
Hozzávalók
A házi tésztához:
30 dkg liszt
1 csipet só
3 db tojás
A mártáshoz:
2 fej vöröshagyma
2-3 ek olívaolaj
1,5 dl tejszín
1 merőkanál a tészta főzőlevéből
só ízlés szerint
frissen őrölt bors
reszelt parmezán a tálaláshoz
Elkészítés
Elsőként begyúrjuk a tésztát. A lisztet a sóval és a tojásokkal alaposan összedolgozzuk, majd addig gyúrjuk, amíg szép sima felületű, rugalmas tésztát kapunk. Ez időigényes, de ne spóroljunk vele – ettől lesz igazán jó a házi tészta! Természetesen ezt a műveletet géppel is végezhetjük, akkor elég a végén átgyúrni egy kicsit kézzel. Ha elkészült, zacskóba tesszük, és legalább 30 percig pihentetjük.
A pihentetés után a tésztát több részre osztjuk, és tésztanyújtó géppel adagokban kinyújtjuk. Minden körben egy fokozattal szűkebb fokozatra állítjuk a tésztagépet. A kinyújtott lapokat enyhén lisztezzük, egymásra rakjuk, majd feltekerjük, és éles késsel keresztben felvágjuk – így készül a szélesmetélt.
A mártáshoz a hagymát vékonyra szeleteljük, majd olívaolajon lassan karamellizáljuk. Amikor szép aranybarna, hozzáadjuk a tejszínt, illetve merőkanálnyit a tészta főzőlevéből. Sózzuk, frissen őrölt borssal ízesítjük, majd krémesre forraljuk.
Közben sós vízben kifőzzük a tésztát körülbelül két perc alatt, majd közvetlenül a szószba szedjük ki, és alaposan összeforgatjuk.
Tálaláskor bőven megszórjuk reszelt parmezánnal.
A cikk megjelenését a Smeg támogatta.

Lassan sült borjú tejszínes mártással
Borbás Marcsi receptje























