Több kortárs mediációt az iskolákba! – Képzett szakemberek segíthetik a jó minta terjedését

Az iskolai mediáció kevésbé elterjedt itthon. Mit kell róla tudni első körben?

A képzett mediátorok képesek a konfliktusok megelőzésére és kezelésére, egy rendszeren, például osztályon belül a konfliktuskezelési módszerek alakítására, az erőszakmentes és empatikus kommunikációra. A cél az, hogy a konfliktusban lévő beleegyezésével egy harmadik fél segítsen elsimítani a vitás helyzeteket. Ennek egy iskolában is van helye, sőt, az iskolai mediációnak jogszabályi hátteret biztosít a magyar törvényhozás: van arra lehetőség, hogy mielőtt fegyelmi tárgyalásra kerülne sor egy intézményben, mediációs eljárást folytassanak, s ha az sikeres, akkor nem lesz szükség a fegyelmi eljárásra; sőt amíg a mediáció tart, addig fel kell függeszteni a már elindult fegyelmi eljárást. Ugyanakkor sok intézményben szokásjog alapján megy a konfliktuskezelés, és ezért nem is élnek ezzel a jog által biztosított lehetőséggel.

Mit tanul egy mediátor nálatok?

A résztvevők egyrészt megkapják ugyanazt, amit egy teljes mediátor-képzésen, az elméleti háttérrel és a gyakorlatokkal együtt (konfliktuskezelés, kérdezéstechnika stb.). Ez még kiegészül néhány további eszközzel és modullal, mint például a resztoratív konfliktuskezelés, kortárs mediáció, erőszakmentes kommunikáció (EMK), megoldásközpontú megközelítés, vagy például a Kids’ Skills és a WOWW nevű módszertanok.

Vegyük sorra a szakkifejezéseket! Mit jelent az, hogy resztoratív?

A resztoratív vagy helyreállító, más néven jóvátételi módszertan lényege, hogy nem bűnösöket és felelősöket keresünk – sokszor az sem szükséges, hogy valaki bevallja a tettét, anélkül is tudunk mediálni –, hanem az összes érintett szereplőt bevonjuk a mediációba. Ennek különböző modelljei vannak, de mindegyiknek az a lényege, hogy minden érintett és a mediációba bevont személy – az elkövető gyerek (ha kiderült, ki az), az ő osztálya, a pedagógus és az intézmény is – vállalást tesz annak érdekében, hogy hasonló helyzet ne forduljon elő; és anélkül, hogy az okozott sérülések kimondatlanok és feloldatlanok maradjanak az érintettekben. Emellett a helyzet közös, partneri módon történő megbeszélése, a kölcsönös jóvátétel- és felelősségvállalás által a resztoratív megközelítésnek közösségépítő ereje is van.

Képzésetek egyik különlegessége, hogy nagy hangsúlyt fektettek a kortárs mediációra is. Miért érzitek ezt fontosnak, és mit is takar ez a kifejezés pontosan?

A kortárs mediáció azt jelenti, hogy maguk a gyerekek tudnak megoldani konfliktusokat a mediáció eszköztárával. Felismerik a konfliktushelyzeteket, és akár önállóan is képesek kezelni. Itt nyilván nem fegyelmi eljárást igénylő súlyos helyzetekről van szó, hanem kisebb horderejű dolgokról, például, hogy az egyik gyermeknek rendszeresen elcsenik az uzsonnáját, vagy elrejtik a tanszereit, csúfolják. Ilyen konfliktusokat meg tud oldani egy erre képzett diák is, a közösség bevonásával. Arról is beszélünk a képzésen, hogy intézményen belül hogyan lehet kialakítani egy kortárs mediációs képzést, hogyan tudják az alapokat átadni a résztvevők a gyerekek és a képzésben részt nem vevő kollégáik felé.

