Így lett csodaszép, vintage dolgozósarkom fillérekből

Mindig is ragaszkodtam saját régi tárgyaimhoz, és ahogy telik az idő, lassan több, a régmúltat idéző holmi van a lakásban, mint új. A dolog olyannyira kezd súlyossá válni, hogy ha így haladok, nagyobb házat kell venni, így próbálok gátat szabni azon törekvésemnek, hogy megmentsem az összes szép, régi tárgyat. Ez nem mindig egyszerű, mert jártamban-keltemben előfordul, hogy régi kincseket találok egy-egy konténerben, amiket vétek lenne ott hagyni. Így volt ez egy 1901-es hatalmas atlasszal is, és egy bélyeggyűjtő füzettel. Semmi szükségem rájuk, de képtelen voltam az enyészetnek hagyni őket.

Régóta érlelem a gondolatot, hogy ki kellene alakítanom egy vintage hangulatú dolgozósarkot. Erre akkor jöttem rá, amikor hasonló környezetben volt lehetőségem írni, és sokkal jobban ment, mint bárhol máshol. A tudomány szerint a színeknek köszönhető ez: a barna és a zöld árnyalataival körülvéve úgy érzem, a természet közelében vagyok, biztonságban, kényelemben. (Egyébként a barna különböző árnyalatai bennem az elszigeteltség érzését is felkeltik, ami jelenthet rosszat, ám munka közben jót tesz, ha csakis egy dologra tudok koncentrálni.)

 

E cikk megírása előtt fontos volt tisztáznom, hogy amit csináltam, az valójában vintage vagy antik? Mint kiderült, előbbi, ugyanis ahhoz, hogy valami antik legyen, legalább százévesnek kell lennie, míg a vintage kategóriába a száz év alatti, de régi tárgyakat sorolják.

Filléres lakásfelújítás

Egy egész szobát nem állt módomban elfoglalni, ezért egy sarkot jelöltem ki irodaterületnek, egyébként is állt ott egy íróasztal, amit néha használtam, meg egy akvárium, amiben halak úszkálnak.

Elsőként a fűrészporos tapétától akartam szabadulni, ám mivel filléres beruházást terveztem, inkább olyan új tapétát kerestem, amivel befedhetem a meglévőt. Tudtam, hogy az ideális háttér egy könyvespolc lenne, teli a kedvenc régi könyveimmel, de hely híján azt nem tudtam ide rakni – maradt a „kamumegoldás”, vagyis egy öntapadós könyvespolc-mintás tapéta. A cég, akitől ezt beszereztem, számtalan mintában gyártja a tapétákat és fóliákat, ezért a fekete, kopott asztalra is kerestem egy rusztikus, fa mintázatú borítást. Nem bízva teljes mértékben az öntapadó tapétában, szereztem szegőlécet is, amivel lezárhatom a széleket, így meggátolva a tapéta felpöndörödést.

 

Egy vintage asztal nem lett volna az igazi megfelelő tárgyak nélkül! Voltak már kiszemeltjeim, például pár éve hozzájutottam egy régi Underwood írógéphez, ami egészen idáig várta jobb sorát a sarokban. Ennek bérelt helye volt, ahogyan a nemrég beszerzett atlasznak is. 

Ezek mellé, hogy valóban sikerüljön 1920-as évekbeli hangulatot teremteni, szerettem volna egy szekretert. Mivel ezeket igen borsos áron árulják,  olyan kis szekrénykét kerestem, amivel e bútordarab illúzióját kelthetem. Pár hete egy adományboltban végül találtam egy fehér kis szekrényt, egészen pontosan 1400 forintért. Ugyanitt beszereztem egy vintage irattartót meg egy réginek tűnő telefont, ami egykor színházi kellékként szolgált. Ennek a színe is megfelelő volt, az irattartó és a szekrényke viszont eredeti formájában korántsem illett vintage irodámba. 

Végül egy papírboltba vezetett az utam, ahol az akrilfestékek között megtaláltam azt a színt, ami bár nem pontosan az, amit kerestem, mégis jól illene hozzánk. 900 forintért vettem két tubussal, mert ennyi volt a boltban, és bár nem számítottam csodára, mégis megtörtént: ez a mennyiség tökéletesen lefedte az irattartót és a szekrénykét is. A lécet is lefestettem, így a színek teljes harmóniában voltak, már csak a berendezés volt hátra.

 

Szerencsére volt segítségem, de még ketten is leizzadtunk, mire lefóliáztuk az asztalt, a fólia ugyanis önálló életet élt: behajlott, irányt változtatott, őrületbe kergetett minket. Az eredmény viszont kárpótolt, mert észre sem lehet venni, hogy az asztalt borító matrica (méreténél fogva) öt részletben került fel. Már-már bátran vágtunk neki a falnak. Tartottunk tőle, hogy gondjaink lesznek az egyenessel, de hiba volt pánikolni, tökéletes lett az eredmény! Felfúrtuk a léceket, behordtuk a tárgyakat, aztán fél napig gyönyörködtem az eredményben.

Utána sajnálatos módon háttérbe szorult az írógép, mert elé tettem a laptopot, és elkezdtem cikket írni. Egy olyan helyen, ahol mindig is szerettem volna.