Az irodalom ezernyi feladata közül három különösen fontosat kiemelhetünk: a történelem (speciális perspektívából való) bemutatását, az érzelmek generálását és a gondolkodásra serkentést. Kosztolányi Dezső Édes Annájának kétségtelenül mindhárom sikerül – minden időben, minden korosztályban.

Egy egészséges, gondolkodásra nem rest fiatal az egyetemen megerősödhet abban, amit igaznak vél, vagy éppen felülbírálhatja a számára már nem érvényes korábbi elveit. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy „átmossák az agyát”, mert egy józan ember tudja, merre van az előre, bármit is mondanak neki.

Néhány nap múlva megházasodik az egyik legkedvesebb, legrégibb barátnőm, akivel együtt nőttünk fel és kikészít, hogy nem tudom, ott lehetek-e vele.

Szép dolog a hatékonyság: minél inkább törekszünk rá, annál jobban nyom minket. Legalábbis engem biztosan. 

Vagy igen. Isten tudja. De nem Lukácsi Katalin.

2020-ban sértő, ha valaki szeretné nőként (pláne férfiként!) identifikálni magát, ugyanakkor az rendben van, ha őznek érzi magát, és úgy is él.

Trianonról, száz év (és annál sokkal több) történelméről,  és arról, miért kellene végre érteni a múltat.

Minél több mindent sűrítünk a napba, minél több fronton vagyunk nagyon jók, annál messzebb kerülünk a kívánt céltól. Mert nagypéntek van, és másnak van most itt az ideje.

Riportunk egy segítségre szoruló otthonból.

Hihetetlen történetek a magyar sajtó úttörő bemondójáról.

„Nem könnyű a pedagógusoknak, nem könnyű a szülőknek, és természetesen a gyerekeknek sem. De minden problémát meg lehet oldani, minden nehézséget át lehet hidalni” – összegzi lapunknak egy kisvárosi iskola igazgatóhelyettese az online-oktatás első hetében szerzett tapasztalataikat.

Azzal lehetünk méltók a hősökhöz, ha felelős emberek módjára viselkedünk, tiszteljük és védjük kortársaikat.