Szocio

Rajzoljunk mosolyt a Varázsceruza programmal: egy szerveződés, aminek hála néhány ceruzával örömet adhatsz

Az iskolakezdés előtt épp az idei tanszerlistát ellenőriztem, amikor szembejött velem egy plakát. VARÁZSCERUZA: Jótékonysági rajzeszköz gyűjtés sérült gyermekek javára – állt rajta. Miközben a három gyerek iskolába-óvodába indítását intéztem, egyértelmű volt: ha három gyereknek jut minden, ami kell, akkor négynek is juthat. És talán nem csak nálunk. Mert kevéske adománnyal, például egy csomag ceruzával is lehet sokat segíteni.

Varázsceruza – Rajzoljunk idén is mosolyt! címmel immár 3. alkalommal indított jótékonysági akciót a Civilút Alapítvány. Kezdeményezésük célja, hogy rajzeszközöket, elsősorban színes ceruzákat gyűjtsenek fogyatékossággal élő gyermekek és fiatalok számára. Az összegyűjtött rajzeszközöket az alapítvány szeptemberben, a Sérült Gyermekek Napján adja át az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ). A példamutató, egyre ismertebb programról és a támogatási lehetőségekről Gulyás Andreát, a Civilút Alapítvány kurátorát kérdeztük.

Azt már tudtuk, hogy a Civilút Alapítvány küldetése, hogy felhívja a figyelmet az egyéni és társadalmi felelősségvállalás fontosságára az élet minden területén; az akadályok leküzdéséért dolgoznak, a korlátok és falak lebontásáért tesznek nap mint nap, és számos területen, a legszínesebb programok megvalósításával érnek el példaértékű eredményeket. De hogyan kapcsolódik munkájuk a mostani program főszereplőihez, a sérült kiskorúakhoz? 

„A Civilút Alapítvány egyik küldetése, hogy segítsük a fogyatékossággal, nehezítettséggel élő embereket. Ehhez más civil szervezetekkel, önkormányzatokkal, állami intézményekkel működünk együtt, egyfajta „híd-szerepet” töltünk be. Segítjük a szemléletformálást, az információk megosztását, edukációs anyagokat készítünk. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) már a kezdetektől együttműködő partnerünk. 

A Varázsceruza jótékonysági gyűjtés ötlete akkor fogalmazódott meg bennünk, amikor kiderült, hogy a Covid-járvány miatt nem tudják megtartani három évtizede évente futó rendezvényüket, a Sérült Gyermekek Napját. Alapítványunk fontosnak tartotta, hogy a járványhelyzetben is örömet szerezzen a sérült gyermeknek, ezért arra gondoltunk, hogy olyan eszközöket gyűjtünk, amelyeket könnyen el tudunk juttatni az intézményekben élőknek.

Fontosnak tartottuk azt is, hogy olyasmit gyűjtsünk, illetve adományozzunk, ami „összeköti” az ép és sérült gyermekeket.

A rajzolás öröme ilyen kapocs. Így született meg a Varázsceruza jótékonysági gyűjtés ötlete. A rajzeszközökkel, színes ceruzákkal mosolyt tudunk rajzolni, varázsolni a sérült gyermekek arcára. Szó szerint színesebbé, vidámabbá tudjuk tenni a mindennapjaikat”– meséli Andrea.

A Varázsceruza programban tehát rajzeszközöket gyűjtenek: egyszerű, hétköznapi tárgyakat, amelyeknek hatalmas erejük van, ugyanis puszta tárgyaknál sokkal többet adunk általuk. Olyan érzéseket, emlékeket, pillanatokat, amelyek akár egy életen át elkísérhetik a megajándékozottakat.

„A rajzeszközök segítik a fogyatékossággal élők művészetterápiás foglalkozásait, az alkotás folyamata, az önkifejezés hozzájárul a sérült emberek kommunikációjához. Emellett egy doboz színes ceruza is nagyon sok örömet tud okozni. Az Alapítvány azért is éppen a rajzeszközöket választotta, mert így mindenki, aki szeretne, lehetőségei szerint hozzá tudj járulni a kezdeményezéshez, akár már egy doboz ceruzával, vagy annak az árával is. Fontos szempont volt továbbá, hogy a színes ceruzákkal az ép gyermekekhez is közelebb tudjuk vinni az adományozást. Ha felajánlanak egy-egy doboz színes ceruzát vagy rajzeszközt, akkor ők is átélik, hogy adni öröm és részesei lesznek a társadalmi jóságnak. Mindez pedig hosszú távon erősíti a társadalmi felelősségvállalást” – magyarázza Andrea.

Szerencsére a kezdetektől nagyon sokan csatlakoztak a jótékonysági akcióhoz, az első évben 6265 rajzeszköz gyűlt össze a sérült gyermekek és fiatalok javára, tavaly pedig már 12 017 csomagot adtak át. Számos gyűjtőponton – postahivatalokban, a Príma üzleteiben, óvodákban, iskolákban, kávézókban, szépségszalonokban, az Egyszülős Központban – fogadták a rajzeszközöket.  

„Adni jó. Mosolyt adni még jobb. A mosoly egy egyszerű gesztus, mégis a szeretet, a türelem, az öröm, a béke és a remény üzenete. Ezzel szeretnénk megajándékozni a sérült gyermekeket és fiatalokat, és persze azokat is, akik látják ezeket az önfeledt és vidám mosolyokat. Reméljük, idén is sok ezer mosolyt tudunk közösen varázsolni!” – mondja Andrea.

Mert mosolyra mindenkinek szüksége van – nemcsak a megajándékozottnak, hanem az ajándékozónak is. 

Minden olvasónkat arra biztatjuk, hogy ha módjában áll, csatlakozzon a Varázsceruza programhoz.

  • Az idei évben a rajzeszközöket szeptember 30-ig gyűjtik.
  • A rajzeszközök elküldhetők postán a Civilút Alapítványnak címezve (2040 Budaörs, Budapesti út 40/1.).
  • A jótékonysági kezdeményezés támogatható pénzadománnyal az alábbi számlaszámon: GRÁNIT Bank Zrt. 12100011-10545117. (A közlemény rovatba írják be: Varázsceruza.) Az összegyűlt összegből a Civilút Alapítvány színes ceruzákat vásárol a fogyatékossággal élő gyermekek számára.
  • Az alapítvány elsősorban rajzeszközöket, színes ceruzákat, zsírkrétákat, festékeket, filctollakat gyűjt, de szívesen fogadnak kifestőket, matricákat, füzeteket, tolltartókat is.

A Varázsceruza csapata az idei évben is részt vesz szeptember 12-én a Sérült Gyermekek Napján a Fővárosi Állat- és Növénykertben szervezett rendezvényen. Az addig összegyűlt adományokat ott adják át a gyermekeknek, de a gyűjtés egészen szeptember 30-ig folytatódik. Október elején az ÉFOÉSZ közreműködésével az érintett intézmények számára juttatják el a rajzeszközöket.

Fotók: Civilút Alapítvány

Ajánljuk még:

10 mód, ahogyan karácsonykor adományozhatsz

Ha a karácsony a szeretet ünnepe, miért ne terjeszthetnénk ki ezt a szeretetet a családi és baráti kötelékeken túlra? Cikkünkben a teljesség igénye nélkül gyűjtöttünk össze olyan lehetőségeket, amelyek keretében mi magunk is segíthetünk a rászorulókon, akár pénzzel, élelmiszerrel, játékkal vagy csak a két kezünkkel. Ez természetesen egy szubjektív válogatás, sok ezer módja van még a rászorulók támogatásának.