Mit árul el rólad az, hogy hogyan táplálkozol? Mi a gasztro-identitásod, milyen a gasztro-utad? Mit árulnak el a táplálkozási szokásaid a társadalmi kapcsolataidról és arról, ahogy magadhoz viszonyulsz? Van-e örömöd az étkezésben, vagy folyamatos bűntudattal gondolsz minden egyes falatra? Ilyen húsba vágó kérdésekről beszélgettem Fert Mónikával, a Lélek-konyha című könyv szerzőjével egy tál vegán „tatárbifsztek” mellett. A könyv alcíme: „Önismeret a tányérból, terítéken az önbecsülésed és a világban elfoglalt helyed” – és ez meg is adja a hangot.
Jókai azt vallotta: Minden tál étel egy szerelmi vallomás, vagy ellenkezője: egy csöndes válóper. Neked, mint önbecsülésre specializálódott mentor coach-nak, világutazónak, szenvedélyes szakácsnak hogyan jutott eszedbe, hogy éppen az ételeket, az ételekhez való viszonyunkat vedd górcső alá?
A pszichológia és a főzés két szenvedélyem, és mint mentor-coach, az önbecsülést a legfontosabb sarokkőnek tartom, mely összeköti ezt a két területet is. Azt mindannyian tudjuk, hogy a táplálék az egyik, ami életben tart minket, de milyen táplálék? Mivel ezek az „építőkövek” raknak össze minket, abból egyenesen következik, hogyha nem jól táplálod magad, akkor az azt jelenti, hogy nem is becsülöd magad. Az önszeretetünk mércéje az, amit és ahogyan megeszünk nap mint nap, még ha nem is vesszük észre. A világ nagyon gyorsan megváltozott, a régi, hagyományos ételek mellett megjelentek a gyorsételek, a mű- táplálékok. A statisztikák magukért beszélnek: sok olyan „új” betegség ütötte fel a fejét, amelyek sajnos nagyrészt visszavezethetők a táplálkozás helytelenségére. Ami talán a legjobban zavar, az az, amikor látom, mivel etetik a gyerekeket, és a kamaszokat, akiknek most van kialakulóban a szervezete. Gyakran az egészségesnek mondott ételek a polcokon egyáltalán nem azok, de az emberek jóhiszeműen megvásárolják azokat, és nem értik, miért nincsenek jobb állapotban. Sorra gyűltek a gondolatok a fejemben, amelyeket meg szerettem volna osztani azokkal, akiket érdekel a téma, és nyitottak rá. Két év gondolkodásból, megfigyelésből, kutakodásból, és három év írásból született a „Lélek-konyha”.
Egy ilyen könyvet csak úgy lehet megírni, ha vannak saját tapasztalataid az egészséggel, az étkezéssel kapcsolatban. Nekem nagyon tetszik, hogy egy-egy fejezet után, amelyekben számos kérdést teszel fel, olykor meg kell állni az olvasásban, és hosszan elgondolkodni, mindig következik egy recept. Olyan, mint egy kis jutalom, felüdülés.
Ahhoz, hogy kibírjuk ezt az egyre toxikusabb világot, szükség van örömökre. Ha tudatosan odafigyelünk, az étkezés az egyik külső és belső örömforrásunk lehet. Én jó ideje leginkább vegán és vegetáriánus ételeket fogyasztok, az állatok iránti elköteleződésből. Odafigyelek arra, hogy mit, mikor, hogyan eszem, gyógyszer nélkül igyekszem kordában tartani a diabéteszemet. A recepteket azért csempésztem be a könyvbe, hogy gyakorlatias, egyszerű ötleteket adjak, megmutatva, hogy ez az életmód egyszerű, finom, egészséges és gazdaságos. Ezek csupa olyan, kedvenc receptjeim, amelyeket tényleg jó szívvel ajánlok mindenkinek, akár vegán, akár nem, akár csak éppen el akar indulni ezen az úton.
