A ruhád is megbetegíthet – interjú az ökotextilek szerepéről életünkben

Stílus

A ruhád is megbetegíthet – interjú az ökotextilek szerepéről életünkben

Egyre többet halljuk, hogy nemcsak a háztartásunkban fellelhető vegyszerek teszik próbára bőrünk kiegyensúlyozott működését, hanem a magunkon viselt textilek, gyermekeink játékai és mindennapos használati tárgyaink is megannyi nemkívánatos következményt, például kiütéseket, allergiás reakciókat okozhatnak. Ács Rebeka, a Pufindla Manufaktúra alapítója, az ökotextilek ismerője és használója segít nekünk kiigazodni a témában.

Kevesen foglalkoznak azzal, milyen anyagból készül a ruhájuk, vagy ha foglalkoznak is, ritkán jutnak odáig, hogy milyen szálból készül a pamutpóló. Téged mi vezetett ehhez a témához? 

A kisfiamon, születése után nem sokkal, borzasztó ekcéma alakult ki. Hihetetlen harcot vívtunk, és mindent, amit lehetett, rákentem szegényre. Később elkezdtem az után kutatni, hogy mi lehet a kiváltó ok. Megtudtam, hogy az ekcéma nem más, mint a szervezet védekező mechanizmusa valami káros/mesterséges hatás ellen, ami lehet ételallergia, vagy érzékenység a mosószerre, öblítőre, fertőtlenítő/tisztítószerekre, vagy éppen a ruhaneműkre. Szép lassan kivezettem minden vegyszert a háztartásból, az ekcéma pedig elmúlt. Ekkor eldöntöttem, hogy szeretnék más szülőknek is segíteni, és megmutatni mindenkinek, hogy a vegyszermentes élet nemcsak fontos, de rendkívül hasznos is. Azt látom, keveset tudunk a témáról, pedig  fontos lenne felismerni, mivel nem ártunk! Sokan megtehetnék, hogy OEKO-TEX és GOTS szabványokat figyelembe véve vásárolnak, de nincs még a köztudatban, hogy figyeljünk erre.

 

Sőt, legtöbben azt sem tudjuk, mit jelentenek ezek a szavak.

Hivatalos definíciója szerint az OEKO-TEX egy „textil- és bőripari termékek és az azokon alkalmazott kellékek számára kidolgozott, humánökológiai szempontok szerint összeállított vizsgálati és tanúsítási rendszer”. Egy szabvány, ami négy termékosztályra nézve más-más határértékeket ír(hat) elő, annak figyelembevételével, hogy az adott paraméter a testfelülettel érintkezve mennyire lehet veszélyes az emberi szervezetre nézve. Minél intenzívebben érintkezik egy termék a bőrrel, annál szigorúbb humánökológiai követelményeknek kell megfelelnie. A szabvány különösen szigorú követelményeket támaszt a csecsemők és kisgyermekek által használt termékekre. Az OEKO-TEX a szabványban tiltott színezőanyagok, rákkeltő anyagok, súlyos allergiát okozó anyagok, nehézfémek, ónvegyületek tartalmát, illetve szintjét figyeli és ellenőrzi, viszont csak a végtermék használatának biztonságával foglalkoznak. Ezért nem csak erre kell figyelni, ha tényleg öko anyagot vásárolnánk. A GOTS minősítése is fontos, mert az általuk jóváhagyott termékek nem tartalmaznak káros vegyi anyagokat, vegyszereket, amelyek a hagyományos textilgyártásban viszont gyakorta előfordulnak. Ez a tanúsítvány annyira átfogó, hogy odafigyelnek a szennyvízkezelésre, tiltják a gyermekmunkát, nem használnak klóros fehérítést, és még az energiacsökkentésre és a vízhasználatra is ügyelnek. Tehát az elejétől a végtermékig, a környezeti hatásokon keresztül, a „háttérben” mindent felülvizsgálnak.

Akkor mit jelöl a Fair Trade és az organikus pamut felirat, amit a legtöbbször látunk?

