Otthon

Nyolc ötlet kisebb lakások berendezéséhez, hogy nagyobb legyen a térélmény – interjú az Eszterior lakberendezőjével

Népszerűek a kisebb lakások, nemcsak a magas rezsiköltségek, de a magas ingatlanárak kapcsán is, az emberek egyre kevésbé képzelik el az életüket minél nagyobb házakban. Viszont kisebb helyen is el akarnak férni minden dolgukkal együtt, és a nagyobb, szellősebb térélményt továbbra is szeretik: ez az érzet pedig belsőépítészeti megoldásokkal is elérhető. De hogyan? Bujdosó Eszter lakberendezőt kérdeztük.

Sok fény

„Fontos, hogy jól megvilágítsuk a tereket, mert a sötét szobák a valóságos méretüknél kisebbnek tűnnek. Első körben érdemes minél több természetes fényre törekedni, növelni az ablakok méretét, netán új ablakokat vágni – ha van rá lehetőség. Nem lehetetlen, az is előfordult már, hogy egy társasházban kértek engedélyt egy új ablak megépítésére, ugyanis az egyébként is fel volt állványozva szigetelés, felújítás okán, tehát nem került olyan sokba ez a beruházás. Egy földszintes ház esetén tehát inkább próbáljunk meg több természetes fényt engedni a belső terekbe. Egy lakásban pedig kivehetünk néhány köztes falat, így növeljük is a teret, illetve az így nyert, nagyobb helyiség több fényt kaphat, netán több oldalról is” – kezdi az alapoknál Eszter.

Ha nincs lehetőség a természetes fény növelésére, gondolhatunk a mesterséges fényre, de minél inkább szórt fény formájában, erre alkalmas a több forrásból érkező mennyezeti világítás.

Egységesítés

„Egy másik fontos szempont lehet az egységes burkolat, egyáltalán, egy kisebb lakás esetében az egész otthon egységesebb stílusa. Ennek egyik módja, hogy ne váltsunk burkolatot az egyes helyiségekben. Nyugodtan lehet a konyhában, az előszobában, a hálóban, a nappaliban ugyanaz a melegpadló. A konyhában valójában nincs szükség hideg burkolatra, egyáltalán nem lesz olyan vizes a padló, hogy azt ne lehessen megóvni. Ez egy régi szemléletmód, nyilván előfordul egy-egy baleset, hogy leborul egy pohár, de ez ugyanennyiszer esik meg a nappaliban is, és a mai burkolatok már ezeket bőséggel bírják. A hideg burkolat csak a fürdőben és a vécében szükséges” – állítja a szakember. Ha egységes a padló, nem tagolódik annyira a tér, nincsenek küszöbök, amőbaszerűen folynak egymásba a helyiségek, sokkal nagyvonalúbb lesz az egész otthonunk megjelenése.

bujdoso-eszter-kis-lakasok-lakberendezo-tanacsai-hogyan-hasznaljuk-ki-a-tereket

 

Ugyanez vonatkozik a falakra. Ahogy Eszter fogalmaz, egy lakás nem egy „elvarázsolt kastély, nem a piros szobából lépünk a kék szobába”. Egy kis lakásnál nagyon fontos a konzekvens színharmónia, illetve az azonos anyagok használata, tehát ha a konyhában a fehér és a tölgy jellemző, akkor az a nappali bútorában is visszaköszönhet. „Választhatunk egy vezérszínt, ami a konyhai csempében, az étkezőszékben, a nappali szőnyegében is megvan. Így átgondoltabb lesz az otthonunk. A zsúfoltság úgy alakul ki, hogy nem veszünk tudomást a lehetőségeinkről, és megpróbáljuk a kis helyiségeket, részeket külön kezelni, ilyen-olyan sarkokat kialakítani a megjelenés szempontjából, igazából fölöslegesen” – javasolja a lakberendező.

Nagy függönyök

„Akármekkora is az ablak, a megjelenését nagyítja a függöny. Ha a mennyezetről indítjuk egy átlagos belmagasságú lakásban, és hagyjuk a padlóig érni, sokkal nagyobb érzetet ad a térnek, illetve optikailag nyújtja azt, míg a falon egy keretként megjelenő függöny inkább összenyomja. Én akkor is ezt javaslom, ha az ablak alatt radiátor van. A meleg levegő felfelé száll és cirkulál, tehát nem fogja lefogni a meleget egy függöny” – állítja Eszter.

bujdoso-eszter-kis-lakasok-lakberendezo-tanacsai-hogyan-hasznaljuk-ki-a-tereket

 

Olyan esetekben érdemes elvágni a függönyt, ha például az ablak elé van tolva az íróasztal. A másik fontos szempont, hogy a karnis rúdja legyen két oldalt 25-30 centiméterrel hosszabb, mint az ablak. Ez szintén növeli az ablak méretéről kapott illúziót, ráadásul így a sötétítő függönynek lesz helye oldalt, tehát az összes fény be tud ömleni az ablaküvegen.

Funkcionális bútorok

Fontos a térhez képest a megfelelő méretű és funkciójú bútorok megválasztása. „Ne divatból válasszunk bútorokat, hanem átgondoltan. Például most sokan vásárolnak, építenek konyhaszigetet. Csakhogy ennek nagy terekben van értelme, nem egy kisebb, amerikai konyhás nappaliban. A legtöbb esetben gyakorlatilag agyonnyomja a nappalit. Egy kisebb térben sokkal inkább érdemes egy olyan étkezőt tenni a konyha mellé, ahol a gyerek nyugodtan tanulhat, rajzolhat, játszhat, míg mi főzünk” – javasolja Eszter.