Engem sikerült a vegán tatárral levenned a lábamról. De ha már az útnál tartunk, akkor mi is az az gasztro-út, amit oly sokszor megemlítesz?
Örülök, hogy nálad is sikert aratott! A gasztro-út a személyiségünk egy része. Az otthonról hozott hagyományokkal indul, amiben ott vannak a gyerekkori ízek, a családi receptek, emlékek. Ezeket sok minden meghatározza: a földrajzi hely, a családi és gazdasági viszonyok, a hagyományok. Itt kezd kialakulni a saját ízlésvilágunk. Azután az utazások, az éttermek, a különféle élethelyzetek, vagy éppenséggel ételintoleranciák, esetleg etikai megfontolások formálják tovább. Attól függően, ki, mennyire nyílik ki, kiben mennyire maradnak meg a gyerekkori becsípődések, és milyen új találkozások befolyásolják, úgy formálódik a gasztro-utunk is. Nem mindegy, hogy valakinél csak hagyományos ételeket fogyasztottak, vagy már gyerekként megkóstolhatta a nemzetközi konyhát. Amikor várandós voltam a fiammal, jártam japán és mexikói étterembe is, hogy a gyerek már a hasamban megszokja a különböző ízeket. Talán nem véletlenül, egészen kis korától nyitott volt szinte az összes létező ízvilágra és az is maradt a mai napig. Érdekes megfigyelni a gasztro-utunk kiinduló pontját, és megfigyelni az azóta megtett utat. Ahogyan a személyiségünk is fejlődik, úgy alakul ez is, egész életünk során.
Nem is gondolnánk, de a táplálkozás egy kifinomult mérőeszköz a személyiségünkhöz is. Amilyen a kapcsolatod az étellel, olyan a kapcsolatod magaddal. Mit árulnak el rólad az emlékeid, a tapasztalataid, és a következtetéseid, melyeket az evés és az ételek révén szereztél? Milyen értékek mentén éled az életed? Melyek azok, amelyeket előtérbe helyezel? Hívsz-e vendéget? Hogyan tálalsz? Mit engedélyezel magadnak? Mit hiszel el magadról? Élsz-e pótszerekkel, mint a csoki, chipsz, rágcsák, vagy inkább az egészséges ételeket részesíted előnyben? Mennyire kontrollálod az ételedet, és mennyire kontrollál téged az ételed? Ezek nagyon egyszerű kérdések, melyeket érdemes feltenni magunknak.
Az egészséges táplálkozás egyre több ember számára kulcskérdés. Ennek egyik fontos eleme az, hogy milyen forrásból szerezzük be az alapanyagokat. A másik viszont az, hogy hogyan együnk egészségesen? Kövessünk-e valamilyen diétát, mitől tartózkodjunk, és mit engedélyezzünk magunknak? Nekem az a tapasztalatom, hogy ezen a téren rengeteg bizonytalanság, tétovaság van sokakban, mert ha meg is született az elhatározás, nem tudják, merre induljanak el.