Még nagyobb hatásfokkal tud a kortárs mediáció működni, ha a pedagógusok az erőszakmentes kommunikációt (EMK) is át tudják adni a gyermekek számára; a képzésnek ez is része. Az EMK négy lépésből áll, amely során tényekre alapozva megfogalmazzuk érzéseinket, szükségleteinket és kéréseinket a másik fél felé. Ha a gyerekek megtanulják ezt a négy lépést végigvinni egy adott szituációban, és te-üzenetek helyett én-üzenetekben kommunikálni, akkor már számos félreértést, minősítést, előítéletet ki tudunk venni a rendszerből. A lényeg, hogy találjanak jó, közös megoldásokat egy-egy konfliktusban – mi ebben szeretnénk segíteni.

 Varga Szilvia Edit

Ezt takarhatja a megoldásközpontú kifejezés, ha jól sejtem. 

Igen, a megoldásközpontú megközelítés egyfajta coaching eszköztár: keressük, mik azok a kivételek, amelyek bizonyítékként szolgálnak arra, hogy hasonló helyzetet már képes voltam a saját erőforrásaimmal megoldani a múltban. Tehát egy problémás helyzet megoldása során nem a nehézségekre, a fájdalmas emlékekre koncentrálunk, hanem arra, hogy melyek azok a képességeink, amelyek lehetővé teszik a megküzdést. Ez véletlenül sem a probléma elkenését jelenti, foglalkozunk azzal és a kapcsolódó érzésekkel is, de előretekintünk: legközelebb hogyan lehetne megoldani egy hasonló helyzetet, és ehhez keressük a múltbéli sikeres példákat.

Néhány évtizeddel ezelőtt nemigen hallottunk mediációról, mostanság egyre többet. Mi állhat annak hátterében, hogy egyre inkább szükségét érezzük, szükségét érzik a pedagógusok ilyesmi tudás elsajátításának?

Számtalan kutatás is igazolja, hogy a mai gyerekek sokkal kevésbé tudnak fókuszálni, mint a korábbi generációk, így sokkal több gyakorlatiasabb, kézzelfoghatóbb, interaktívabb és játékosabb eszközt kell bevinni az oktatásba; akár egy ilyen képzésbe is, ha őket is szeretnénk képezni. Az is tényszerű, hogy a korábbi gyakorlattal szemben, mikor sokan még egy plusz évre óvodában tartották a gyerekeket, az utóbbi pár évben már az alig hatévesek is iskolába kerülnek – rájuk még hatványozottabban jellemző, hogy kevésbé tudnak fókuszálni, mint a hétévesek, vagy a 20 évvel ezelőtti hétévesek. Emellett manapság sokkal több részképesség-problémával rendelkező gyermek van – még a szakemberek is vitatkoznak arról, hogy önmagában több vagy csak láthatóbb –, akiket másképp kell kezelni.

Ráadásul

a pedagógusok megbecsültsége, a feléjük irányuló tisztelet is kevésbé látható, mint régebben.

Miközben minket, X generációsokat úgy neveltek, hogy a pedagógus szava „szent”, őt tisztelni és kéréseit teljesíteni „kell”, a mai Z vagy alfa generáció számára egy pozíció vagy végzettség vagy a kor önmagában már nem jár tisztelettel – és ez nem jó vagy rossz, egyszerűen más, mint ahogy korábban volt. A pedagógusoknak másképp kell kommunikálniuk, rugalmasabbnak kell lenniük a gyerekekkel és a szülőkkel – és ez fordítva is kell, hogy teljesüljön –, ahhoz, hogy egy jobb együttműködési szintre kerüljenek.

A harmadik tény pedig a digitalizáció, amit akár szeretünk, akár nem, itt van, muszáj hozzá alkalmazkodni mindenkinek. A mostani kisiskolások már digitális bennszülöttek, nem ismerik az internet előtti világot, s ehhez a gyorsasághoz és digitalizáltsághoz a felnőtteknek alkalmazkodni kell, hogy eljussanak hozzájuk.

Éreztetek a Covid hatására változást bármelyik aspektusban?

