Gesztenyés fatörzs
Olvasási idő: 2 perc

Gesztenyés fatörzs

Borbás Marcsi receptje

Hozzávalók:

5 db tojás

5 ek. cukor

5 ek. liszt

 

a krémhez:

5 dl habtejszín

50 dkg gesztenyemassza

porcukor ízlés szerint

 

 Elkészítés:

Először  megsütjük a piskótát. Ehhez szétválasztjuk az öt tojást, és a fehérjéket öt evőkanál kristálycukorral krémes habbá verjük. Ezután egyenként hozzáadjuk  a sárgájákat, most már lassabb fokozaton. Amint egynemű lett a masszánk, óvatosan beleforgatjuk az öt evőkanál lisztet. A masszát sütőpapírral bélelt tepsiben egyenletesen elsimítjuk, és 170 fokon körülbelül 20 perc alatt készre sütjük. Ha a piskóta már rugalmasan visszaugrik érintésre, akkor jó.

Amíg a piskóta sül, elkészítjük a krémet. Felverünk fél liter zsíros habtejszínt egy kevés porcukorral. Közben a gesztenyemasszát is átkeverjük.  Először hozzáadjuk a tejszínhab egyharmadát, hogy fellazítsuk, majd a maradék habot is hozzáforgatjuk, hogy egy könnyű, egynemű krémet kapjunk.

Ha a piskóta megsült, lehúzzuk róla a sütőpapírt, majd egy másik darab sütőpapír vagy illatmentes konyharuha segítségével feltekerjük. Amikor teljesen kihűlt, óvatosan kitekerjük, megkenjük a gesztenyés krémmel, majd újra feltekerjük. A végeit ferdén levágjuk, és ferdén egymáshoz illesztjük. Kívülről is bekenjük a krémmel, majd tetszés szerint mintázzuk és díszítjük.

A recept megjelenését a SMEG támogatta.

Kapcsolódó tartalom
Rántott pontyderék
| 2025. december 05

Rántott pontyderék

Borbás Marcsi receptje