Hiába győz a domináns fél, ha nem marad igazi nő, igazi férfi a kapcsolatban

SZPSZ

Hiába győz a domináns fél, ha nem marad igazi nő, igazi férfi a kapcsolatban

Egy ismerős, harmincas férfi borított pár hete otthon mindent. Elköltözött a párjától, pedig a lány házasságot, gyereket tervezett vele. Közös barátság lévén, mindketten engem kerestek meg a keserveikkel, és bevallom őszintén, én nem tudtam, nem tudok segíteni nekik.

A fiú szerint a lány folyton irányítani akart. A lány szerint a fiú irányításra szorul, mert sosem tudja, mit mikor és hogyan kellene csinálnia. Nem jutottak dűlőre egymással. Nem szeretetkapcsolatban éltek már egy ideje – a dominancia megszerzéséért küzdöttek. A fiú úgy véli, ő csak egyensúlyra törekedett (volna) és nem akarta egy életen keresztül kisfiúnak érezni magát. Ő nem egy másik anyát keresett, hanem társat, akivel kölcsönös szeretetben akart létezni. Egy olyan kapcsolatban, ahol fontosabb a béke, mint az, hogy adott helyzetben kinek van igazsága. Ahol nem hiszi azt a másik fél, hogy nála van a bölcsek köve, vagy ha úgy hiszi, akkor mindenek feletti tudása okán se döngöli a földbe a párját.

„Egy idő után úgy éreztem, nem kapok levegőt. Mindenbe beleszólt. Mint egy rossz vicc, olyanná vált az életünk. De nemcsak irányítani akart, hanem az irányítása mögött fel-felsejlett a vádaskodás is. Miért most értem haza (Hol voltál, kivel voltál?), miért nem veszek papucsot, miért azt a papucsot veszem fel (azt anyádtól kaptad, talán azt jobban szereted?), miért a kádban fürdök, miért nem zuhanyozom inkább (vagy mit akarok a gyors zuhannyal lemosni magamról?). Miért abból a tányérból eszem (abba csak kevés fér), miért sóztam meg a levest (talán ő ízetlenül főz?) és a többi. Örökké kárált, a fülembe zizgett. Meg akarta mondani, merre lépjek, mekkorát, hova üljek, mit vehetek a boltban, mennyit költhetek, mikor mehetek boltba, találkozhatok-e barátaimmal. Azt is meg akarta szabni, hogy autóval, busszal vagy motorral közlekedjek, aztán egy idő után ő döntött úgy, hogy el kell adjam a motoromat, mert szerinte az túl veszélyes és úgyse ülne fel mögém, mert (szerinte) nem vezetek biztonságosan.

Minden oldalról bekerített, gúzsba kötött. Egy idő után éreztem magam mellette, mint akit sóba hempergettek. A kapcsolat elején is voltak figyelmeztető jelek, de ahogy a legtöbben mások is, én is figyelmen kívül hagytam azokat. Szerettem őt, szerettem volna megfelelni az igényeinek és esküszöm, eszembe se jutott, hogy idáig jutunk. Mert az összeköltözés után mutatta ki igazán a foga fehérjét. Elviselhetetlenül házsártossá vált és mindent, de az életem legkisebb eseményét, mozzanatát is ő akarta irányítani. Besokalltam, és kész. Képtelen vagyok ma már nőként tekinteni rá, szerintem egy igazi fúria” – mesélte az ismerős fiú.

Nem telt el két nap, megismerhettem a lány szemszögét. Ő elmondta, szerinte az exe mindent túldramatizál és amúgy is: határozatlan, döntésképtelen ember. Idővel nagyjából oda jutottunk, hogy úgy vélte, néha házsártos volt, de azt a párja provokálta ki belőle.

„Most képzeld el azt a helyzetet, amikor áll reggel a komód előtt és nem tudja eldönteni, hogy melyik alsógatyáját vegye fel. Mert a boxereket nem szereti, de azért ha vásárol, mégis boxeralsókat vesz, így azzal van tele a fehérneműs fiókja, alig talál benne olyat, ami kényelmes. Ugyanígy a kenyérfronton – a fehérkenyeret szereti, de ha elküldöm boltba, biztos, hogy valami alternatív kenyérrel jön haza, mert nem figyel arra, amit csinál, örökké máshol jár az esze. Rendszeresen lekési a buszt, eltöri a fúrófejet, nem tud egyedül egy polcot felrakni a falra. Nem tudja, hogy kell beágyazni és elfelejti, mikor van a születésnapom. Életképtelen nélkülem. Én csak segíteni akarok neki. Ezért mondom. Oka van a darázs-zümmögésemnek.

Azt hiszed, jó ez nekem? Hogy egy felnőtt embert folyton irányítanom kell? Hogy lyukat beszélek a hasába, akkor se csinálja úgy a dolgokat, ahogy az jó lenne, ahogy igaziból kell? Jó az nekem, hogy minden kiesik a kezéből, hogy magától nem indul időben útnak, hogy képes defektes gumival hazaautózni, ahelyett, hogy útközben kereket cserélne?

Nem élvezem a közös életet egy cseppet sem és nem tudok rá férfiként tekinteni, szerintem gyámoltalan, önállótlan senkivé vált.”

Meghallgattam mindkettőjüket, és csak hallgattam, mindkétszer. Nehéz erre mit mondani.

Szerintetek innen van felfelé vezető út?

Nyitókép: Tima Miroshnichenko / Pexels

Ajánljuk még:

Smize: mosolyogj a szemeddel!

Az elmúlt évből mély nyomot hagyott bennem az az érzés, hogy egyedül vagyok. Hogy a villamoson kapaszkodva, a piacon a krumplikat válogatva csak egy porszem vagyok a gépben, aki hiába mosolyog, hiába tréfálkozik, nem tud megvidámítani másokat. De hogyan is tudtam volna, ha engem és másokat is betakart az összefüggő, vírusijesztő FFP2-es maszk?