Van az úgy, hogy egy irodalmi alkotás nem szimpatikus. Ettől még lehet remekmű. Ha egy "mai" nő elolvassa Szabó Lőrinc: Semmiért egészen című versét, valószínűleg nem kis mértékben lesz ideges.... Ha ezek után veszi a fáradságot, és a költő életéről is olvasgat egy kicsit, akkor kontextust nyer a költemény, de az alkotó ettől sem lesz szimpatikusabb.
Mielőtt elolvassák a verset, mesélünk egy kicsit. Szabó Lőrinc azután, hogy eljegyezte Tanner Ilonát, lemondott a frigyről Babits Mihály javára, aki szintén beleszeretett a hölgybe. A két jó barát gyakorlatilag eldöntötte kinek a felesége legyen - későbbi nevén - Török Sophie, és Babits nyert. Szabó Lőrinc a Babitsék esküvőjén ismerte meg későbbi feleségét, Mikes Klárát. Ez egy olyan házasság lett, amelyet végigkísért egy harmadik jelenléte. Hallgatások, titkok, versekbe rejtett árulások, öngyilkosságokkal és tragikus végzetekkel kísért önfelmentések egész sora. Irodalmi remekművek és szenvedés. Amit az élet nem tudott rendbe tenni, azt a halál végül egyszerűvé tette. Szabó Lőrinc és Mikes Klára egy sírban leltek örök nyugalomra.
Hogy a "Semmiért egészen" pontosan kinek íródott, feleségnek vagy szeretőnek, az utókor szempontjából majdhogynem mellékes. Abba belegondolni viszont, hogy milyen lehetett e két nő élete, annál fájóbb.
Szabó Lőrinc: Semmiért egészen
Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.
Hogy miért kerül közös cikkbe a fenti költemény egy Reményik Sándor verssel? Talán azért, hogy visszaadja a hitünket abban, hogy máshogy is lehet remekművet alkotni. És hogy nem csak az utókor, de a kortársak között is akadt olyan, akinek kedve támadt bírálni a mondanivalót:
Reményik Sándor: Nem urad és királyod
Nincs olyan férfi,
Aki egy lány tökéletes
Szerelmi szent-áldozását megéri.
S ha volna is: hogy követelheti,
Hogy megtagadd magad?
Te Lélek vagy: kiolthatatlan Fény,
Megsemmisíthetetlen külön-lény,
Isten-gondolta külön-gondolat.
S kötötten is szabad.
Szabad.
Istenkísértő őrült akarat
Képzelhet csak el így, rabnőjeképpen.
S hiába úgyis:
Nem lehet egészen.
Megíratott, hogy: "Az egyén szabad
Érvényre hozni mind, mi benne van,
Csak egy parancs kötvén le: szeretet."
De szeretni csak szabadon lehet.
Egyenlő méltósággal.
Külön világ, szemben külön világgal.
Az eggyéolvadásuk: csoda, ünnep.
De nincs embernek emberen hatalma.
És semmi sincsen, amit követelhet.
Azért, ha jönne modern Farao,
Ki lelked vágyik leigázni,
Az Isten képét benned megalázni
S gúlához követ hordani marasztal:
Pattanj vissza acélos daccal!
Te önmagad vagy, és ő önmaga.
Együtt: Isten két iker-csillaga.
Szegény, szánandó embertársad ő,
Nem urad és királyod.
Küldjék el nekünk kedvenc költeményeiket:
A vers segít kimondani azt, amit másként nem lehet
Küldd el kedvencedet!
