„Ismerjük meg a gyereket, ne csak a diákot!” – 10 szabályom tanárként

Néhány éve, amikor tanévnyitó előtt három nappal megtudtam, hogy tanárként és osztályfőnökként nyitom a tanévet, kisebb sokk és pánik lett úrrá rajtam. Alig tudtam aludni éjjel, nem csúszott le az étel a torkomon, miközben próbáltam felkészülni – lélekben is. Emlékszem, ahogy a kakassal keltem hétfő reggel, ébresztő nélkül, miközben lelkesítő beszédet tartottam magamnak a tükör előtt. Féltem, hogy izgatottságomat nem tudom majd elrejteni a gyerekek és a szülők előtt. Végül mintha az Úr küldte volna utamba az egyik kedves ismerősömet: megnyugtatott: mire elérkeztem az iskoláig, olyan biztatásban volt részem, aminek a végére én is elhittem, menni fog ez! Ma már nemcsak hiszem, hanem tudom is, akkor se kaphattam volna jobb osztályt, ha külön kértem volna.

Épp a minap értem egy költözés végére, aminek során előkerültek a tavalyi iskolás dobozok. Egyenként végignéztem mindent, néha jókat mosolyogtam, máskor nem értettem, amit látok. De egy év távlatából végső soron úgy gondoltam: első próbálkozásra nem volt ez épp olyan rossz.

Mit tanultam a tanárlétről általuk? 10 dolgot egész biztosan:

1. Egyértelmű szabályok kellenek

Nem a sok, hanem a kevés, de következetes szabályok híve vagyok. A gyerekeknek fontos tudniuk, hogy melyik helyzetben pontosan mit várunk tőlük, és milyen következményeket von maga után az, ha ezekkel szembe mennek. Ez nem jelenti azt, hogy olykor nem köthetünk kompromisszumot, azonban mindig tisztában kell lenniük azzal, hogy mit és miért várunk el tőlük. Semmire nem elég az, hogy „azért, mert én azt mondtam”.

2. Csak az adott viselkedésre mondjunk nemet, ne a gyerekre

Egy-egy helyzetben, még felnőttként is hajlamosak vagyunk teljeskörű negatív véleményt formálni az egész emberről. Azonban fontos az, hogy egy nem megfelelő magatartás vagy gyengébb teljesítmény esetén csak az adott cselekedetre reagáljunk, és azt igyekezzünk megoldani, de ne írjuk le az egész gyereket.

3. Hagyjuk, hogy ő is dönthessen

Azt mondják, ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Hasonlóan van ez osztálytermen belül is: ha sokadjára próbálkozunk egy feladatottal, de nincs sikere, amennyiben lehet, engedjünk teret a diákok akaratának. Engedjük, hogy a meglévő lehetőségek közül választhassa ki a gyerek, mivel szeretné folytatni a munkát. Nyilván ez nem megoldható minden helyzetben, és vannak kötelező feladatok, de amennyiben alkulépes a dolog, törekedjünk a közös tervezésre.

4. Apró lépésekben haladjunk

Az apró lépések elvére alapozva, fontos az új ismeretek mértékkel való adagolása. Így lehet a  tanóra élmény a gyerekeknek is. Fontos a kompenzálás, a pozitív megerősítés. Figyeljünk arra, hogy mi az, amiben a gyerekeknek sikerélményük van, és minden alkalommal építsünk be abból is egy keveset az óra menetébe, hogy ne kudarccal telítődve hagyják el az osztálytermet.

5. Vegyük figyelembe a gyerek nézőpontját is

Ha megkérdezzük, hogy miért viselkedett úgy, ahogy, vagy miért nem végezte el a feladatát a megadott szempontok szerint, akkor ne akarjuk meg is válaszolni a kérdést, még mielőtt megszólalhatna. Néha a kezünkbe adják a választ azáltal, hogy meghallgatjuk őket.

