Szocio

Minden hetedik tévét ő adta a magyar kórházakba – Ellenbacher Attilával beszélgettünk

Még ha a mindennapokban az is a cél, hogy minél kevesebb időt töltsünk a képernyő előtt, akkor is vannak helyzetek, amikor egy tévé igazán jó szolgálatot tehet. Például ha az ember rövidebb-hosszabb időre kórházba kerül. A hazai intézmények azonban nem lennének elegendő készülékkel ellátva, ha Ellenbacher Attila televíziószerelő nem adományozna évről évre több száz készüléket nekik. A műhelyében látogattuk meg, és tanúsíthatjuk: jelenleg is rengeteg készülék várja, hogy olyanoknak okozzon örömet, akiknek igazán szükségük van rá.

2012-ben szinte egyik pillanatról a másikra nagy változás állt be a televíziózás világában. A földfelszíni analóg műsorszórást megszűntették, helyette digitális vétel segítségével érkezik az adás, melyet az újabb készülékek már képesek fogni, azonban az átállás hónapjaiban rengetegen kerültek választás elé: vagy megvásárolják a digitális vételére alkalmas set-top-boxot, vagy új készüléket szereznek be. Mivel ez utóbbi sokak számára tűnt csábítóbb megoldásnak, a televíziószerelőként dolgozó Ellenbacher Attila azzal szembesült, hogy rengeteg használható, jó minőségű készülék vált szükségtelenné. 

 

„Rengeteg példány kötött ki nálam, én pedig sajnáltam volna, ha ezek a sokszor hibátlan készülékek a szemétben végezték volna. Elkezdtem őket bevinni a Heim Pál Gyermekkórházba, ahol örömmel fogadták a felajánlást, ugyanis rengeteg kórteremben nem volt tévé. Akkor még nem számítottam rá, hogy a projekt ennyire kinövi magát. Csak vittem a hozzám került tévéket, a bekötést is elvégeztem, egészen addig, míg a Heim Pálban már nem volt szükség több készülékre, viszont nálam még mindig rengeteg volt” – mesél Attila az első átadásokról. Valahogy így indult az a történet, ami ma, tizenegy évvel később ott tart, hogy az ország összes kórházi tévéjének mintegy 15 százaléka Attila felajánlásaiból származik. A szakember eddig körülbelül 4000 televíziót adott át és szükség esetén kötött be, nyolcfős, önkéntesekből álló brigádja segítségével. A kezdeményezés, mondhatni, két legyet üt egy csapásra: anyagi értelemben támogatás ez az intézményeknek, és környezettudatos lépés is: a készülékek máshol leadva rögtön a föld amúgy is hatalmas szemétmennyiségét növelnék, így pedig még évekig használatban maradnak.

Az adományozás 2012 óta folyamatos, azonban ahhoz, hogy mindez országos szintre emelkedjen, érdekes módon egy kellemetlen, abszurd eset kellett: történt ugyanis, hogy egy budapesti kórház igazgatósága nem fogadta el a készülékeket, mondván, hogy az adományozást bonyolító Ne Dobd Ki Alapítvány, vagyis gyakorlatilag Attila nem vállal garanciát. A sajtó felkapta az önkéntesség visszautasításának ezt a meglehetősen furcsa esetét, ami azt eredményezte, hogy magánemberek, kisebb cégek sokasága kezdte keresni a szakembert az ország minden területéről, hogy átadhassák a megunt, lecserélni kívánt készülékeiket. Olyan is előfordul, hogy egy szálloda egyszerre lecserél 50-60 hibátlan készüléket, és mindet az alapítvány gondjaira bízzák. Idővel annyira megszaporodtak a felajánlások, hogy a szakember mára arra kényszerül, hogy válogasson a készülékek közül. „Csak olyat tudunk fogadni, amiről valószínűsíthető, hogy évekig jó lesz, esetleg alkatrész lehet belőle. Azért szűrjük meg, hogy mit veszünk át, mert nem akarjuk, hogy hamar tönkremenjenek az átadott televíziók.

Képcsöveseket, vagyis a klasszikus vastag televíziókat már egyáltalán nem tudunk átvenni, aminek az is az oka, hogy sokszor be sem férnek a kórtermekbe” 

– magyarázza.

Attila maga végzi a kommunikációs munkákat is, ő veszi fel telefonon a kapcsolatot azokkal az intézményekkel, ahova még nem jutott készülék. Olyan is többször előfordul, hogy egy-egy kórház azért nem kérné a televíziókat, mert nincs kiépített antennahálózatuk, és forrás sincs a munkálatokra. Attila persze nem hagyja annyiban a dolgot, ilyen helyzetekben azzal kezdenek, hogy az önkéntes csapattal magát a hálózatot építik ki. „Általában 7-8 ember jön velem az ilyen munkákra, akik ugyan nem szakmabeliek, de a munkafolyamatok egyes részeit már nagyon jól ismerik, így egy nap alatt hatalmas munkát tudunk végezni. Van köztük úszásoktató, riasztószerelő, szoftverfejlesztő, vegyészmérnök és víz-gáz szerelő is, 2019 óta dolgozunk együtt rendszeresen. A munkánkban nagyon sokszor nem csupán arról van szó, hogy kiosztjuk a készülékeket, de még nem is csak az antennázásról.

Volt olyan szerelésünk, amivel a kórháznak évi 5 millió forintot spóroltunk.