Fontos, hogy mindenki megtalálja a saját, egyénre szabott útját, és ez csak sok próbálkozással lehetséges. A külvilág nem segít a megoldásban, ezért fontos a belső hangunkra hallgatni, de arra amelyik jót akar nekünk. Az állandó kétely, önvád, bűntudat, csupa olyan dolog, amit ma nem engedhetünk meg magunknak, mert ezek megbetegíthetnek. Az egészséges étkezéshez, a hosszan tartó, egészséges élethez számos dolog szükséges. Például fontos lenne harmóniában élni a természettel. Azt vallom, hogy az ételek ne csak szépek és finomak legyenek, de legyen jó belegondolni abba is, hogy honnan származnak, hogyan készültek. Ezért hangsúlyozom a vegán, de legalábbis vegetáriánus, és lehetőleg bio táplálékok fontosságát. Ezek fogyasztásával nem csak magunknak, de az állatoknak, a termelőknek, és a Földnek is segítünk. Ha ismerjük és tényleg szeretjük önmagunkat, akkor megtiszteljük magunkat azzal, hogy úgy táplálkozunk, hogy megkapja a testünk és a lelkünk is azt, amire ténylegesen szüksége van. Sok ember sajnos nincs tisztában azzal, mennyire nincs jó, (vagy akármilyen) kapcsolata saját magával, ezért arra se figyel oda, hogy mit visz be a szervezetébe, hiszen nem gondolja azt egy fontos szempontnak. Nagyon sokan azt hiszik, hogy ha a külsejükre koncentrálnak, akkor az az önszeretet jele. Szerintem meg inkább azt mutatja, mennyire elmennek a lényeg mellett. Azt gondolom, hogy hosszútávon sokkal fontosabb, hogy az építőköveink, tehát az étel, amit megeszünk honnan származik, milyen a minősége, és hogyan készítették el, milyen gondolatok érzések mentén, és hogyan tálalták fel. Legyenek magas rezgésűek, adjanak nekünk pozitív energiákat.
Magyarságunknak része-e a magyar konyha? Meghatároz-e bennünket valami, ami összeköt, amitől érezhetjük egy nemzetnek tartozónak magunkat? Azért is kérdezem, mert a külföldön élő barátaim, ismerőseim lelkendeznek választott lakóhelyük ízeiről, de mindannyian szomjazzák a „hazait”. Egyszer körbekérdeztem őket, mi hiányzik, és a túró rudi volt az első helyen, aztán a paprikás kolbász és a fűszerpaprika következett.
A magyar konyha, azon belül is a paprika, a piros fűszerpaprika, biztosan összeköt. Hiszen ott rejlik legtöbbünk otthonról hozott ízeiben, receptjeiben. Nekem nagy kedvencem a füstölt paprika, amivel a füstölt húst, vagy egyszerűen a füstölt ízt helyettesítem nagyon sok zöldséges receptben. A paprika afféle kapocs a magyar emberek között, mindenféle hovatartozástól függetlenül. Az is fontos lenne, hogy a generációk együtt főzzenek, ezzel átadva a hagyományokat a gyerekeknek. A gasztro-identitásunk fontos része, hogy mennyi teret hagyunk meg benne a hozománynak, és mennyit a fejlődésnek. Magyarországon az 1990-es évekig mindenki szinte ugyanazt ette: a pörkölt, rántott hús, paprikás csirke, gulyásleves, palacsinta nagyjából kielégített mindenkit. Akkor senki sem gondolt arra, hogy szeretne sushit enni. Legfeljebb filmekben láttunk ilyet, és később csodaszámba ment, amikor egzotikus éttermek nyíltak sorra.
Az is érdekes, ahogy amíg korábban nemzedékek tanultak meg főzni a felmenőiktől, addig ma már egy utazáson, egy tévéműsorból, az internetről veszünk ötletet, sajátítunk el új ételeket, ami a nyitottságunk és a kíváncsiságunk bizonyítéka. Ettől a magyar konyha nem lesz kevesebb, hiszen ott van a gyökereinkben, és lehet, hogy mások pedig ugyanilyen módon, a világ másik táján fogják megfőzni és megszeretni valamelyik magyar ételt. Nemrég voltam a Fülöp-Szigeteken, és egy útmenti kávézóban egy esőerdő peremén az étlapon szerepelt a magyar kolbászos rántotta. Azt hittem először, hogy rosszul látok.
Amúgy meg azt gondolom, hogy az ételek, a főzés, olyan hatással vannak ránk, mint a zene és a zenélés: ha nyitottak vagyunk, összehozza az embereket kultúrától, gazdasági, vagy bármilyen háttértől függetlenül egy közös térbe. Ez egy kreatív, pozitív terep, melyen egyszerű megtalálni a közös hangot, és egy megkóstolható eredménnyel előrukkolni. Lehet, hogy a politikusokat érdemes lenne együtt elküldeni egy főzőtanfolyamra.
