Hosszú kapcsolatok rákfenéje a takarékláng-effektus, de jól jöhet a romantika 50 felett is

SZPSZ

Hosszú kapcsolatok rákfenéje a takarékláng-effektus, de jól jöhet a romantika 50 felett is

Egy életet, vagy akár csak tizenéveket együtt leélni csodálatos dolog (is) lehet, idővel azonban a távolodás, elhidegülés megronthatja a felek mindennapjait. Mindez viszont nem törvényszerű!

Minden emberi kapcsolatban, legyen az szerelmi, baráti, rokoni, munkahelyi, vagy akár szomszédsági viszony, vannak intenzív és kevésbé pezsgő periódusok – lehetetlen, hogy valakivel az első pillanattól az utolsóig ugyanolyan jó legyen az együttlét.

A szerelmi kapcsolatokban vannak csendesebb periódusok és jobban lángolók, sőt: a kapcsolatok érzelmi töltése az évek haladtával általában átalakul: a heves szerelmet és testi vonzalmat jó esetben egy biztos és stabil szeretet, megbecsülés és odafigyelés váltja fel, valahogy úgy, mint amikor az autó egy gyors indulás után eléri a biztonságos, kényelmes sebességet. Ez a záloga annak, hogy az emberek akár évtizedeket is tudnak egymás mellett élni: tisztelik, megbecsülik egymást, és elfogadják a különbözőségeket is – így van egy közös világuk, ahol nagyon jól érzik magukat. Van azonban olyan eset, amikor ez az érzelmi kötödés nem állandó már, nem is igazán figyelnek egymásra a felek, ellenben jól érzékelhetően távolodnak, folyamatosan. Ennek időskori változatát hívjuk Boga Bálint geriáter szavával takarékláng-effektusnak.

Csak öregen, ugye?

Takaréklángon élni nem csak szépkorúan lehet. A jelenség bármilyen szerelmi kapcsolatban, életünk bármely korszakában jellemző lehet, azonban az időskori takarékláng-effektus sok esetben nagyobb veszélyeket rejt, mint mikor egy 50-60 év alatti az érintett.

Például: Margit néni és Sanyi bácsi nagy szerelemben éltek, két gyermeket neveltek fel, mára azonban a felnőttként élő nagyfiú és nagylány is elhagyta a családi otthont. Margit néni imád a nyugdíjasklubba járni, hosszan telefonál a barátnőivel, egészsége is jó még. Sanyi bácsi barkácsol a nyári konyhában és szeret meccseket nézni, ellenben a dereka már nem az igazi. Margit néni szeretné az élet legapróbb dolgait is megbeszélni férjével, akit azonban türelmetlenné tesz a sok beszéd, inkább (egyre gyakrabban) átmegy a másik szobába, olvasgat magában. 

Ennek a párnak élete a takarékláng-effektus klasszikus esete. Nem arról van szó, hogy nem szeretik egymást, és arról végképp nem beszélhetünk, hogy nincs bennük egymás iránt tisztelet (tehát az a bizonyos láng még létezik!), de a kettejük közötti különbségek, életmódbeli eltéréseik egyre inkább kiütköznek, s mindkettejük szenved ettől.

Ilyenkor minden esetben csak két út lehetséges: az egyik az, hogy megpróbálják az érzelmeiket újra felfedezni, az intenzitást fokozni, megközelíteni, a másik pedig az, hogy elengedik a kapcsolatot. Idős korban azonban az utóbbi sokkal veszélyesebb, mint fiatalon vagy középkorúként. Ha a két ember „elengedi” egymást, egyre jobban nem figyelnek egymásra, akkor már többnyire nincs mód új kapcsolatot kezdeni, viszont mindketten egyre rosszabbul érzik majd magukat az életükben. Ráadásul, ne felejtsük el, bármikor megtörténhet, hogy valamelyikük egyik pillanatról a másikra tényleg nagyon beteg lesz, s akkor ápolni kell. 

A másik út, vagyis egymás újrafelfedezése az, amit inkább érdemes megpróbálni.

Nincs általános recept, de a takarékláng-effektusnál egyértelmű az, hogy intenzívebbé kell tenni a kapcsolatot. Lehet ennek megoldása akár az, hogy ellátogatnak azokra a helyekre, ahol együtt jól érezték magukat, de éppenséggel az is, hogy egy teljesen új helyet fedeznek fel együtt. Lehet az, hogy elmennek közösen színházba, moziba, barátokhoz – a lényeg az, hogy mindketten akarják a programot, ne csak az egyikük. Az időskorra is ugyanígy igaz a bölcsesség, mint a fiatalabbakra: a kapcsolat fenntartása munka, amely tapintattal, odafigyeléssel jár. 

Szentendrén hosszú évekig járt az egyik szenior tanulócsoportomba egy házaspár. Géza 22 évesen ismerte meg a 16 éves Klárit, nagyon sajátos körülmények között: Géza a Bükkös-pataknál biciklizett, amikor elütötte a szertelenül közlekedő Klárit, akinek kificamodott a bokája. Vidáman mesélték nekem, egymástól külön-külön is ugyanazt a történetet: a férfi boldog volt, hogy felveheti a biciklire a lányt, mert olyan szép és kedves volt a mosolya, Klári pedig boldog volt a baleset miatt, mert – ahogy ő mondta: „egy valóságos Alain Delon”-t látott meg a fiúban. Sok évtized boldog házasság után egy hangos szó, s egy kisebb vita sem volt közöttük.

Amikor rákérdeztem a titokra, Géza elmondta: minden este sokat beszélgetnek, de vannak egyéb közös rítusaik is: minden évben azon a napon, amikor Géza elütötte Klárit, kimennek oda, ahol ez történt, és leülnek a közeli padra beszélgetni. „Tudja, tanár úr” – mondta Géza többször is – „én ilyenkor nemcsak ülök, hanem hálát adok a Jóistennek, hogy ilyen embert adott mellém”.

Számomra ők példa, egy jó minta, hogyan kell elkerülni a Takarékláng-effektust: figyelni kell egymásra, s közös rítusokat kialakítani, amelyekben mindketten jól érzik magukat, ha kell, mindennap…

Ajánljuk még: