. Még aznap éjjel hosszas beszélgetésbe elegyedtem egy-két új partnerrel. Az ezt követő napjaim nagyon sűrűek voltak, így szinte semmi időm nem volt válaszolni az üzenetekre, majd pár nap elteltével ismét megnyitottam és újabb profilokat böngésztem át, majd ismét félretettem a telefont.

Pont egy megbeszélés kellős közepében voltam, mikor jelzett a telefon, hogy üzenetet kaptam, vetettem egy pillantást rá, de a munka miatt nem nagyon foglalkoztam vele. Mikor válaszoltam, akkor is csak pár szóban tettem, hiszen a munkára koncentráltam. Aztán jött a kérdés: „mivel foglalkozol?” Ahogy a korábbi üzenetekre erre is egy szóban adtam választ: „kommunikációval”. Ezen a ponton még és is felnevettem, hiszen a beszélgetésünk alapján ez szinte hihetetlennek tűnhetett a srácnak. Ő azonban kitartott, próbálta életben tartani a párbeszédet és kérdés nélkül osztotta meg velem, hogy mi a munkája. Ez volt az az információ, amivel felkeltette az érdeklődésemet, ugyanis kiderült, hogy molekuláris biológus, kutató és egyetemi oktató. Ennyi információ pontosan elég volt ahhoz, hogy egyértelmű legyen, közvetve kollégák vagyunk. Mikor ezt a tudtára adtam, mind ketten őrült keresésbe fogtunk, hiszen az egyetemi adatbázisból sok mindet ki lehet deríteni. Mikor már minden, az interneten fellelhető tudnivalót megszereztünk egymásról, megbeszéltük, hogy aznap este találkozunk.

Szinte el sem akartam hinni, hogy ilyen megtörténhet. Mérsékelt izgalommal gyorsan beleugrottam a kedvenc farmer-póló szettembe és a belváros felé vettem az irányt. Zárásig beszélgettünk, majd hajnalig autókáztunk a városban. Ezt követően tudtam, hogy sosem szeretném őt elengedni – pedig nem volt szerelem első látásra egyikünk részéről sem. Az esti randit egy másnapi ebéd, majd egy nap kihagyás után újabb és újabb találkozók követtek, amik odáig vezettek, hogy alig másfél hónap után már össze is költöztünk. A közös háztartás nemhogy ellökött, hanem még közelebb hozott minket egymáshoz, a közös nyaralás, utazások, a barátokkal és a családjainkkal eltöltött idő pedig még jobban meglapozta azt az érzésünket, hogy mi már mindig együtt szeretnénk lenni. Majdnem napra pontosan a megismerkedésünk hetedik hónapfordulóján elém térdelt és megkért, hogy legyek a felesége.

Természetesen igent mondtam, de ha bárki megkérdezte, hol ismerkedtünk meg, én letagadtam mindent a Tinderrel kapcsolatban.

Nagyon sok az előítélet azokban az emberekben is, akik még nem regisztráltak erre, vagy ehhez hasonló társkeresőoldalra, azokban pedig, akik próbálták a Tindert, talán még több. Mert valóban sok a fura szerzet, és jónéhányan vagyunk, akik nem az életük szerelmét keresik az applikáción. És bár vannak kivételek, ahogyan a mi példánk is mutatja, féltem annyira a megbélyegzéstől, hogy inkább nem hangoztattam, hol jöttünk össze.

Csak az a nevetséges, hogy a magam részéről már semmit nem jelent a Tinderes múltunk. Nem félek attól, hogy lelép a vőlegényem, mert „Tinderes-fiú”, és a magam lelkiismeretével sem kell elszámolnom, mert tudom, hogy semmi rosszat nem tettem. Nem érzem kevesebbnek a kapcsolatunkat sem, csak azért, mert repkedő üzenetekkel indult. De nem is akarok mindenkinek erről magyarázni, vagy éppen, ahogyan a fentebbi sorokban is, győzködni a másikat arról, hogy egy Tinder-kapcsolat nem csak a szexről szólhat. 

Épp elég nekem, ha mi tudjuk. 

Ajánljuk még: