Szerelem patikamérlegen: mennyit érnek a vágyak?

Romantikus alkat vagyok, egészen fiatal korom óta kerestem a szerelmet, kutattam a forrását. Vártam a pillangókat, a tapintható vonzalmat – hogy valaki megszólítsa egész valómat. Míg eljutottam az első párkapcsolatomig, többször megtréfált az élet. Voltak nagy plátói szerelmeim, amik pontosan egy dologról szóltak: a sóvárgásról. Aztán megéltem azt is, milyen, amikor egy fiú barátom belém szeret, miközben én ártatlan és értetlen bociszemekkel pislogok rá, mást nem is tehetek, mert olyan nekem, mintha a testvérem lenne. Előfordult, hogy a vágy és a szeretet is megvolt, csak az elköteleződéstől irtóztam, és volt olyan is, amikor rájöttem: épp a kémia hiányzik.

Én a magam útján fedeztem fel, mennyire soktényezős egy kapcsolat, de erről a pszichológia is rendelkezik számunkra magyarázattal. Az egyik legnevezetesebb modell három fő alkotóelemre bontja a szerelmet: intimitás, szenvedély és elköteleződés. Az elméletalkotó Sternberg szerint mindhárom tényezőre szükség van az úgynevezett beteljesült szerelemhez. Egy ilyen kapcsolatban nem szenved hiányt a testi-lelki szükségletünk, és biztonságban is érezzük magunkat. Ez lenne tehát a tökéletes kapcsolat, a tökéletes boldogság titka? Ne kergessünk ideálokat, még az ilyen kapcsolatokban is lehetnek problémák, kérdések, félelmek.

Sokaknak kiemelten fontos az intimitás, ám ha csak intimitás van jelen, az önmagában egy „sima” szeretetkapcsolathoz vezet. Ha ehhez szenvedély is társul, akkor kapjuk meg a képletből a filmek által piedesztára emelt romantikus szerelmet, amelynek során megélhetjük a pórusainkig ható összetartozást, azaz, hogy egy hullámhosszon vagyunk – ez tulajdonképpen az ilyen kapcsolat lényege.

Előfordulhat az is, hogy a szenvedély és az elkötelezettség lép szövetségre, amit buta szerelemnek hívják. Gondoljunk csak arra, amikor a hősszerelmes egy hét után megkéri kedvese kezét. A mának, a mostnak, egymásnak szeretnének élni, miközben nem ismerik az intimitás egyszerű, összetartó, tiszta erejét. És arra is van példa, amikor a kapcsolat nem szól másról, csak a szenvedélyről: ez az elvakult szerelem alapja.

Elég egy kis intimitás és egy kis elköteleződés és rögtön megismerhetjük a baráti vagy társas szerelmet. Ez felidézheti bennünk a házasságok szenvedélytől mentes, kiegyensúlyozott formáit is – melyekre ugyanakkor veszélyt jelenthet egy kívülálló szívtipró. De mit történik, ha valaki csak az elköteleződésre gyúr? Ha csak rágondolunk egy ilyen kapcsolatra, elfog minket a didergés. Hiszen szeretet és szenvedély nélkül nem marad más, csak az üres szerelem, a színtiszta elköteleződés.

Ha felmérjük, hogy számunkra mi a legfontosabb egy kapcsolatban, azonnal kiolvashatjuk a fenti modellből, hogy milyen kapcsolat vár ránk. Az elvárásaink formálják a lehetőségeinket, akár tudattalanul is, ezért fontos tisztában lennünk azzal, mit keresünk egy kapcsolatban. Ha ez az önreflexiónk megvan, boldogok leszünk azzal, amink van, azon a szinten, amit az a kapcsolat nyújtani tud nekünk. Vannak, akik mindent feláldoznak a szenvedélyért és intimitásért, és vannak, akik megelégszenek a szeretettel és elköteleződéssel. Természetesen tartozunk azzal, hogy nyílt lapokkal játszunk és átbeszéljük párunkkal, hogy mit is ad nekünk a kapcsolat, és elégedettek vagyunk-e azzal?

Az is előfordulhat, hogy egy találkozás a nagybetűs beteljesült szerelemként indul, és az élet krízisen, helyzetein keresztül elveszti az egyik kerekét. Például, ha a többgyerekes szülők között kialszik a szenvedély szikrája, a kapcsolatot megtarthatja az intimitás és elköteleződés, de a hiányt valamikor be kell tölteni.

A mai kérdésünk adott: nektek milyen a szerelmetek? Elégedettek vagytok vele?

Nyitókép: Toa Heftiba on Unsplash