„Maszkok mentén kettészakadt társadalomban élünk”

Szocio

„Maszkok mentén kettészakadt társadalomban élünk”

Az elmúlt időszakban kettészakadt a társadalom. Az egyik csoportba tartozók rendületlenül hordják a maszkjaikat, és egy lépést sem tennének kézfertőtlenítő nélkül, és vannak a másik oldalhoz tartozók, akik már el is felejtették, melyik táskájuk aljában találják a védőfelszerelésüket. Megosztó, hogy valóban szükséges-e még mindig viselni a kényelmetlen, ebben a hőségben szinte elviselhetetlen szájmaszkokat. Én határozottan állítom: igen, szükséges.

Az elmúlt hetekben egyre kevesebb emberen lehet látni szájmaszkot: annak ellenére, hogy bizonyos üzletekben, a patikákban, benzinkutakon kötelező a viselésük, sokan úgy gondolják, rájuk nem érvényes a szabályozás.

Számtalanszor találkoztam az elmúlt időszakban megvető pillantásokkal, mikor olyan helyen is viseltem a maszkomat, ahol jogszabály nem írta elő. Sokszor kaptam kritikát, hogy

minek veszem fel, mikor már semmi értelme, és különben sincs (már) járvány.

Bevallom ezen visszajelzések miatt majdnem én is elhagytam a maszkom viselését, és már van, hogy otthon is felejtem, pedig korábban én is azok táborát gyarapítottam, akik egy lépést sem tettek kézfertőtlenítő és maszk nélkül. A társadalom és a közeli ismerőseim viselkedése viszont kihatott rám is... Aztán rájöttem, hogy nincs ez így jól.

Mikor már érezhető volt a járvány hazánkban is, akkor a szakemberek sorozatosan arra hívták fel a figyelmünket, hogy változtatni kell a mindennapi szokásainkon. Ezalatt értették, hogy a megszokottnál nagyobb távolságot kellett tartanunk egymástól, üdvözlésnél célszerű volt elhagyni a kézfogást, puszit és az ölelést, de kérték azt is, hogy ne nyúljunk az arcunkhoz, a szemünkhöz vagy a szánkhoz, és fokozottabban figyeljünk a kézhigiéniára. Abban az időben szinte alig lehetett kézfertőtlenítőhöz jutni, és minden nagyobb cég, aki csak tehette nekiállt ilyen termékeket gyártani. Aztán arra kértek minket, hogy maradjunk otthon, és csak nagyon indokolt esetben hagyjuk el a biztonságot nyújtó négy falat. Abban az esetben viszont, ha valóban muszáj volt kilépnünk az utcára elengedhetetlen felszerelésünk volt a mára már szinte mindenki által utált orr- és szájmaszk.

Emlékszem volt egy alkalom, mikor be kellett ugranom a patikába, mert a home office-ban töltött idő alatt a szemem nem bírta, hogy folyamatosan a monitort bámulom, szükségem volt szemcseppre. A kasszánál naivan megkérdeztem, hogy van-e esetleg kézfertőtlenítő vagy szájmaszk. A válasz nagyon meglepett, ugyanis volt mind a kettő. Ezen felbuzdulva kértem egy hőn áhított FFP-2-es maszkot és két üveg kézfertőtlenítőt. Mikor fizettem, alig akartam elhinni, hogy mi a végösszeg.

Egy szemcsepp, két üveg fertőtlenítő és a maszk közel tizenháromezer forint volt.

Teljesen felháborodtam, de meglepettségemben csak annyit tudtam mondani, hogy „kártyával fizetnék”. A kezdeti megdöbbenést követően már csak nevetni tudtam a dolgon, mivel sírni nem szerettem volna.

Akárhová mentem mindenhol – büszkén – viseltem a nyolcezer-ötszáz forintos maszkomat, akkor evidens volt, hogy maszk nélkül egy lépést sem tesz nagyjából senki. Aztán szépen lassan én is lazítottam a védőfelszereléseken. Egy kedves ismerősöm ajánlására lecseréltem az FFP-t egy háromrétegű mosható textilmaszkra, amit az internetről rendeltem. 

És ahogy telt az idő, észrevettem, hogy egyre kevésbé figyelek.  Kezdetben én voltam az, aki minden ismerősének az agyára ment, a folyamatos óvatosságával, azzal, hogy mindenkinek felhívtam a figyelmét arra, hogyan is kéne megváltoztatni a mindennapi szokásaikat. És mindig azt mondtam, „nem baj, most utálj nyugodtan, de két év múlva majd köszönd meg!”. Ebből lett a hébe-hóba már elfelejtett maszk és az egyre rövidülő kézmosások.

Nem figyeltem eléggé, és beálltam a sorba, pedig valójában most kéne még inkább odafigyelnünk.

Erre hívják fel figyelmünket a szakemberek is, például prof. dr. Jakab Ferenc a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont virológiai kutatócsoportjának vezetője, akinél rákérdeztem, hogy tutira kell-e még a maszk. „A maszk használata közösségi érdek. Jelen helyzetben a maszkkal nem magunkat, hanem a környezetünket védjük. Ez egyfajta gesztusérték. Fontos tudni, hogy az a tünetmentes fertőzött, aki nem visel maszkot 70% eséllyel fertőzi meg azt, akin van maszk. Ez a szám fordított esetben 5%. A fertőzésveszély 1.5%, ha fertőző és nem fertőző is helyesen viseli a maszkot” – fejtegette válaszában a professzor.

A minap történt, hogy egy nagyobb bevásárlóközpontban akadt dolgom, és tanulva a hibámból a társadalom nyomása ellenére, szakembereink tanácsát követve maszkot viseltem már a belépés pillanatában. Szinte megrémülve tapasztaltam, hogy az üzletek tele voltak emberekkel, és a folyosókon is alig lehetett haladni, így lehetetlen volt tartani a másfél méteres távolságot. Ahogy körbenéztem, azt láttam, hogy nagyjából az emberek 70 százalékán nem volt maszk. A maradék 30 százalék fele pedig helytelenül viselte azt. Dolgom végeztével megindultam a tetőparkoló felé. Az bevásárlóközpont közepén viszont akkora tömegbe keveredtem, hogy lépni sem tudtam. Nagyjából ötven-hatvan (maszk nélküli) ember vett körbe, egy pillanatra le is fagytam. Aztán, mint akit ágyúból lőttek ki, úgy szaladtam egészen a mozgólépcsőig. A maszkomat pedig csak az autóban „mertem” levenni.

Én is azt tapasztalom magamon, hogy már nem mosom „minden pillanatban” a kezem, a kézfertőtlenítő is csendben pihen a táskám alján, a laptopom és a telefonom is hetekkel ezelőtt látott utoljára fertőtlenítőkendőt, és igen, én is piszkálom az arcom...

És tudom, hogy rosszul teszem. Mert hallgatni kellene a hozzáértőkre, meghallani őket, mikor azt mondják, nincsen még ennek vége. 

Megyek is kezet mosni...

Ajánljuk még: