Vérfertőzés és pedofília: áldozatoktól hangos Franciaország – merre tovább a tabudöntés után?

Szocio

Vérfertőzés és pedofília: áldozatoktól hangos Franciaország – merre tovább a tabudöntés után?

Pedofília, incesztus, erőszak – súlyos témák körül alakul egyre nagyobb botrány Franciaországban. Ezerszám számolnak be áldozatok az interneten az őket ért traumákról, a legfelsőbb vezetés pedig változásokat ígér. Hol van a jog, hol van az erkölcs, hol lehet a segítség – és hol voltak mindezek az elmúlt ötven évben, hogy idáig jutottunk? 

„Édesanyámat egy családtagja erőszakolta meg 12 éves korában, így születtem én. Anyám 18 évesen öngyilkos lett, én ekkor ötéves voltam. A családomban senki sem beszél róla, tabutéma. Nem visznek virágot a sírjára. A harag sokáig mérgezte az életemet.”

„Az első alkalommal hároméves voltam, az unokatestvérem tizennégy éves. Rémület. Életre szóló trauma, amnézia hosszú éveken át. Most megtöröm a borzasztó csendet.”

„Éjszaka bejöttél hozzám, és azt mondtad, egy apuka így szereti a lányát. És megerőszakoltál, úgy kezeltél, mint valami alávaló szexuális tárgyat. Vérfertőzést követtél el rajtam, hároméves voltam, amikor elkezdted.”

Ezerszámra olvashatunk hasonló beszámolókat a Twitteren a #MeTooInceste és #MeTooGay gyűjtőszavak alatt. Tömegével nyíltak meg szexuális abúzuson átesett nők és férfiak, miután Camille Kouchner La familia grande című könyve (újra) a családon belüli erőszakra és a pedofíliára irányította a figyelmet. De miképpen lehetséges az, hogy 2021-ben kerüljön csak felszínre ennyi fájdalom, trauma és tabu? Hol van a jog, hol van az erkölcs, hol lehet a segítség – és hol voltak mindezek az elmúlt ötven évben, hogy idáig jutottunk? Erről kérdeztük Benyusz Márta jogászt, aki éppen PhD-ját írja a gyermekjogok területén.

***

A háttérről

A megmozdulás alapjául szolgáló könyvet Franciaország egyik legelismertebb politikatudósának, Olivier Duhamelnek nevelt lánya írta, őszintén beszámolva arról az időszakról, amikor 14 éves ikerfivérét Duhamel molesztálta. Valószínű, hogy az abúzusról nemcsak a testvér, de az édesanya is tudott, noha a fiú soha nem beszélt a vele történtekről. A botrány érzékenyen érinti a francia közéletet, kisebb részben azért, mert ezúttal (is) egy neves közéleti szereplő érintett, nagyobb részben pedig azért, mert egy olyan, a társadalom minden részében megjelenő, tabusított probléma köré összpontosul, ami évtizedek óta mérgezi a családok életét.

Nem először fordul elő, hogy Franciaország pedofilbotránytól hangos. Tavaly januárban Gabriel Matzneff írót szembesítették, miután egy áldozata, Vanessa Springora Le Consentement (A beleegyezés) című könyvében leírta, mi mindent tett vele tizennégy éves korában az akkor ötvenéves író. A tavalyi felháborodáshullám egy nemzedék, évtizedek romlott erkölcsére, félrecsúszott normáira rezonált – nemcsak Matzneff, hanem a bűneit elhallgató, bagatellizáló értelmiségi világ is pellengérre került. Az író pedofil hajlama ugyanis köztudomású volt: 1974-ben kiadott, Les Moins de seize ans (A 16 évnél fiatalabbak) című könyvében például nyíltan leírta, hogy „az egyik legérzékibb, legtehetségesebb lény az ágyban, akit ismertem, egy tizenkét éves fiú volt”, illetve „kihasználva szülei távollétét, először szerelmeskedtünk a gyerekszobájában, az aprócska ágyában, a babái között”. 

A botrányok híres emberekhez kötődnek, holott a probléma nem csak a szűk elitet, művészvilágot vagy éppen az értelmiségi körökben mozgó családokat érinti: egyes vizsgálatok szerint minden tizedik francia áldozata a családon belüli szexuális bántalmazásnak.

Az idei botrány széles körben megmozgatta az áldozatokat, ezerszám számoltak be a Twitteren traumáikról. Emmanuel Macron köztársasági elnök ígéretet tett a gyermekjogokat érintő törvények szigorítására és a fiatalkorúakat segítő, szakértőkből álló szociális háló iskolai kiépítésére. 

A jelenlegi jogi helyzet

„A francia jogi szabályozás túl megengedő” – szögezi le Benyusz Márta jogász, gyermekjogi szakértő. Mint mondja, az egyenes ági leszármazottak egymással való szexuális viszonyát a hatályban lévő francia törvények nem tekintik különálló bűncselekménynek. Minősítő tényező lehet szexuális bántalmazás esetén, ha vérfertőző kapcsolatban történik az erőszak, amelynek büntetési tétele 20 év szabadságvesztés, de önmagában az, hogy egy apa és lánya szexuális kapcsolatban van, nem büntetendő a francia jog szerint.