6. Tudatosság

Egyik vezetőm egyszer azt mondta nekem, hogy egy osztálytermen belül mindennek van helye, aminek van értelme, és a tanulást szolgálja. Viszont, ha valami újat beviszünk a tanórára, annak pontosan kell tudnunk, hogy mi a célja, máskülönben könnyen elvérezhetünk. A rajzórák nálunk gyötrelmesek voltak, aztán egy tanácsot megfogadva zenét indítottam a háttérben. Nem lettünk Picassók a tanév végére de, a The Beatles Let it be című zenéjére olyan hangulat kerekedett, hogy óra végén mindenki letett elém egy kész rajzot. 

7. Hagyjuk őt is vezetni

Az iskolában mindig nagy népszerűségnek örvendtek a fordított napok, amikor diákként a tanár bőrébe bújhattunk, és bizony nem sajnáltunk rávilágítani hiányosságaikra.

Azáltal, hogy néha hagyjuk őket is vezetni, nemcsak mi lehetünk jobb tanárok, de ők is fejlődhetnek.

Emlékszem, a diákjaim mindenáron tanítani akartak Minecraftozni, én pedig megígértem nekik, hogy majd egyszer. Mivel mindig azt mondtam, hogy ennek nem az iskolában van a helye, ki is használták a kirándulás egy pontját, tanítani kezdtek. Az egy dolog, hogy tudattalanul is megjelenítették egy-egy gesztusomat – amitől csak fogtam a fejem –, de amikor türelmetlenül magyaráztak, én is szóvá tettem, hogy nem hiszem, hogy én így szoktam viselkedni, amikor nekik valami nem sikerül elsőre. „Csak annyira lehetsz indulatos, miközben tanítasz, amennyire én szoktam veletek az lenni” – mondtam. Mindenki vett egy mély levegőt, és újrakezdtük, immár mindenki tanulva a hibákból.

8. Rugalmasság

Ma egy gyereket már nagyjából tízezerszer több inger ér, mint szüleit, nagyszüleit, így az alkalmazkodás, az információk rendszerezése is nehezített számukra. Ezzel együtt a tanulás módja is megváltozott a hagyományos oktatással szemben. Amíg én anno történelem lecke címen próbáltam a fejembe költöztetni a szárazon megfogalmazott francia forradalom eseményeit, addig

a hatodikosaim idő előtt, és iskolán kívül, röhögve tanulták meg azt az Assassin’s Creed videójátékon keresztül.

Amikor láttam, hogy a tantervben benne van a lecke, nem volt kérdés, hogy a játékra alapozva közelítünk, így esélyesebb, hogy megkapom az áhított figyelmet, és a lecke nyitott fülekre talál.

9. Ismerjük meg a gyereket, ne csak a diákot

Minden gyerek más csomagot hozott magával otthonról. Mielőtt kritikával illetnénk őket, igyekezzünk megismerni azt is, hogy milyen ő valójában, iskolán kívül. Mindenkinek más a temperamentuma, így másképp reagál ugyanarra a helyzetre. Ha télen beküldök valakit az osztályba, mert verekedett kint, lesz, aki a büntetést fogja látni benne, más pedig a lehetőséget. A lényeg, hogy megtaláljuk azokat a módszereket, amelyek a leginkább passzolnak az adott gyerekhez, tanítás és nevelés területén is.

 

10. Közös munkára való törekvés

Bár néha nagy falatnak tűnhet, amit elénk tettek, azt azonban mindenkinek fontos tudni, hogy ezt nem kell egyedül végigcsinálni. Segítséget kérni nemcsak szabad, de kell is. Pedagógusok, gyógypedagógusok, pszichológusok együtt alkotják azt a csapatot, amiben megtalálhatják a legoptimálisabb megoldást az adott helyzetekre. Amikor valami önállóan sikerült, nagyon örültem, de másnap talán már a szomszéd ajtón kopogtam, hogy „Te nagyon jól boldogulsz ezen a területen, én nem tudom még kezelni rendesen a helyzetet, de szükségem lenne rá, hogy másképp legyen. Hogy csinálod?”