Kirepültek a gyerekek, szétmennek a szülők: miért Magyarországon válnak el a legtöbben az ötvenes korosztályból?

Amikor tíz évvel ezelőtt az egyik szenior tanítványom elmesélte, hogy a hetvenes éveinek elején egyszer csak a felesége – aki nyolc évvel fiatalabb nála – bejelentette, hogy elköltözik új barátjához, nagyon meglepődtem. Addig nem találkoztam ilyesmivel Magyarországon, legfeljebb csak a mozifilmekben. Azóta persze egyre többet hallok a párok kései szétválásáról, az úgynevezett „ősz válásról”, s ami megdöbbentő: nemcsak a negyvenes éveikben járóknál, hanem hatvanasoknál és hetveneseknél is egyre gyakrabban találkozni ezzel a jelenséggel.

Ne higgyük, hogy ez csak Amerikában vagy Nyugat-Európában trend: Magyarországon, egyre kisebb településeken is így van ez, sőt: az Európai Unió országai közül ma nálunk a legnagyobb annak az esélye, hogy egy pár az ötvenes éveiben elváljon. 

Mi lehet a kései szétválás oka?

Ötvenesek válása

A legtöbben ma Magyarországon a 40-49 éves korosztályból válnak el, 2017-ben ez a korosztály tette ki az elvált férfiak 43 százalékát. Rögtön utánuk viszont az ötvenesek következnek a statisztikában. De miért? 

Ha végiggondoljuk, speciális korcsoport a mostani magyar 50-es korosztály. A korábbiakhoz képest magasabb arányban tanult tovább ez a generáció a rendszerváltás környékén, így valamivel később, a húszas évei végén születtek gyerekek, s azok a gyerekek talán még nem adtak unokákat a párnak. Ugyanakkor a gyerekek már kirepültek, s az űrt nem tölti ki senki: egymásra maradt a két ötvenes, akiknek még dolgozni is kell 5-10, adott esetben 15 évig.

Sok idő ez, ahhoz mindenképp, hogy egy érzésre jócskán döcögő kapcsolatban maradjunk.

A diploma megléte ráadásul hajlamosító tényezőként szerepel a válás okait vizsgálva: vélhetően azért, mert nagyobb anyagi függetlenségben élnek a diplomások, mint az alacsonyabb végzettségűek. Bármelyik csoportba is tartozunk, ha ötven felé közeledve házassági krízissel szembesülünk, mindenképp érdemes szakértőhöz fordulni, aki többféle módszerrel segíthet. Kaphatunk kommunikációs vagy egyéb életvezetési tanácsokat, amelyek segíthetnek a „felszíni problémák” kezelésében, de pszichológusnál, egy párterápián mélyebb kapcsolati dinamikákat is feltárhatunk, ahogyan érzéseink hátterét is megvizsgálhatjuk. Olyan segítséget kaphatunk itt, amellyel felvértezve eldönthetjük, valóban a válás-e a legjobb megoldás.

Annak érdekében, hogy ne váljunk el, a kutatások szerint két védőfaktor létezik: az unokák és a nyugdíj. Csakhogy sok mai magyar ötvenes életéből hiányzik mindkettő. Marad a munka, az üres fészek és annak a súlya, hogy ez jópár évig így marad még... 

Válás hatvan felett 

Ugyanakkor sem a nyugdíj, sem az unoka – sem semmi más – nem garancia, hogy nem válunk el ötven, hatvan, akár hetven felett.

Biztosak lehetünk abban, hogy a válóok ilyenkor is rendkívül sokféle lehet, mondhatni: ahány párkapcsolat, annyiféle indok.

A hatvan pluszos generációnál azonban bizonyos, hogy az ún. „kései szabadság” ott van a döntő tényezők között.

Ezt a gerontológiai kifejezést arra az időszakra értjük, amikor az embereknek már nem kell rendszeres munkát végezniük, vagy teljesen kikerültek a munkerőpiacról, s nyugdíjas éveiket töltik.

Ebben az időszakban a gyermekeik már többnyire felnőtt emberek, s az unokákkal – ha egyáltalán vannak már – töltött idő sem rabolja el minden percünket. A korábbinál sokkal több idő akad magunkkal foglalkozni. Márpedig ha erre van idő, akkor az ember még könnyebben elgondolkodik arról, mindenképpen fenn kell-e tartania egy kihűlt, tönkrement párkapcsolatot vagy életközösséget? Amíg korábban a megszokás működésben tartotta a mókuskereket, az időskori lassulás leállította azt – egyeseknek pedig könnyebb ilyenkor kiszállni. 

Fontos szempont az is, hogy ma Magyarországon rendszeres kereset mellett sem valószínű, hogy több lakást, pláne házat tartsanak fenn a házaspárok, így a válásnak anyagi akadálya van. Idősebb korukban, szüleik elhunyta után többen örökölnek akár pénzt, akár ingatlant, s így a a különélés feltételei biztosíthatókká válnak. Ugyanígy megtörténhet az is, hogy a nagy lakást, amelyből kirepültek a gyerekek, eladják, és vesznek belőle két kicsit, s új életet kezdenek az emberek, vagy teljesen egyedül vagy egy új pár oldalán.

Veszélyes-e az időskori válás?

Időskori válás alatt a hatvan pluszosok válására gondolva azt hiszem, a legfontosabb veszély az, hogy kevesen tudják: az embert az időskori betegségek nagyon sok esetben teljesen váratlanul érik el, vagy a súlyosbodásuk hirtelen lódul meg. Ilyenkor az, aki teljesen egyedül van, megértő ápoló nélkül maradhat, s nagyon sok pénzt kell fizetnie a szakszolgálatoknak vagy innen-onnan szervezett ápolóknak az ellátásért. Éppen ezért nagyon fontos a különválás fontolgatásakor azt is végiggondolnunk, hogy

ha a szükség úgy hozza, meg tudjuk-e szervezni a saját ellátásunkat?

Természetesen egy különválás végiggondolásakor egyértelmű, hogy nem csak az egészségügyi kérdéseket kell mérlegelni, de még az anyagiak után sem szabad megállni. Ezeknél még fontosabb az a kérdés: vajon tényleg nem menthető-e meg az a kapcsolat, ami valamikor nagyon jó és sok örömet okozó volt mindkét fél számára? Vajon tényleg az a jó megoldás, hogy csapot-papot  otthagyva, új – nem egy esetben csak fellángoló és gyorsan kihűlő – örömöket keresve megyünk tovább? Egy-egy alapos beszélgetés, akár rokonok vagy közös barátok bevonásával esetleg segíthetne? Vajon az elköltözés előtt kipróbáljuk ezt a lehetőséget? És ha ez sem megoldás, vajon keresünk párterapeutát vagy egyéb, lelki konfliktusokban jártas szakembert? 

Azt hiszem, világosan elmondható, hogy ha ezeket a lépcsőket végigjártuk, akkor érdemes rendkívül higgadtan, a másik emberben a legkevesebb kárt okozva az életközösség felbontása mellett dönteni, és egyedül élni, vagy új társsal kapcsolatot kezdeni. Az új kapcsolat esetében pedig nagyon fontos a türelem, mert a két idős ember már nehezebben csiszolódik össze, hiszen nem egy esetben fél évszázados szokásokat kell összehangolni…