„A gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményekkel kapcsolatban Franciaországban más megközelítésű szabályozás van érvényben, mint Magyarországon. Nálunk az a személy, aki 12 év alatti gyerekkel szexuális kapcsolatba lép, szexuális erőszakot követ el. Azaz azt mondja a jog, hogy egy 12 év alatti gyermeknél nincs jelentősége annak, hogy beleegyezik-e a szexuális aktusba vagy nem, tehát pusztán az életkorból kifolyólag automatikusan szexuális erőszak áldozata lesz. A francia jogban nincsen ilyen jellegű automatizmus: ha 15 év alatti a szexuális erőszak áldozata, akkor az elkövető súlyosabb büntetésre számíthat. Tehát az erőszak megtörténte bizonyítandó. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy egy vérfertőző kapcsolatban nem igazán van jelentősége annak, hogy az áldozat 12, 15, vagy 16, esetleg 18 éves, a rokoni kapcsolatokban fennálló hierarchikus viszony önmagában olyan kiszolgáltatottságot eredményez, amelyre a jogalkotónak válaszolnia kell” – folytatja Márta. Kiemeli: fontos azt látni, hogy ahol szexuális abúzusról beszélünk, ott jó eséllyel az erőszak másfajta módon (verbális, fizikai, érzelmi síkon) is megjelenik.

Franciaország részese az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének, amely kimondja, hogy a részes államok megtesznek minden arra alkalmas törvényhozási, közigazgatási, szociális és nevelési intézkedést, hogy megvédjék a gyermeket az erőszak, a támadás, a fizikai és lelki durvaság, az elhagyás vagy az elhanyagolás, a rossz bánásmód vagy a kizsákmányolás – ideértve a nemi erőszakot is – bármilyen formájától mindaddig, amíg szüleinek vagy valamelyik szülőjének, illetőleg törvényes képviselőjének vagy képviselőinek vagy bármely más olyan személynek, akinél elhelyezték, felügyelete alatt áll. A szabályozás mikéntje ugyanakkor a részes államok feladata. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága ötévente jelentést ír minden országról, amiben az esetleges problémákra hívja fel a figyelmet, illetve ajánlásokat tesz. 2016-ban a franciáktól azt kérték, hogy szülessen olyan szabály, amely megtiltja a gyermekek testi fenyítését. A franciák 2019-ben emelték a Code Civil-be (polgári törvénykönyvbe) azt a passzust, amely kimondja, hogy: a szülői felügyeletet, hatalmat fizikai és pszichológiai bántalmazás nélkül kell gyakorolni.

A szakértő szerint mindenképpen szükséges a francia szabályok további szigorítása, de tudható, hogy ez önmagában nem lesz elegendő. „Nálunk 2005 óta tiltott a gyermekek testi fenyítése, mégis minden második gyerek és a szülők kétharmada gondolja azt, hogy a gyereknevelésbe belefér a fizikai erőszak valamilyen formája. Ahhoz, hogy a jogszabályokban leírtak teljesüljenek, az emberekben tudatosítani kell, hogy az erőszak sohasem megoldás és gyerekkel szemben elfogadhatatlan” – mondja hasonlításképpen Márta. Hozzáteszi: különösen összetett a gyermekjogok területe, ugyanis az ellenük elkövetett bűncselekmények körül hatalmas a titkolózás, a látencia, amit lehetetlen jogszabályi úton befolyásolni. Ráadásul ezekben a helyzetekben az árt a gyereknek, akinek meg kellene őt védeni, így a kiszolgáltatott kiskorú egyedül maradhat problémájával.

A másik láb, avagy a társadalom ereje

 „Hiába vagyok jogász, nem a jogszabályokban látom a megoldást, hanem a társadalom informálásában, érzékenyítésében, a pozitív minták tudatosításában, és nem lehet eleget hangsúlyozni azt sem, milyen hihetetlen pusztító ereje van ezekben a helyzetekben a hallgatásnak. Ezt azonban sosem lehet szabályozásokkal elintézni. A jó jogszabályi keret a megoldás egyik, nagyon szükséges és elengedhetetlen lába, de önmagában működésképtelen, kell mellé a másik láb is, amely magába foglalja a  szociális szférát; a pszichológusokat, pedagógusokat, gyerekorvosokat, akik a hétköznapokban támaszt nyújthatnak a gyerekeknek. A jó és valóban hatékony rendszer kiépítéséhez rengeteg szakértelem és pénz szükséges, ezt kell most meglépni a franciáknak.”

A pedofília és az incesztus társadalmi megítélése Franciaországban eltér a hazaitól. Ebben sok tényező játszik közre, valamelyest bizonyára az 1968-as szabadságjogi törekvések is, amikor a „tiltani tilos”-elv szellemiségében a gyerekek szexualitását érintő tabuk felszámolásáért is küzdöttek.

A gyerekeket érő bántalmazások megállításában a nevelésnek döntő szerepe van, vagyis ha orvosolni akarjuk a problémát, nem elsősorban a felnőtt generációnál, hanem a kiskorúaknál kell kezdeni. Meg kell tanulniuk, hogy az ő testük is szentség, ami felett rendelkezhetnek, jogukban áll nemet mondani, ha kényszeríteni akarják őket, és minden esetben biztosítani kell egy olyan biztonságos közeget, ahol felszólalhatnak, elpanaszolhatják gondjaikat. Mert a tabuk, traumák, évszázados hatalmi beidegződések vonta falakat csak a nyílt, őszinte beszéddel és értő hallgatással lehet lebontani.

Ajánljuk még:

„ANYA, MÁR MEGINT SÍRSZ!” – EGY OLVASÓNK TÖRTÉNETE A VERBÁLIS BÁNTALMAZÁSRÓL
„AZ ALKOTÁS NYELVET AD A NÉMÁNAK” – RIPORTUNK BÖJTE CSABA ÁRVAHÁZÁNAK MŰVÉSZETI MUNKÁJÁRÓL
KONTROLL NÉLKÜL: EGY KISLÁNY, AKI NEM KELLETT SENKINEK (RENDHAGYÓ FILMAJÁNLÓNK)