Keleti csemege
Olvasási idő: 2 perc

Keleti csemege

Borbás Marcsi receptje

Hozzávalók:

  • 25 dkg kristálycukor
  • 5 tojássárgája
  • 10 dkg vaj
  • 20 dkg dióbél
  • 2 db ostyalap
  • 10 dkg fekete csokoládé

 

Tovább olvasok

A cukrot egy vastag aljú lábosban nem túl erős lángon elkezdjük olvasztani. Fontos, hogy eközben ne kavargassuk, ne mozgassuk, mert csomós lesz. Közben a tojások sárgáját kikeverjük a puha vajjal, majd a teljesen olvadt karamellbe keverjük. Vigyázva, apránként kezdjük beleönteni a tojásos vajat, nehogy leforrázzon bennünket a kicsapó gőz! A tűzön kevés ideig még kevergetjük, hogy a krém megfőjön. Sűrűnek és sötét karamell színűnek kell lennie.

Végül lehúzzuk a tűzről a lábast, majd a durvára vágott diót is hozzáadjuk. Ezután máris kenjük rá az egyik ostyalapra. A másik lapot rátesszük a tetejére, óvatosan eligazgatjuk a tenyerünkkel, majd az egészet lenyomtatjuk egy nehezebb tárggyal, és egy éjszakát így pihentetjük.

Másnap gőz fölött felolvasztunk egy tábla csokoládét, és vékonyan behúzzuk vele a csemege tetejét.

Tudd meg, hogyan készíthetsz könnyen, egyszerűen egy csodás tökmagos tortalapot Borbás Marcsi receptje alapján! 

Kapcsolódó tartalom
Sárgarépa-főzelék
Halmos Monika | 2026. március 18

Sárgarépa-főzelék

Textúrák, színek, ízek játéka egyetlen tál főzelékben: egy tál nemszeretem-főzelékben. De csupán addig, amíg a kanál belemerül, azután a nyelven olvad szét az enyhén karamellizálódott, ha jól csináltuk, csöppet még roppanós répa és az azt körülölelő fűszeres krém. Játszik vele a gondolat: mitől ilyen selymes, mi az, amitől extra, valami más. Amitől a sárgarépa-főzelék egy szelet rántott májjal elsőrangú menüvé lép elő, a máj finom kesernyés zamata éppen jól rímel rá. Ez nem az a menzás változat, amivel sokakat ki lehet űzni a világból – érdemes kipróbálni!  Igazi böjti étel, sőt: vegán, glutén-, tej- és minden allergéntől mentes.