7 mondat, amit soha ne mondj egy fogyatékossággal élő gyerek szüleinek!

Szocio

7 mondat, amit soha ne mondj egy fogyatékossággal élő gyerek szüleinek!

Hallássérült gyerekként el sem tudtam képzelni, hogy milyen lehetett a szüleimnek. Aztán mikor felnőttem, gyógypedagógusként számos, az enyémhez hasonló helyzetben lévő szülővel találkoztam: akkor jöttem rá, hogy mennyi kéretlen (jó)tanácsot és megjegyzést kellet elviselniük. És ez sajnos ma is így van: a fogyatékossággal élő gyerekek szüleit még mindig érik olyan megjegyzések, amit jobb lett volna soha ki sem mondani. 

Hiszem, hogy ezen állítások többségét a tudatlanság miatt mondják az emberek. Akik mondják, gyakran nem is veszik észre, hogy éppen sót dörzsölnek egy sebbe, és azt sem értik, hogy mi a baj egyik-másik megnyilvánulással. Most összegyűjtöttem 8 gyakran elhangzó mondatot, amit a jövőben érdemes lenne hanyagolni!

1. Nincs is semmi baja! Majd kinövi!

Ez mondat több szempontból is képes károkat okozni. Egyrészt leminősíti az érintettek félelmeit és érzéseit, azt sugallja, hogy az aggodalmuk alaptalan és értelmetlen. Problémás, túlaggódó szülőknek állítjuk be őket, és nem hisszük el, hogy valósak az érzéseik, problémáik. Ilyenkor magukra hagyjuk őket a rossz érzéseikkel, miközben ők éppen kapcsolódni próbálnak hozzánk.

Másrészt, ha éppen olyan családot találunk meg ezzel a mondattal, akik abban a fázisban vannak, hogy nehezen néznek szembe a fogyatékosság diagnózisával, megnehezítjük számukra ennek elfogadását is. Könnyű lesz belekapaszkodniuk a nyugtató frázisokba, ám ezzel a gyermek is elesik az időben megkezdett fejlesztéstől. Minél tovább tart ugyanis eljutnia a szülőnek odáig, hogy elfogadja a kialakult helyzetet, annál később tesznek valamit a gyerek fejlődéséért, ami különösen a korai szakaszban nagyon fontos!

 
2. Biztosan elkövetett valamit előző életében, azért lett ilyen! 

Mindenkinek joga van a spirituális gondolatokhoz, de ilyen esetekben jobb az ezzel kapcsolatos megjegyzéseket magunkban tartani. Nem mindenki vallja ugyanazt, nem mindenki nyitott a spiritualitásra, ráadásul

a fogyatékosságot vezeklésként, büntetésként beállítani nagyon nincs rendben!

Gyerek előtt ilyet mondani pedig pláne nem oké, mert nemcsak összezavarjuk vele, de akár bűntudatot is ébreszthetünk benne, vagy azt az érzést keltjük benne, hogy hibás valamiért.

Sokan elfelejtik, hogy attól, hogy egy gyerek kicsi, hallássérült, vak vagy értelmileg akadályozott, attól még nagyon is érti, érzi, hogy mi zajlik körülötte. Hajlamosak vagyunk úgy beszélni róluk, mintha nem lennének ott, vagy helyettük beszélünk, pedig nem lenne szabad. Nekik is vannak gondolataik, érzéseik, tudnak válaszolni, ha kérdezzük őket.

3. Inspiráló vagy! Én ezt nem tudnám csinálni!

Elsőre bóknak hangozhat, ugyanakkor akaratlanul is elvárást támasztunk az ilyesmi mondatokkal a szülők felé. Egy fogyatékossággal élő gyermek szüleinek éppen úgy vannak nehéz és rossz napjai, mint más szülőknek – engedjük meg nekik, hogy ezt ki is mutathassák, hallgassuk meg őket!

Ahogyan egy ismerősöm fogalmazott, ő nem tudja, mire akarnak célozni azzal, hogy ők ezt nem tudnák csinálni. 

„Azért csinálom, mert a gyerekem, az enyém, ez a dolgom. Mit akarnak ezzel mondani? Azt, hogy ha ők lennének ebben a helyzetben, nem csinálnák?”

4. A gyereked ajándék!

Értem én, miért mondják ezt, de nagyon nem helyes! Igen, ezek a gyerekek különlegesek. Megtanítanak másképpen nézni a világra, átrendezni a prioritásokat, és olyan pillanatokat élhetünk meg általuk, amelyeket másokkal nem.

