Most akkor kell nekünk a Valentin-nap vagy sem?

SZPSZ

Most akkor kell nekünk a Valentin-nap vagy sem?

Magyarországon ma már a Valentin-nap hagyománynak számít. A naphoz kötődő szokások egyike, hogy kígyót - békát kiabálunk rá. Legalábbis a társadalom egy jelentős része gyűlöli, a romlott nyugat jelképévé avatta, mely tönkreteszi máig élő, ősi hagyományainkat. Én néprajzkutatóként is és hagyománykövető emberként is jókat szórakozom ezeken a kirohanásokon. Egy kultikussá vált idézetet juttatnak eszembe: „Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!"

Jó, szerintem is vannak a napnak furcsa jellegzetességei. Például, hogy a közösségi oldalak az alábbi tematikájú fotókkal telnek meg: két női kéz szívecskét formázva, női kéz gyűrűvel, női kéz férfi kezet szorítva, női kéz rózsaszín lufival, süti „I love you” felirattal, férfi kéz női fenéken, random éttermi fotók, szállodai fotók, ölelkező párok, csókolózó párok, kutyát sétáltató párok, egymásba fonódó zoknipárok. Ez csak a képanyag, amiket gyakran egészítenek ki egysoros üzenetek, melyeket normál esetben a párunknak szánunk, nem pedig a világ összes, interneteléréssel rendelkező lakójának. Ám ez a nap más, itt a „világba kiáltják” a szerelmet – gondolom. Más, már azért is, mert mintha az internet megmaradó szabad kapacitását Magyarországon az előbb sorolt képtípusok ócsárlására tartanák fenn, illetve a „Magyarországon Bálint-nap van!!!”- típusú posztokra.

Mi a baj a Valentin-nappal?

Véleményem szerint ez az angolszász szokás lett az elkerülhetetlenül nyugatiasodó magyar társadalom állatorvosi lova.

Valóban elég látványos volt, mikor a kilencvenes években elkezdtek e nap előtt rózsaszínbe fordulni a kirakatok. Különösen, mert ez a szín nem igazán szimbolizálta idehaza sem a szerelmet, sem a nőiséget. Elég egyértelmű volt, hogy valami új szokás érkezett ide. Csak az utóbbi évtizedben társult mellé az a gazdaságkritikai szemlélet, hogy „csak arról szól ez a nap, hogy az ember vásároljon, fogyasszon, költse a pénzét éttermekben, szállodákban.” Érdekes látni, hogy mennyire tudatos fogyasztóvá teszi ez a nap az embereket, illetve mennyire hagyományőrzővé.

De mi van, ha ez csupán a látszat és valójában arról van szó, hogy kényelmesebb ezen a napon sem foglalkoznunk különösebben a párunkkal? Van elég baja a magyarnak, ki ér rá itt a másikkal törődni?

Pedig senki nem írta elő sem nyugaton, sem keleten, hogy az egymásra szentelt figyelemnek pénzügyi vonzata kell legyen. De még csak azt sem, hogy tiporjuk el saját hagyományainkat, csak hogy a szerelmet is megünnepelhessük.

Halkan kérdem – meg ne sértődjék bárki is – egyébként tud valaki bármit is a Bálint-nap hazai szokásairól? Itt a két legfontosabb:

Mindszenten akár van, akár nincs hó ezen a napon, egy csíkot söpörnek, vagyis utat vágnak az udvar olyan részén, ahová nem fér oda az aprójószág, de az ég madarai igen. Ide mindenféle gabonaszemet, aszalt gyümölcsöt szórnak számukra. Az ég madarai a lélek szimbólumai. Bizony most nekik kell adni, nem pedig a test táplálékának szánt baromfinak. A lélek pedig a szerelem működési területe.

Palócföldön úgy vélik, ezen a napon jönnek vissza a vadgalambok, a tavaszt hírnökei. A galamb szintén a lelkiség első számú madárszimbóluma. Sőt mi több, a tavaszi időszak megtestesítője itt, a zord télben. A szerelem madara. A világ virágzásának, a nőiség tavaszi megújulásnak, a szerelemnek az előhírnöke.

Félek, csalódást okoztam, hiszen nagyon úgy tűnik, a hagyományaink szerint is éppen beférne egy kicsike szerelemünnep ide, február 14-re. De persze ne feledjük, hogy ez eltörpül amellett, amennyire Gyümölcsoltó Boldogasszonykor, március 25-én kellene ünnepelnünk a nőket és a szerelmet.

Személy szerint azt javaslom, hogy bátran szenteljünk időt a párunkra ezen a napon.

A figyelem a legnagyobb ajándék, ami nem kerül semmibe és leginkább táplálja a szerelmet.