Szocio

A boldog jövő szép ígéret, de a boldogabb jelent választom – ezért is tanulok folyamatosan

Egy nagyon kedves ismerősöm húsz év után lépett ki a munkahelyéről. Ha nem is ugyanazon a helyen húzott le húsz évet, de ugyanabban a szakmában és pozícióban. Nem féltem, sőt: vele, érte izgulok, mert pontosan tudom, hogy olykor ez a lehető legjobb döntés.

Ez az ismerősöm egyik napról a másikra ugrott – mondhatom, hogy nagy bátran – a semmibe. A szakmáján kívül nem ért semmihez, nincs más területen szerzett tudása, tapasztalata, gyakorlata. Mégis lépett, és nem is bután: félretett pénzt erre a váltásra, és most lelkesen bújja a tanfolyamok listáját. Új szakmát, új tevékenységet szeretne választani, és ahogy látom eltökéltségét, sikerülni is fog neki. Előtte sokat beszélgettünk, a véleményem kérte, és én őszintén csak annyit tudtam mondani, amit a saját életemből leszűrtem: hogy ahol nem érezzük jól magunkat, ahova gyomorgörccsel megyünk dolgozni, ahol semmi örömünk a ránk lőcsölt feladatban, ott nem szabad maradni. Akkor sem, ha még nem kristálytiszta, hogyan alakul a jövő. Nem szabad fejetlenül ugrani a jövőbe – de remény nélkül azt várni, hogy a javunkra változnak a dolgok, épp ugyanakkora hiba volna. Gondolkodni kell, racionális döntést hozni, és ha a helyzet megkívánja: tanulni. Folyamatosan.

Én magam többször váltottam már pályát, mondhatni folyamatosan kikacsintgatok a pályáimról. Sok tevékenységben kipróbáltam magam, és a legtöbbször már a munkába ágyazva szereztem meg a szükséges ismereteket. Voltam nagy szállodában recepciós, konyhafőnök, bolti eladó, író, meseíró, forgatókönyvíró, írott sajtóban szerkesztő, televíziós szerkesztő, riporter is. Voltam pedagógus. Gyászbeszédek írásával is foglalkozom. Éltem jó darabig kézműves munkákból, másoknak varrtam ruhákat vagy kötöttem sapkát, sálat, táskát.

A jég hátán is megélek, de az biztos, hogy mindig könnyebb volt a váltás, ha a szükséges tudás a rendelkezésemre állt. Ezért aztán nem sajnáltam, nem sajnálom az energiát a tanulásra ötven felett sem. Jelenleg is tanulok, masszőr képzéseken veszek részt – ez volt idén az karácsonyi ajándékom magamnak. Ha minden jól megy, jövőre sikeres vizsgát teszek, és amennyiben úgy tartja kedvem, új lábat növesztek, vagy csak a szeretteim egészsége érdekében végzek masszőri munkát.

Az említett ismerősömet se féltem, mert úgy tapasztaltam, hogy ha az emberben van hajlandóság a tanulásra és nem riad vissza olyan munkától se, ami amúgy elsőre kívül van a komforthatárain, mindig talál jó lehetőségeket. Panna, aki imádja az állatokat, különösen a kutyákért rajong, éppen a kutyakozmetikai képzés irányába kacsingat, de a gyógynövények is érdeklik, ösztönösen jó kertész. Mivel vidéken él, és jó nagy kertje van, el tudom képzelni, hogy rövid idő múlva ez a két terület biztosítja majd a megélhetését. Ahogy azt is el tudom képzelni, hogy ettől kezdve igénye lesz a tanulásra és új, meg új ismeretekkel gazdagítja majd az életét. Addig meg, amíg tanul – és nincs állandó bevétele, a félretett pénzét fekteti a megélhetésébe, a jövőjébe – alkalmi munkákat is bevállal, mert neki nem ciki fizikai munkát végezni, ha úgy hozza az élet, majd azzal keresi a tanulás mellett a kenyerét. Boldog. Talán sose láttam ennyire szabadnak és boldognak, mint felmondása óta.

