Az online elkövetett vétkekért is börtönbe juthatunk – Dr. Baracsi Katalin internetjogásszal beszélgettünk

Angliában jelenleg egy Online Safety Bill, vagyis egy „online biztonsági törvény” bevezetésén dolgoznak. Szerinted ez jó irány? Tud a jog hatékonyan segíteni ilyen ügyekben?

Igen, mindenképpen. Már csak azért is ideje van ilyen szabályokat bevezetni, mert azok által talán mindannyian éreznénk, hogy az online tevékenységünk is következményekkel jár. Valójában ez a közeg nem tér el sokban a 3D-s valóságtól – csak erről jelenleg sokan nem tudnak. Tizenhárom éve foglalkozom az internetbiztonság témájával, és még mindig naponta találkozom olyan emberekkel, akik tévesen azt hiszik, az online térben nem érvényesek a törvényi előírások, ezért úgy érzik, a neten következmények nélkül megtehetnek bármit. Nem kell messzire menni a példáért, elég csak a kommentszekciókra ránézni. Szinte bármelyik, sokakat megmozgató téma alatt találunk hozzászólásokat, amelyek megsértik valaki emberi méltóságát, gyűlöletkeltést, becsületsértést, rágalmazást tartalmaznak. Ezekért valójában felelősségre vonhatóak vagyunk.

 Dr. Baracsi Katalin
Fotó: Fényes Gábor

Idehaza van erre vonatkozó törvény?

Jelenleg a hazai, viszonylag szigorú szabályozásban mind a büntető törvénykönyv, mind a polgári törvénykönyv szól az online térben előforduló bűncselekményekről és jogi következményeket is fűz hozzájuk. Ez azt jelenti, hogy ha valaki betölti a 14. életévét, akkor már felelősségre vonható azért is, amit online csinál.

Van arra példa, hogy felelősségre vonnak valakit?

Igen. Magyarországon is folynak ilyen témájú perek, valószínűleg azért nem hallunk róluk, mert mind az áldozat, mind az elkövető 18 év alatti, így őket is védi jog, az ítéletek azonban szabadon hozzáférhetőek.

Sajnos évről évre növekszik azon 14 és 18 év közötti fiatalkorúak száma, akik az online térben bűncselekményt követnek el.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy iskolai közösségekben, sportközösségekben – vagy bárhol, ahol a fiatalok együtt vannak – egymást bántalmazzák, például kicsalnak a másiktól intim tartalmat, esetleg lefotózzák olyan helyzetben, ami nevetség tárgyává teszi. Ezután elképzelhető, hogy a kellemetlen tartalom elterjed az iskolában, de az is lehet, hogy a felvételt készítő megzsarolja az áldozatot. A pandémia az ilyen esetek számát csak növelte.

De később elővehetik az elkövetőt a tetteiért, akár tudatában volt azok következményeivel, akár nem.

Milyen következményekre számíthat valaki, ha online bűncselekményt követ el?

A bírósági eljárás például egy becsületsértés ügyében másfél-két évig tart, és a végén pénzbüntetésre számíthatunk, ha más bűncselekmény nem valósult meg. Ha már zaklatásról vagy gyermekpornográf jellegű tartalmakról van szó, megjelenik a börtönbüntetés is. De a Molly Russel-ügy kapcsán talán arról is érdemes beszélni, hogy ha a másik ember bántja magát, és mi abban segédkezünk vagy bátorítjuk rá, akkor is bűncselekményt követünk el.

Sok esetben, ahogy Molly ügyében is, a bűnelkövetésért nem egy másik személy, hanem az algoritmus felel, ami olyan tartalmakat mutat, ami iránt érdeklődünk, neki például durva önsértést ábrázoló képeket hozott fel. A nagyvállalatokkal mi a helyzet, őket mi kötelezi?

Nagy probléma, hogy jogilag egyelőre nincsenek szabályozva a közösségi oldalak, addig pedig csak megkérhetjük szépen a szolgáltatót, hogy csináljon valamit másképp. Ez egyébként változni látszik, talán az első lépés épp a GDPR bevezetése volt. Például ha a TikTokon keres rá valaki az öngyilkosság szóra, a regionálisan elérhető segítőhelyeket mutatja találatként. Azt látni kell, hogy nincs az a humán erőforrás, ami lépést tarthatna a nagymennyiségű netes tartalommal, ezért a szabályozás mindig egy kicsit lemaradásban lesz. De már van hajlandóság a szolgáltatók részéről ezek megalkotására, egy közös, európai uniós szabályozás várható néhány éven belül. Ha pedig egy ilyen megszületik,

a közösségi oldalak csak akkor működhetnek, ha a szabályok szerint játszanak, a felhasználókat pedig hatékonyabban védi majd a jog.