Létezik ugyanis olyan technikai egység, amiről a legtöbben nem tudnak, pedig általa a kórházak havi díja gyakorlatilag nulla forint lesz. Ez egy teljesen szabályos, legális megoldás, csak azért nem élnek vele, mert nem tudják, hogy elérhető” – mesél Attila a munkájuk szakmai érdekességeiről is. Mindezek a munkálatok, illetve a beérkező készülékek átnézése, esetenként javítása, sőt a bekötéshez szükséges eszközök, alkatrészek, az elengedhetetlen távkapcsolók beszerzése hozzátartozik az alapítvány tevékenységéhez. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a feladatok elvégzése sok munkaóra, a kiszállításhoz pedig drága üzemanyag kell – ezeket a költségeket az alapítvány támogatói és Attila, illetve az önkéntesek saját forrásaikból fedezik.

Bürokrácia, az önkéntesek réme

A kórházakért tevékenykedő tévészerelő alapvetően vidám természetű ember, lelkesen mesél a tevékenységéről, egyértelmű, hogy imádja a szakmáját. Azonban nem tudja elhallgatni, milyen nehézségekbe ütközik az, aki magánemberként intézményeket segítene. „Annak ellenére, hogy a médiamegjelenéseknek hála elvileg már minden kórház tud rólunk, mégsem ritka, hogy a sok egyéb között el sem jut a mi hívásunk ahhoz, aki ténylegesen rá tudna bólintani a felajánlásunkra. Volt olyan eset, hogy a velünk kommunikáló munkatársak úgy tudták, hogy nem vehetnek át használt tévét, csak újat, aztán kiderült, hogy az illettékes döntéshozó nem is tudott a mi megkeresésünkről. Volt olyan intézmény is, ahol évekig egy raktárban tartogatták a készülékeket, mert azt hitték, külön engedély kell, hogy kiosszák a kórtermekbe. Mára szerencsére eljutottunk oda, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság a partnerünk, ha rajtuk keresztül hallanak rólunk, könnyebben el tudják, el merik fogadni az egyes intézmények a felajánlást, kevesebb a hivatalos akadály, mint amikor én keresem fel őket magánemberként” – meséli Attila, aki bár bizakodva néz az alapítvány jövője elé, elismeri, hogy a támogatás hiánya nem mindig hat ösztönzően. 

„Az ember nem a köszönetért segít. Az a legfontosabb, hogy a betegek, akik a kórházban töltik az idejüket, legalább ilyen módon kapcsolatba kerülnek a külvilággal. Ugyanakkor bennünk mégis néha felmerül: voltaképpen ez a munka nem önkéntesek dolga lenne, ebben a formában ránk azért van szükség, mert az illetékesek nem tudják elérni, hogy az intézményekben használható készülékek legyenek. Ilyen értelemben jólesne a támogatás, de az is nagy dolog lenne, ha legalább nem akadályoznának” – avat be kendőzetlenül a negatív élményekbe is Attila, akinek támogatási kérelmeit sokszor, sokféle indokkal utasították már el. A tévészerelő azonban nem adja fel, kopogtat kisebb-nagyobb cégeknél, a verseny- és a közszféra olyan szereplőinél, akik a szívükön viselhetnék a profitot nem termelő tevékenység sorsát is.

Ellenbacher Attila műhelyében most is várakoznak a televíziók, melyekre nagyon is szükség van a magyar kórházakban, gyermekotthonokban, vagy éppen szociális otthonokban, ahol sok esetben egyáltalán nem lenne pénz még a készülékek megvásárlására sem, nemhogy a szerelési munkálatokra. Nagy szükség van az ilyen emberekre, akiknek ugyanúgy 24 órából áll a nap, mint másoknak, de abba mégis be tudnak építeni olyan munkát, ami nem számukra hoz hasznot. Nem véletlen, hogy városának önkormányzata, sőt a Magyar Orvosi Kamara is díjazta önkéntes tevékenységét.

Ami pedig a tévék lecserélését illeti? Bár Attilánál jó helyen vannak a régi készülékek, a szakember mégis arra biztat: ami használható, azt használjuk, ami javítható, azt javíttassuk – a környezetünknek egész biztosan jót teszünk vele, és a rohamosan csökkenő élettartamú készülékeknek köszönhetően nagy eséllyel magunkat is sok bosszúságtól óvjuk meg. Ismerve a fogyasztói társadalmat, az biztosnak tűnik, hogy Attilánál ezentúl is mindig lesz kiosztani való készülék. Reméljük, idővel támogatók is lesznek mögötte, hogy az alapítvány tényleg hatékonyan folytathassa kitűzött céljait.

Fotók: Németh Zoltán

Ajánljuk még:

Mitől szép a nő negyven felett? – Egy pszichológus és egy senior modellügynökség vezetőjének véleménye

Manapság gyakran mondjuk, hogy az negyven vagy éppen az ötven az új harminc. Ez a korosztály frissebb, aktívabb, fiatalosabb, mint az előző generációk. Fontos számukra, hogy ne pusztán létezzenek a világban, hanem nyomot hagyjanak, emellett csinosak, okosak és szépek – néha mégis láthatatlanok. Mit tehetnek azok, akik már régebb óta fiatalok, azért, hogy ne maradjanak észrevétlenek a világban? E kérdést szerettük volna minél alaposabban körbejárni, ezért Meskó Norbert pszichológussal és a kizárólag negyven feletti modellekkel dolgozó SilverChic Modellügynökség vezetőjével, Ilkaházi Júliával beszélgettünk a negyvenes nők szépségél.

 

Már követem az oldalt

X