
Közös erővel a természet megtisztításáért – egy új közösségi applikáció segítségével
Küldetésük mindenkit rábírni arra, hogy ha nem is többel, csak egy zsák szemét összegyűjtésével támogassák a Föld megtisztítását. A mozgalom mellé létrehozták közösségi applikációjukat is, amely lehetővé teszi, hogy az egymástól több ezer kilométerre tevékenykedő közösségek megoszthassák egymással természettisztítási eredményeiket, és motiválják egymást a cselekvésre. Az applikáció és az abban kialakuló közösség elősegíti az egyének, az önkormányzatok és a vállalatok közötti együttműködést.
Azt hiszem, azt senki sem vonja kétségbe, hogy a Césarhoz és Lesterhez hasonló kezdeményezőkre nagy szükségünk van, mert egy világban, ahol egymillió fajt fenyeget a kihalás, ahol évente 8 millió tonna műanyag kerül az óceánba, és ahol minden egyes másodpercben egy futballpályányi erdőt veszítünk el, ott életmentő funkciója van a pusztítás megfékezésére irányuló minden egyes tettnek.

A program különlegessége, hogy minden eltávolított kilogrammnyi szemét után az alapítók egy fát ültetnek el egy agroerdészeti rendszerbe, és a cégeknek lehetőségük van „megvásárolni” a tisztítási mennyiségeknek megfelelő mennyiségű elültetendő fát.
Jelenleg 71 országból csatlakoztak a programhoz, és eddig 5611 szemétszedési akciót bonyolítottak le, több mint 776 000 kilogrammnyi szeméttől tisztítva meg a környezetet. Ez több, mint 6 és fél millió teli szemeteszsákot jelent, az elültetett fák fejlődésének figyelemmel kísérését pedig a PLANT segíti: ők a mozgalom megbízható partnereként garantálják a fák ápolását, illetve biztosítják a környezeti és társadalmi hatások jobb irányba terelését is.

Az alkalmazáson keresztül fotókkal, GPS-szel és valós idejű adatokkal követhetjük nyomon a tisztítási akciókat a világ minden pontján. Az alkalmazás ráadásul számos hozzáadott értéket is kínál: csatlakozhatunk egy csapathoz, kihívásokban vehetünk részt, statisztikai adatokat érhetünk el saját és csapatunk eredményeiből is, jelenthetjük az illegális szemétlerakókat, és az interaktív térkép segítségével felfedezhetjük a hasonló gondolkodású embereket is környezetünkben.
Az applikáció innen tölthető le.

Kutakodva a mozgalom blogján, azonnal észrevehetővé válik, hogy a CSFN jóval több, mint szemétszedés. A környezetbarát testmozgás lehetőségétől kezdve az inspiráló példákon át egészen a környezeti nevelésig számos tartalmat elérhetünk, és olvashatjuk a közösség olyan tagjainak történetét is, akik egy kis tettel nagy hatásokat értek el környezetükben. Nepál megtisztításától kezdve a német mozgó szemétszedő önkénteseken át egészen a hullámokat tisztító csapatokig tucatnyi izgalmas történettel találkozhatunk, amelyek egytől egyig bizonyítékai annak, hogy valóban elérkezett az idő a cselekvésre.
Egyelőre magyar történettel nem találkoztunk, de várjuk az első hazai CSFN csapatot!
Nyitókép: 123RF

Klímaszorongástól a tisztított vízig – apró lépésekkel a fenntartható fejlődésért
Különös nyár az idei, de nem mondhatjuk, hogy ez az első év, amikor a kánikulai napokat nem nyári záporok és zivatarok váltják, hanem orkánerejű szél, monszunszerű, áthatolhatatlan esőfüggöny, villámárvíz vagy jégeső, ami komoly fennakadásokat és károkat okoz falvakban, városokban és metropoliszokban egyaránt. Lassan-lassan elhisszük, hogy a klímaváltozás már nemcsak közeleg, hanem szinte ököllel üt az arcunkba. Nem dughatjuk a fejünket a homokba, és az sem megoldás, hogy csak a kormányoktól, szervezetektől várjuk a cselekvést. De joggal merül fel bennünk a kérdés, hogy mi, „apró porszemek”, tényleg tehetünk-e valamit a klímaváltozás megállításáért, vagy lassításáért? Nagyon is sokat. Ezt mondja dr. Glied Viktor, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense, fenntarthatósági szakértő.