Mit tegyünk felhasználóként, ha online bűncselekménnyel találkozunk?

Az első és a legfontosabb, hogy dokumentáljuk a történéseket. Akár egy rossz élményű online vásárlásról van szó, akár arról, hogy valakiből mém lett, készítsünk képernyőképeket, őrizzük meg az összes e-mailt. A rendőrségen ezek ugyanolyan érvényű bizonyítékok, mint egy véres kés. Ha olyan jellegű a probléma, próbáljuk meg felvenni a kapcsolatot az adott oldallal, és jelentsük, tiltsuk le a problémás tartalmakat, aztán bátorítsuk az ismerőseinket, barátainkat is, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Például az Instagramon, ha tömeges jelentés érkezik egy posztra, akkor két héten belül eltávolítják a közzétevő fiókját – tudom, ez még sok idő egy bántalmazás esetén. Az internetes forródrótokat is érdemes felkeresni: a biztonsagosinternet.hu és az internethotline.hu várja a megkereséseket.

A gyerekeknek mindig ajánlom, hogyha úgy érzik, senkivel sem tudnak beszélni, keressék fel a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány beszélgetős vonalát az ingyenes és anonim 116-11-es telefonszámon.

Ez a szülőknek és a pedagógusoknak is jó felület lehet, ha tanácsra lenne szükségük.

Mit tehet ma egy szülő, egy pedagógus, ha felmerül az online bűnelkövetés gyanúja?

Elsődlegesen mindenképp a megelőzést és az oktatást említeném, mert ezek segítségével a bűnelkövetések könnyen elkerülhetőek. Persze ahhoz, hogy komolyan vegyük a témát, el kell fogadni szülőként is: a digitális világ a mindennapjaink része, nem fog megszűnni, átalakulni, eltűnni. Ideális esetben már a családban megkezdődik a gyerekek felkészítése arra, amivel az online térben találkoznak majd, az oktatási intézményekben pedig erre a tudásra építve kell még többet beszélni erről a gyerekekkel.

Mit mondanál, mi a sikeres felkészítés kulcsa?

Az, hogy kíváncsiak vagyunk a gyerekre, arra, amivel foglalkozik, és közben bízunk benne, jó döntést fog hozni a korához képest. Ha a fiatalok érzik, hogy érdekel bennünket, amit mutatni akarnak, akkor maguktól bevonnak az online életükbe is. Ehhez az kell, hogy amikor megkérdezzük, mi volt a menzán, mi történt az iskolában, kik a barátaink, úgy

kérdezzük meg azt is, mit csinál éppen az interneten, milyen játékokkal játszik, milyen közösségi oldalakat használ.

Aztán ha elmondja, ismerjünk meg mi is az adott felületet! Nagyon fontos az is, hogy ne várjunk az edukációval. Amint eszköz van a gyerek kezében, ami már 0-5 éves kor között szinte bármikor lehet, kezdjünk el beszélgetni vele arról, mi is ez a készülék, mire való és mire kell figyelni vele kapcsolatban. Korainak tűnhet ez, de ha egy óvodás gyerek apa-anya telefonján mesét néz, akkor felugorhat egy ablak, egy hirdetés, ami kérdéseket vet majd fel benne. Az is elképzelhető, hogy a tartalomban van valami, ami megijeszti. Ha ezekkel az élményekkel egyedül hagyjuk, ha a kérdéseinek nincs tere, idejekorán traumatizálhatja az, amit az interneten lát.

Sokféle traumát szerezhet a gyerek, hogyan segíthetünk neki feldolgozni ezeket a sérüléseket?

Az online térben elkövetett bűncselekmények esetén én nagyon hiszek az alternatív vitarendezésben, élen a mediációval és a helyreállító igazságszolgáltatással. Korosztálytól függően a drámapedagógia, mesepedagógia is bevethető, szerencsére már a pedagógusok is választhatnak ezzel kapcsolatban továbbképzést, így az iskola is segíteni tud, ha szükség van rá.

Mit várhatunk a szűrőprogramokról, amik által „gyerekbiztos” lesz egy-egy online felület?

Mivel egy kisgyerek még nem tudja, mi mindent lenne jó elkerülnie, ezek a programok segíthetnek, kiszűrhetnek agresszív, félelemkeltő tartalmakat. De

ne várjuk, hogy ezek elegendőek lesznek egy gyerek számára a telefon, tablet biztonságos használatához.

Mi lenne elegendő?

