Az ikebana, a japán virágművészet vallásos eredete egészen a 8. századig nyúlik vissza. A monda szerint a szerzetesek összeszedték a viharok által letört ágakat, gallyakat, virágokat és vízbe helyezték, hogy a növények életét meghosszabbítsák, és addig is gyönyörködhessenek bennük.
Ezt mi is megtehetjük, mégha az ikebana szabályait és titkát nem is ismerjük – mert ezt elsajátítani sok-sok évbe telne. De ha ügyelünk az arányokra, követjük a természet rendjét, meg tudjuk érezni a láthatatlan középpontot, akkor szép és harmonikus kompozíciók kerülhetnek ki kezeink közül, amelyek szép díszei lehetnek akár egy modern, letisztult környezetnek, akár elegáns miliőbe helyezve.
Letört körteágból
Az ikebana a kiegyensúlyozott aszimmetriát részesíti előnyben. Egy letört körteág egy öreg szappantartóba helyezve, egyetlen szép krizantém virággal. Az ágat illesszük úgy az edénybe, hogy a fás szárat beszorítjuk az edény falai közé, ehhez az ág végét megfelelő méretűre kell metszeni. A rövidre vágott virág feje adja meg a kompozíció súlypontját.
Kék víz
Visszafogott színek, kevés anyag jellemző e stílusra, amelyben nagy szerepet kap a víz is. Ezért érdemes hozzá üvegedényeket használni, amelyekben a víz látható – ami a nyári napokon felüdülés a szemnek.
Ebbe a négyzet alapú üvegedényben a kis levágott és behasított, beleszorított vesszőcske adja meg azt a biztos támasztékot, amibe egyszerűen bele tudjuk tűzni a barátcserje ágait és a kékes levelű kövirózsát. A vizet naponta cseréljük frissre!
„Megjöttem”
Virág egy kis vászonszatyorban? Miért ne, főleg ha teszünk bele egy befőttes üveget, és néhány szál kerti virágot. Ha kevés a hely, vagy ha a cicánk szívesen borogatja fel a vázákat, tökéletes megoldás, és alig kell hozzá néhány, rövid szárú virág.
Múlt és jelen, száraz és friss
A keleti virágművészet szívesen használja a száraz és friss virágokat együtt, ezzel is az élet változását, a mulandóságot jelképezve.
A sásliliom megszáradt szárai látványosak, ezért olyan edénybe helyezzük, ahol teljesen láthatóak lesznek. A kardvirág elnyílva kicsit szomorúan mutat, de az elhervadt virágoktól megfosztott zöld szár érdekes, egy-egy megkésett virággal pedig megmutatja a természet teljességét.
„Zöldben zöld”
A zöld árnyalatok együtt mindig erős hatást váltanak ki. A kerti yukka erős levelei egyenként csomóra kötve, egy félgömb-formájú kaspóba rakosgatva szépen megállnak. Éretlen, zöld, kerti termésekkel adhatunk nyomatékot a kompozíciónak, ami egy modern környezetben remekül mutat, és igen tartós.
Japánban a fiatal lányok nevelésének elengedhetetlen része volt a virágrendezés, az ikebana művészetének elsajátítása. Nálunk is jó lenne valami ilyesmi, hogy a mi, nyugati virágrendezési művészetünk praktikáit – vagy legalább annak egy kis részét minden leány megtanulja. Nagyban szolgálná a szépérzék fejlesztését, a természettel való összhang és harmónia kialakítását, és emellett kellemes kikapcsolódás a kreatív lelkűek számára.
Ajánljuk még:
A mókuskeréktől a minimalizmusig – valódi szükségleteink nyomában
Ilyen a digitális lomtalanítás lépésről lépésre
A bútor, ami a konyha lelke
Mire beüt a krach, én már nyugodt lehetek – hétköznapi életrendezésem története
A hétköznapok magávalragadó zűrzavarosságában mindenkinél eljön egyszer az a pont, amikor sóhajt egy nagyot és arra gondol, hogy rendet kellene tennie az életében. Tapasztalataim szerint ha valamikor, ilyenkor talál magában az ember erőt egy mindenre kiterjedő nagytakarításhoz: a tárgyak szelektálásától kezdve a digitális nyomainkon keresztül az érzelmeinkig mindenfélére rátekinthetünk, és ha jól csináljuk a dolgokat, egyszerűbbé, könnyen átláthatóbbá, élhetőbbé is tehetjük a mindennapjainkat. Lehet ez akár az első lépésünk is a tudatos(abb) életmód felé – mutatom, nálam hogy nézett ki a folyamat!