De ne felejtsük el azt sem, hogy extra nehézségeket és kihívásokat is jelentenek a szülők számára. Nemcsak a diagnózis elfogadása és feldolgozása nehéz folyamat, hanem a fejlesztések biztosítása, a folyamatos aggódás afelől, hogyan fog alakulni a gyermek élete, fejlődése, nem mellesleg pedig az egész család a gyermek igényei mentén rendezkedik be. Egy ilyen megjegyzéssel ismét csak nem engedjük, hogy a nehézségeiket megéljék vagy megosszák velünk, és sok esetben bűntudatot is kelthetünk bennük azért, mert esetleg ők nem mindig gondolnak a gyerekükre ajándékként. Holott teljesen normális, ha olykor elegünk van a saját gyerekünkből. Ne mondjuk tehát ezt, helyette egyszerűen csak hallgassuk meg őket.

5. Csak meg kéne nevelni végre!

Sok sajátos nevelési igényű gyerek nem azért viselkedik úgy, ahogy, mert neveletlen, és a szülei nem foglalkoznak vele! Bizonyos diagnózissal élő gyerekeknek ugyanis nehézséget okoz közösségben lenni, túl sok számukra az inger, vagy tovább tart nekik elsajátítani bizonyos viselkedési normákat. 

Szerintem más gyerekének a nevelésébe alapvetően semmi jogunk beleszólni, sem kéretlen tanácsokat osztogatni, hiszen nem látunk bele az életükbe, nem tudhatjuk mi áll egy-egy megnyilvánulás mögött! Egyetlen szülőnek sem esik jól a kéretlen beszólás. A sajátos nevelési igényű gyerekek szülei pedig jóval gyakrabban találkoznak ezzel a hozzáállással!

Egyébként sem könnyű napi szinten megküzdeni a kihívásokkal, a megoldáskereséssel, a bizonytalanság érzésével. Ne tegyünk rá még egy lapáttal ezzel a megjegyzéssel!

Inkább menjünk oda hozzájuk, kérdezzük meg, miben segíthetünk!

 
Forrás: Unsplash
 
6. Nem is látszik rajta!

Jóllehet, sokszor azért mondják ezt az emberek, mert azt akarják kifejezni, hogy „olyan szép ez a gyerek, hát nem lehet fogyatékos, úgy meglepődtem” – ez mégsem egy jó irány. Néha éppen hogy csak azt nem teszik hozzá, hogy kár érte, pedig olyan kis helyes, vagy azt, hogy legalább normálisnak néz ki, nem szúrja ki senki szemét a fogyatékossága. Mintha csak a „szép” gyerek lenne teljes értékű.

Pedig minden gyerek szép és okos a maga módján, arról nem is beszélve, hogy a fogyatékosság nem szégyellnivaló, nem kell takargatni, sem titkolni.

Ezzel csak azt érjük el, hogy az érintett szülő rosszul érezze magát, ráadásul azt sulykoljuk, hogy a gyerekével baj van.

Ehelyett egyszerűen csak érdeklődjünk felőlük, legyünk nyitottak, tudjunk meg a gyermekről és a diagnózisáról többet! Nem szégyen bevallani azt sem, ha kínos számunkra a helyzet, nem tudjuk kezelni. Kérjünk segítséget ebben a szülőtől, hogy segítsen jól reagálni.

7. És azt próbáltátok már, hogy..?

Nincs ennél lélektépőbb kérdésfelvetés egy olyan szülő számára, aki éjt nappallá téve keresi a megfelelő orvost, fejlesztést, lehetőségeket a gyermekének. Nincs olyan, amit ne próbálnának ki, folyamatosan tájékozódnak is. Ha velünk vannak, ne emlékeztessük őket folyton a nehézségekre, inkább töltsük együtt az időt, ahogyan szoktuk, hallgassuk meg őket, ha beszélni akarnak erről, de tanácsot csak akkor adjunk, ha kérik!

Ajánljuk még:

„A SZERELEM NEM NÉZ AUDIOGRAMOT, NEM TESZTEL IQ-T, NEM SZÁMOL VÉGTAGOT”
„NEM ILLÜNK A TÁRSADALOMBA, MEGÉRTEM” – INTERJÚNK ANNÁVAL, AKI AUTISTA FIÁVAL KÖLTÖZNE
„A TESTEM TUDJA, MIRE VAN SZÜKSÉGE. MINDEN MÁS CSAK FEHÉR ZAJ” – ÉLET A KRÓNIKUS BETEGSÉGEKKEL

 
X
Már követem az oldalt