Minden esetben el kell mondani a gyereknek, hogy ha lát valamit, ami nem tetszik neki, amit nem ért, akkor beszéljen arról velünk, vagyis nem szabad magára hagyni. Attól, hogy le tud tölteni egy alkalmazást és kettő pillanat alatt csinál egy TikTok-videót, amire mi nem vagyunk képesek, az nem azt jelenti, hogy

tudja kezelni érzelmileg, amikor valaki ugyanazon a csatornán ráír, hogy küldjön egy „olyan” képet.

Ha ott vagyunk vele, beavat bennünket, nem lehet baj, idővel pedig megtanulja ezeknek a helyzeteknek a kezelését is, így egyedül is boldogulni fog. Nagy feladat ez a szülőknek, de nincsenek vele egyedül. Sok szép példát láttam arra, hogy a nagyszülők és az unokák az internet segítségével kapcsolódnak: mindketten kíváncsiak a technológiára, és másféle tudással bírnak e téren. Ha együtt tanulják meg a felületek használatát, és közben sokat beszélgetnek, a hagyományos offline értékátadás is lezajlik.

Milyen jellemző hibákat látsz, amelynek során a szülők minden jószándékuk ellenére nem jól kezelik az online biztonsággal kapcsolatos kérdéseket?

Gyakori, hogy valamilyen követő- vagy ellenőrzőprogramot telepítenek a gyerek telefonjára, ami ellen a nagyobbak már lázadoznak. Azt szoktam mondani a gyerekeknek, apa és anya ezzel is az ő biztonságukat tartja szem előtt, és ezt az indoklást 16 éves korig el szokták fogadni. Afölött viszont nagyon kontraproduktívnak tartom az ilyen megfigyelést, mert éppen azt a bizalmat rombolja a felek között, amire nagy szükség lenne. Talán ez az a határ, amikor el kell engedni a gyerek „telefonját”,

ekkor remélhetjük, már megtanulta, mitől kell óvnia magát.

Másik gyakori „hiba”, hogy sokszor a szülők nem engedik bizonyos felületekre vagy csoportokba a gyereket: például nem léphet be az osztály messenger-csoportjába. Ezzel a szülő szerintem hátráltatja a digitális szociális kompetencia fejlődését. Hiszen egy osztálycsoportban a napi iskolai élettel kapcsolatos információk kapnak helyet, amiből kimaradni nem épp szerencsés. Az is sokszor előfordul, hogy ha valamilyen atrocitás történik a gyerekkel,

a szülők gyorsan letörlik az alkalmazást. Ezt sem támogatom, mert így az áldozat változtat a szokásain, nem az elkövető.

A jó megoldás az, ha elrendezzük a konfliktust, de ha nem megy máshogy, akkor inkább az elkövetőt tiltatjuk ki a csatornáról. Már csak azért is ez az egyetlen járható út, mert attól még folytatódhat az áldozat kibeszélése, hogy már nincs ott a felületen, bánthatják őt tovább.

Ez is jól mutatja, hogy sok esetben más az online és az offline bántalmazás, még akkor is, ha nagyon sok mindenben hasonlítanak.

Igen, ez a két bántalmazási forma átjárható. Csakhogy amikor cyberbullyingról (online bántalmazásról) beszélünk, akkor ennek sokkal gyorsabban és nagyobb tömegek lehetnek a szemtanúi, később pedig hosszabb idő, amíg lecseng egy botrány, sőt, újra és újra fellángolhat. Emiatt az áldozat, aki azt hiszi, végre maga mögött hagyhatja az ügyet és gyógyulhat,

újra belekerül egy negatív spirálba. Ez rettenetesen megterhelő, különösen egy gyerek számára.

Mit tapasztalsz, értik a fiatalok, milyen eszköz van a kezükben?

Mindenképpen pozitív tendenciát látok, az évek során azt tapasztaltam, hogy egyre többen ismerik a szakkifejezéseket, tudják, mire kell figyelni, és sokkal bátrabbak lettek a segítségkérésben is. A most felnövekvő generációnak sokkal jobb megküzdési stratégiái vannak, mint amilyenekkel tíz éve rendelkeztünk. Az, hogy jelentek, törlök valakit egy felületről, már automatizmussá vált a számukra. Amikor tíz évvel ezelőtt foglalkozást tartottam a gyerekeknek az online biztonságról, onnan indultunk, mi a személyes adat. Ma már 9-10 évesek sorolják, melyek ezek. Ez óriási lépés, mert lehetővé teszi, hogy egy-egy beszélgetésen ne az alapoktól induljunk, hanem a komolyabb, ma is aktuális problémákkal foglalkozzunk. Nagy „sláger” mostanában a deepfake technológia, nagyon érdekli a fiatalokat, de a robotika és a mesterséges intelligencia is örök kedvenc. Ezek a témák otthon is szuper beszélgetésindítók lehetnek, ha szeretnénk velük többet beszélgetni az online biztonságról!