Szerelem első látásra: hazugság volna?

SZPSZ

Szerelem első látásra: hazugság volna?

Az első látásra szerelem kérdése nagyjából olyan vitatott, mint az, hogy hogyan készül az igazán jó halászlé. Vannak elhivatottan megírt könyvek, amelyek szerint ez egy létező unikornis, amely olyan erős házasságok forrása, amiket a válás nem veszélyeztet. Utánajártunk hát, mit mond erről a pszichológia: hinni vagy nem hinni? 

Egy közös emlék, egy szép hazugság!

Agyunk sokszor megtréfál minket, és hajlamosak vagyunk cselekedeteinket a következményekkel magyarázni, ez a tipikus „mindig is tudtam” érzés hazugsága. Utólag sokkal sorsszerűbbnek, magától értetődőnek látszódhat, hogy összemelegedtünk a párunkkal, és erre nincs is jobb magyarázat, minthogy szerelem volt az első látásra. Pedig a valóságban lehet, hogy csak egy kis fizikai vonzalomról volt szó, amiből aztán a sokadik randi során alakult ki valós szerelem. A közös emlék így eshet áldozatául torzulásnak, hamisításnak. Akkor tehát egyáltalán nem létezik instant szerelem? A választ talán a testünk fogja megadni…

Fizikai vonzalom – a szálak mozgatója?

Egy 2016-os összefoglaló tanulmány szerint mindenki rendelkezik egyfajta intuícióval, ami nagyjából 100 milliszekundum alatt megsúgja nekünk, hogy az illető megfelelő szexuális partnerünk lenne-e. Az arc és különösen a szemek árulják el számunkra, hogy a másiknak éppen milyen a kedélye, a szexuális orientációja, mekkora lehet az intelligenciája, és hogy mennyire hasonlít a személyisége a miénkhez. Minél inkább hasonlónak érezzük és látjuk a másikat külső alapján és belső intuíciónk segítségével, annál vonzóbbnak és megbízhatóbbnak fogjuk találni. Így vonzódhatunk valakihez egy pillantás alatt, anélkül, hogy akár egy szót is váltottunk volna vele, ez adja a „rapid randik” (speed dating) sikerességének kulcsát is.

Mindezek alapján a szerelem első látásra egy ösztönös, de elég felszínes ítéletalkotáson alapszik, ami nem garantálja, hogy valóban egy hozzánk illő személybe szeretünk bele. Ugyanakkor az első pozitív élmény kompenzálhat minket később, és a másik ismerőssége és viselkedésének megjósolhatósága olyan biztonságot adhat, ami hosszú távon is megtartja a kapcsolatot.

Ez aztán a szerelem:

Egy korábbi cikkünkben már körüljártuk a szerelem érzésének különböző fajtáit és az azokat meghatározó három fontos pillért: az intimitást, a szenvedélyt és elköteleződést. Kézenfekvő lenne azt gondolni, hogy ha létezik első látásra szerelem, akkor az vagy a beteljesült szerelem előszobája, vagy legalábbis köze lehet valamelyik tényezőhöz, ami a szerelem beteljesüléséhez vezet. Talán legtöbbeknek az első látásra szerelem kifejezésről az izgalom és a szenvedély jut eszükbe először. Meglepő módon 2017-es, igen alapos holland kutatás eredményei szerint sem a szenvedély, sem az említett másik két tényező nem köthető az instant szerelem élményéhez!

Az első látásra szerelembe esés élménye valószínűleg létezik, hiszen oly sokan éltünk át ilyesmit: ezt az élményt valószínűleg egy nagyon erős belső vonzalom indítja be, ami nyitottá teszi a feleket a közös kapcsolat kialakítására. Ez nagyobb teret enged a szeretet-intimitás-elköteleződés hármasának, és kaput nyit egy tartós kapcsolatra. Fontos kiemelni, hogy a külső valóban nem elhanyagolható szempont! A résztvevők gyakrabban jelezték az első látásra szerelmet, ha a másik személy fizikailag nagyon attraktív volt számukra. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden számunkra attraktív személlyel esélyünk van egy boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatot megélni. A vizsgálat alapján „szerelem első látásra” többször is megeshet velünk, ám ez általában csak egyoldalú élmény. A kölcsönös instant szerelem igazából nagyon ritka.

Nem az tehát az igazi fajsúlyos kérdés, hogy szerelmesek leszünk-e első látásra, hanem, hogy ezredik látásra azok maradunk-e.

Nyitókép: freestocks/Unsplash  

Ajánljuk még:

Így lett belőlem, gátlásos egyedülállóból, boldog szingli

Az elmúlt években szerzett tapasztalataim alapján ma már kijelenthetem, hogy ha az ember túl sokáig van egyedül, nemcsak magányossá, de rideggé is válik. Megközelíthetetlen, érdektelen, feszült és gátlásos lesz. Én legalábbis az lettem. Kemény, érzéketlen és zárkózott.