Nekem a kedvenc ételem a káposztás tészta. Elmond ez valamit a személyiségemről, az életemről?
Így magában nem. De ha elmeséled, hogy mitől lett az, akkor közel tudunk kerülni a megfejtéshez. Egyszer valaki mesélte nekem, hogy a mákos tészta volt a kedvence. Kiderült, hogy amikor az apukájával volt, ő mindig ezt készített neki, és a mákos tészta tulajdonképpen az apukájával töltött időt, a szeretetet jelentette az életében. Bizonyára neked is kötődik hozzá egy történet, egy személy!
Azért fejlesztettem ki a „gasztro-coachingot”, a hagyományos coaching beszélgetések mellett, mert így szintén nagyon mély és felszabadító élményekkel teli beszélgetéseket tudunk folytatni bárkivel, csak ezúttal az ételeken keresztül, egészen más és új megközelítésben.
Az ilyen alkalmak mindig megnyitnak olyan csatornákat, amelyek egyébként rejtve, zárva maradnak. Olyan emberekhez is hozzá lehet férni az ételeken keresztül, akik amúgy szinte megközelíthetetlenek. Itt nincs ego, ami megvéd, az ételekről tudunk spontán beszélgetni, és ez nagyon jó. Olykor eddig zárt fiókokat nyitunk ki, és fel tudunk térképezni bárkit az ételeken keresztül. A beszélgetések során megismered, és jobban megszereted saját magad, ezáltal garantáltan könnyedebb és felszabadultabb leszel. Amikor megértesz bizonyos összefüggéseket és háttereket, sokkal jobban el tudod fogadni magadat, a döntéseidet és a történteket. Talán kevéssé elképzelhető, de még a párkapcsolatok terén is sok mindent árulnak el az ételek, válaszokat és segítséget is nyújthatnak. Az étellel sok mindent ki lehet fejezni: szeretet, elfogadást, barátságot. De lehet játszmázni is, például azzal, ha visszautasítod.
Vannak beszédes ételneveink is, mint a legényfogó leves, női szeszély, lusta asszony rétese. A madártejet már nehezebben lehet értelmezni, vagy a töki pompost. A magyar konyha, csakúgy, mint a magyar nyelv rettentően gazdag. E kettő találkozásából pedig nem véletlenül születnek nagyon kifejező, sokszor vicces ételnevek is. Néha azzal szórakozom, hogy egy új, általam kitalált receptnek nevet is adok. Szeretek az ételekre és a főzésre, mint egy sokszor játékos, kreatív örömforrásra gondolni, amibe belefeledkezhetem. Van, akinek a főzés a „flow”, egyfajta mindfullness meditáció. Ha pedig a párok együtt főznek, az egy újabb fejezetet nyithat a kapcsolatukban.
Azt gondolom, sikerült elég sok mindent megfejtenem az évek során, eleinte saját magam részére. Több, mint tíz évembe került, mire kidolgoztam egy számomra etikailag is fenntartható, finom és egészséges táplálkozást. Ebből szeretnék valamennyit továbbadni, mint kiindulási pontot. Ha sikerül valakivel megosztanom a gondolataimat, a receptjeimet, aki belemerül a Lélek-konyhába, és akinek azután ettől esetleg jobb lesz az életminősége, akkor már megérte.
Ha pedig kíváncsi vagy, milyen gasztro-utat tettél meg eddig, akkor két kérdésre adj magadnak választ: mi az az étel, ami legjobban emlékeztet a gyerekkorodra, amit legjobban szerettél, és mi az, amit ma legszívesebben készítesz a vendégeidnek? Mi minden történt a kettő között? Szánj időt rá, hogy ízlelgesd a választ, és hagyd, hogy tudatosuljon benned az egész megtett út. Izgalmas és újszerű érzés lesz!
Fotó: Halmos Monika, Fert Mónika
Virágvarázsló Martonvásáron
Inkaliliom és préritárnics Brunszvik és Beethoven városában