Vannak olyan tanúsítványok is, amelyek azt jelölik, hogy az adott textília tartalmaz organikus pamutot, és ha igen, mennyit. Az a jogszabály, hogy ha már 5% felett van az organikuspamutszál-tartalma, fel kell tüntetni azt. Az Organic 100 Content Standard esetében 95–100% organikus szálakat használnak, az Organic Blened Content Standard-nál az organikus szálak mennyisége 5 és 95% között lehet. A fennmaradó százalékokat bármilyen más anyagok kiegészíthetik.

Az összehasonlítás kedvéért kanyarodjunk vissza egy pillanatra a GOTS-hoz: a Global Organic Textile Standard (GOTS) a legszigorúbb nemzetközi bizonyítvány, amely garantálja az ökológiai termelést a termesztéstől és feldolgozástól egészen a késztermék forgalmazásáig. Fair Trade erre a tanúsítványra jellemző, a háttérben becsületes kereskedelem zajlik, a biztonság és a tisztességes munkakörülmények követelményeit mutatja. Ez a „legtisztább” tanúsítvány, ami jelenleg elérhető a textilek háza táján.

 A játékok anyagára is érdemes odafigyelni a gyerekszobában!

Honnan tudhatom, hogy egy textília valóban organikus pamutból készült, és nem vezetnek meg?

Valóban nagyon sokan visszaélnek azzal, hogy ráírják az termékükre, hogy organikus pamutból készült, mert ez most menő. Szerintem ez borzasztó nagy felelőtlenség, hisz, ahogy már az elején mondtam, hihetetlenül szigorúan veszik, és vizsgálják ezeket a tanúsítvány alá tartozó termékeket! Vásárlóként az a fontos, hogy a hivatalos jelet keressük, illetve általában megtalálható egy engedélyszám is ezzel kapcsolatosan a címkén, ha kételkedünk, annak nézzünk utána. Csak azt a terméket tekintsük valóban hitelesnek, amely rendelkezik a GOTS vagy az OEKO-TEX emblémákkal!

Lelkes híve vagy annak, hogy a fonalakat, anyagokat ne csak viseljük, hanem tanuljunk is meg bánni velük. Hol látod a műfaj helyét a mai világban? 

A textilterápia mint gyógymód létező fogalom. A kézimunkázás csökkenti a stresszt, javítja a kedélyállapotot, blokkolja a negatív gondolatokat és olykor még egyfajta meditációval is felér. Szerintem egy anyuka, amíg vissza nem megy dolgozni, rengeteg érzelmi hullámvasutat kell átvészeljen, és remek kikapcsolódási módszer lehet számára, ha megtanul varrni, kötni, horgolni. Én tizenöt éve tanultam, és nem tudnám elképzelni az életem nélküle. Ráadásul különleges ezeket a régi mesterségeket művelni. Kötelességemnek érzem, hogy az elkövetkezendő generációnak, a gyermekemnek megmutassam, hogy lesz a fonálból ruha, máskülönben szép lassan feledésbe merülnek ezek a képességek, kivesznek az átlagos életet élők hétköznapjaiból. Holott a kézműveskedés egy felbecsülhetetlen érték, legyen szó bármilyen portékáról.

Sok helyről áramlik felénk az információ, hogy változtatni kell az életünkön, védeni kell a környezetet. Kicsit bele is fáradtunk már talán a témába. Te mit javasolsz, hogy induljunk el az úton, hogy ne égjünk ki azonnal?

Itt nem az a lényeg, hogy fel kell forgatni az életedet, vagy megváltoztasd a teljes életformád. Ez egy folyamat, aminek az első lépése, hogy egy kicsit lelassulsz, befelé figyelsz, és mérlegelsz. Ha türelmes vagy, úgysem marad el a változás. Ha egyszerűsíted az életed, meglátod a hétköznapi értékeket. És addig is azt javaslom mindenkinek, legyen sokat a természetben, úgyis az a legjobb tanítótárs.