Amiről nem szabad hallgatni: az idősek bántalmazása

A WHO 2021. október 21-én adta ki azt az összefoglalóját, amely az idősek bántalmazásáról szól. A szervezet saját kutatásán alapuló, részletes cikkből kiderül, hogy körülbelül minden hatodik hatvan esztendős, vagy annál idősebb ember tapasztalt valamilyen bántalmazást 2016-ban. Még nagyobbak a számok az idősotthonokban és a tartós ápolási intézményekben, ahol sajnos a személyzet tagjai is gyakran éltek a bántalmazás különféle formáival.

Általánosságban elmondható, hogy a helyzet azóta csak rosszabb lett: minden bántalmazási forma jelentősen növekedett a COVID idején. Egy 2021-ben publikált amerikai tanulmány szerint például az idősek bántalmazása 83,5%-kal növekedett a járvány hatására, de a hazai szenior akadémiai képzésekre járó hallgatók is sokkal gyakrabban számolnak be bántalmazásokról, mint korábban.   

A tanulmányokban ismertetett számokat olvasva az a legmegdöbbentőbb, hogy az abúzust átélt idősek mennyire csekély százalékban jelentették ezeket az eseményeket olyan embereknek, akik tudtak volna segíteni. A 2016-os kutatás szerint a lelki bántalmazást csak minden kilencedik, a fizikai bántalmazást kevesebb mint minden harmincadik, a pénzügyi visszaéléseket csak minden tizenhatodik, az elhanyagolást csak minden huszonkettedik, a szexuális bántalmazást pedig minden ötvenedik jelentette.

Ennek hátterében elsődlegesen a félelem áll: az idősek tartanak attól, hogy az agresszív ember „újra támad”, ha megtudja, hogy cselekedetét jelentették. Nem egy esetben arról is szó van, hogy az abúzust elkövető az illető saját gyermeke, akinek nem akar rosszat a szülő, nem akarja, hogy meghurcolják vagy akár megbüntessék. Ezzel együtt szégyelli is, hogy olyan gyermeket nevelt, aki őt bántja, s ezért szenvedését a lelke legmélyére rejti.

Mi a teendő, hogy megakadályozzuk, illetve csökkentsük az időskori abúzus előfordulását?

Elsődlegesen idős hozzátartozóinkat ne hagyjuk magukra, s az olyan helyzetekben, ahol verbális vagy fizikai abúzus érheti, legyünk mellette. Azon emberek kapcsán, akik egyedül élnek, rendkívül fontos a szociális szolgálatok működése is, akik folyamatosan ellenőrzik a magányos vagy izolált ember állapotát.

Ezenkívül nagyon fontos az idős ember tájékoztatása arról, hogy a különféle abúzusok esetén kihez fordulhat: a rendőrségtől az önkormányzatig, egy segélyvonaltól valamely civilszervezetig, egy megbízható szomszédtól a szimpatikus idősgondozóig sokfelől kérhet segítséget.

De a legfontosabb mindenképpen az, hogy az idős embert ne hagyjuk teljesen magára, egy pillanatig se érezze azt, hogy rajta senki nem segít, ő már senkinek nem érdekes.

Általános tapasztalat, hogy ha vannak a környezetben megbízható emberek, az idősek bátran kérnek segítséget, s megóvhatjuk testüket, lelküket és szellemüket a súlyos károsodásoktól!