Igen, mindhármat felerősítette, súlyosbította. Mivel a Maslow-piramis alsó három szintjén lévő szükségleteink – fizikai, biztonság, kapcsolataink – sérültek, ezért nagyon nehéz a felsőbb szintű szükségletekkel – mint például önérvényesítés, önmegvalósítás, empátia – foglalkozni. Emiatt is van az, hogy nem tudunk jól kommunikálni egymással és sokkal kiélezettebbek a konfliktusaink, kommunikációnk. A Covid egyrészt nagyon bezárt bennünket – emiatt sok szorongásos, depressziós állapot alakult ki a gyerekekben, fiatalokban is –, és a digitális tér is gyorsabban és erősebben teszi nyílttá a bántalmazásos eseteket, amelyek nagyon gyorsan súlyossá tudnak fordulni. A képzés egy-egy eleme nagy segítség lehet mind a megelőzésben, mint a kialakult helyzetek kezelésében.

Tehát a képzés nem csak vagy nem elsősorban a bántalmazási helyzetek megoldásáról szól?

Természetesen a bántalmazási esetek megelőzésére és megoldására is alkalmazható a módszer, de szeretnénk, a szemléletmódunk segítene abban, hogy ne is jussunk el a bántalmazásig. Lehet, hogy utópisztikus megközelítés, de azt szeretnénk, a gyerekek képesek legyenek látni a másik felet, vagyis azt, hogy mit okoznak a másik számára a tetteikkel és szavaikkal, hogy milyen súlya van a viselkedésüknek, beszédüknek.

Mikor indul a képzés és mik a terveitek vele kapcsolatban?

A program készen áll, az első képzés január 7-én indul, hat képzési napon január és február során, online formában – a képzést mindkét formában engedélyeztettük, hogy ne kelljen lemondani, ha a körülmények online verziót tesznek szükségessé. Nyílt képzés lesz, bárki bárhonnan jelentkezhet rá, akár nem (oktatási) intézményhez kötötten is, például van már egy gyermekvédelemben tevékenykedő szociális segítő jelentkezőnk is. 

Egy fecske nem csinál nyarat, ahogy mondani szokták. Milyen lehetőség van arra, hogy egy iskolában nagyobb ívű változás induljon el, többek elsajátítsák az általatok tanított módszereket? 

A későbbiekben tervezünk oktatási intézményeket, pedagógiai oktatási központokat is megkeresni, mert szeretnénk adott intézmények számára zárt képzéseket szervezni. Ha ott vannak specifikus kérdések, problémák, amire érdemes fókuszálni, és erről információt kapunk, akkor a képzést majd aszerint alakítjuk.

A résztvevő szakember intézményének nyitottsága, elkötelezettsége kulcsfontosságú. Képzésünk hatnapos anyagát úgy állítottuk össze, hogy annak végére a résztvevők nemcsak papíron válnak iskolai mediátorokká, hanem olyan tudáshoz juthatnak, amelyet a gyakorlatban is tudnak használni; és nemcsak ők, hanem a gyerekek is, mert a tanultak jelentős részét át tudják adni nekik is a képzésünk résztvevői. Szeretnénk, hogy a változás egy háromoldalú együttműködés (pedagógus-gyermek-szülő) keretében történjen. 

Hogyan lehet bevonni a szülőket egy pedagógusképzésbe?

A képzésbe direkt módon nyilván csak a pedagógusokat tudjuk bevonni, de általuk már a gyerekeket is; a szülői oldalt pedig úgy, hogy felajánljuk nekik, hogy szívesen tartunk kiegészítő előadásokat, illetve beszélgetünk velük arról, hogy miről is kaptak képzést gyerekeik pedagógusai és azt hogyan viszik be a gyerekekhez, illetve mit lehet tudni a képzés egyes tartalmi elemeiről, amiből egyébként sok mindent ők is át tudnak ültetni a gyakorlatba, akár az otthoni családi életükbe.