Gyerekkori barátnőm harmincöt évig óvónőként dolgozott, ő egy hónapja hagyta ott hivatását. Ő tudatosabb volt Pannánál. Évek óta képezte magát más területen – maholnap jógaoktató lesz. A magam részéről biztos vagyok benne, hogy a segítő szakmában fogja majd megtalálni a helyét, emberekkel foglalkozik majd a jövőben meg gyerekekkel, de a korábbiakhoz képest szabadon. Most is tanul, több tanfolyamot is végez egyszerre. Eszébe se jut, hogy öreg lenne a tanuláshoz.

Én úgy vélem,

a tanulás, az ismeretszerzés iránti vágyunk ösztönös, talán nincs olyan ember, aki ne szeretné új meg új ismeretekkel gazdagítani életét, beteljesíteni azt a küldetést, amire született.

Az egész életen át tartó tanulás (lifelong learning, LLL) fogalma jó ideje fókuszban van, és jelenlegi társadalmunk számára nagyon sok szempontból lényeges, hogy minden ember megismerje. Lifelong learning-nek nevezzük azt a folyamatos és önkéntes tanulási tevékenységet, amely személyes célok vagy a szakmai ismeretek gyarapítása okán valósul meg. Lehet formális, iskolai oktatás keretein belül akár egy továbbképzés, akár egy online tanfolyam, de lehet informális is, amit a személyes ismeretszerzés igénye inspirál. Tanulunk gyerekként, mikor felfedezzük a világot négykézláb, tanulunk az oviban, mikor szókincsünk bővül, és megtanulunk cipőt kötni, és persze tanulunk az iskolai tanórákon is. De az élethez szükséges tudást nem (csak) így szerezzük meg: tanulunk filmekből, könyvekből, beszélgetésekből, kiállításokból stb. is – ennek a tanulásnak pedig nincs időbeni korlátja, csak akkor, ha mi magunk szabunk neki határt.

Tanulni pedig szükséges is, sőt a jelenlegi társadalmi, világbéli változásokat látva egyre inkább szükséges. A technika fejlődésével folyamatosan változnak a munkakörök és a munkakörülmények. Ez a változás mindig is jelen volt, mindig voltak új eszközök és technikák, azonban mára az újítások akár évente érkeznek, és aki nem tud lépést tartani, hamar elmarad a munkakövetelményektől. Ha tudunk, akarunk tanulni, a váltások könnyebbek, megugorhatóbbak. A folyamatos tanítás, tanulás, ismeretszerzés fontos a munkavállalónak és a munkaadónak, de még az elöregedő társadalom problémáinak egy részére is megoldást nyújt: ekképpen lehet az idősebb embereket a gazdasági, szociális körforgásban tartani.

Az egyén számára nagy előnyökkel kecsegtet, magam is éreztem például, hogy:

  • E szemlélettel adott a bátorság a váltáshoz. Józan ésszel feltételezhető: boldogabbak azok az emberek, akik nem maradnak olyan munkahelyen, amely rombolja őket
  • A karrierépítés területén eszközöket, tudást ad a dolgozók kezébe
  • Segít az elme csiszolásában és frissen tartásában
  • Önbizalmat épít
  • Segít a társas kapcsolatok megőrzésében vagy kiépítésében, nem záródnak be az ajtók idejekorán.

Tanulni jó, új ismereteket szerezni jó. Haladni a korral, fejlődni jó. Érdemes ezt észben tartani és lépni, ha lépni kell.

Mérő László magyar matematikus, publicista, pszichológus így fogalmazott e témában: „Egy mai húszévesnek nem az a jó tanács, hogy „válassz valami olyan szakmát, amire jól fizető piaci igény van”. Ki tudja, holnap is lesz-e rá igény. A jó tanács inkább valami ilyesmi:

majdnem mindegy, mit tanulsz, csak amit tanulsz, azt vedd komolyan,

értsd meg a dolgok összefüggéseit, és alakíts ki magadban egy olyan szakmai képet, amivel akárhogyan is fordul a világ, jól meg fognak fizetni, mert képes leszel beleilleszteni azt, amire majd éppen akkor lesz szükség.”

 

Már követem az oldalt

X