 

Egy másik kérdés a hatalmas méretű kanapé. „Nyilván e választás mögött az a gondolat áll, hogy milyen jó félig fekve, összebújva filmezni este. De ha az egész nappali egy nagy kanapé, az pont azt üzeni, hogy kicsi a tér, hiszen kitölti az egészet egy bútordarab, nem szellős a tér. Tehát ilyen esetekben sokkal hasznosabb egy kinyitható kanapé, hiszen akkor vendégágynak is alkalmas, de vasárnap délután is összebújhatunk rajta egy nagy sorozatnézésre. A kisebb kanapénak megvan az az előnye is, hogy ha vendégek jönnek, nem mind akarnak egy kanapéra leülni, jobb érzés néha távolságot tartani egymástól, amikor beszélgetünk. Ha több ülőalkalmatosságunk van, adott esetben intimebb beszélgetést is tudnak folytatni egymással a vendégek, valamennyire szeparálódva” – magyarázza Eszter.

Egy másik megoldás a variálható ülőfelület, olyan kanapé, amihez tartozik mozgatható, nagyméretű ottomán. Ez olyan, mint egy nagy puff, a kanapéhoz tolva például fekvőfelületünk keletkezik, de dohányzóasztalnak is használható egy szép, nagyméretű fatálcával. Ha pedig vendég jön, szembe is rakhatom a kanapéval, és kényelmesebben beszélgethetünk.

bujdoso-eszter-kis-lakasok-lakberendezo-tanacsai-hogyan-hasznaljuk-ki-a-tereket

 

„Magának a dohányzóasztalnak is változott már a funkciója, illetve a helye a térben. Régen volt egy kanapénk, két fotel, középen egy nagy dohányzóasztal, és arra pakoltuk a mogyorót, üdítőt. De ennek csak vendégség idején van jelentősége, amikor az ember felhúzott térdekkel ül a kanapén, vagy betakarózva fekszik, nem szeretne állandóan messzire előrehajolni. Kényelmesebb, ha ott áll a kanapé mellett egy kis asztalkán a rágcsa, vagy például laptopon végzett munka, esetleg tanulás során a kávé, kakaó stb. Sokkal jobb, ha egy kisebb asztalkát mozgathatok mindig oda, ahol szükségem van rá. Akkor a gyereknek is van tere játszani a földön, és nem üti bele magát folyton az asztal sarkába. Mindenkinek van egy története, hogy kisebb korában melyik családtagja vagy maga hogyan fejelte le a dohányzóasztalt és maradt a homlokán, állán nyoma. Ha nem rakok egy egész asztalt középre, megintcsak elkerülhetem a tér szétaprózását.”

Térelválasztó

Szintén divatja van a térelválasztóknak, főleg a polcos változatoknak, de kisebb szobákban sokszor elvesznek a fényből, illetve széttagolják a szellősebb teret. Ennek akkor van értelme, ha egy hálórészt szeretnénk szeparálni. Azonban a dolgozósarkot lezárni így inkább fölösleges.

Tárolás

„Amikor felmérem a megbízó tárolási igényét, nem az a fő kérdés, hová kerülnek a zoknik és a tányérok, hanem az, hol lesznek a fenyődíszek meg a békatalp. Alapvetően a hétköznapi tárgyakkal számolunk, de azzal nem foglalkozunk, ami ritkán kell. Ezeket kell jól elhelyezni egy kis lakásban. Az egyik módja ennek minden esetben a plafonig zajló bútorozás, mind a konyhában, mind az előszobában, nappaliban. Ha már az alapterület kicsi, fölfelé nyújtózzunk, ameddig csak bírunk. Persze, ilyenkor az ember azt hiszi, hogy jaj, de hát minek olyan magasra tenni valamit a konyhában, hogyan fogok én oda felmenni. Csakhogy a nagymamától kapott halas tál, meg a sose használt meggymagozó, a nyuszi-alakú sütiforma, a fagyigép és a többiek pont évente egyszer kellenek, vagy akkor sem, nyugodtan felmehetnek a mennyezetre” – állapítja meg a szakember.

Tehát lehet magas a konyhaszekrényünk, sőt, egy kis konyhában jól néz ki, ha a tetején előre ugrik a szekrény, és az alján van hely a világításnak. Tehát a fenti polc nem 35 centiméter mély, hanem 60 centiméter. A magasban, fényt adva mindjárt nem azt fogjuk érezni, hogy agyonnyom minket a szekrény, inkább hangulatosan fölénk borul főzés közben.

A ruhatárolás esetében ugyanez a helyzet, amennyiben van rá anyagi kapacitás, érdemes asztalossal csináltatni egy nagy bútort, mert a standard általában csak 210-230 centiméter, miközben sok esetben 270 centiméter a belmagasság. Az a negyven centiméter nem tűnik soknak, de pont oda fér be a bőrönd, a műfenyő, a pótágynemű stb. Persze, rápakolhatjuk a tetejére is a szekrénynek mindezt, de az nem fog olyan szépen kinézni és olyan jól megnyújtani a teret, mint a padlótól plafonig érő szekrény. Ez hasonló hatás jelent optikailag, mint a függöny.

Érdemes olyan területeket is felhasználni, mint az ágy alatti részek, tehát mindig ágyneműtartós változatot vásároljunk, ha nem is azt tartjuk benne, hanem inkább nyáron a téli kabátokat, télen a fürdőruhát. Vannak olyan puffok és kanapék, amelyeknek szintén van tároló része.

Igyekezzünk egységes felületet és síkidomot építeni a nappaliban. Például a televízió körül lévő polcok, szekrények és a médiaszekrény ne tűnjön lego-elemek összerakásának, mert az összességében bútorraktár érzetét kelti. Ha viszont az egész azonos anyagból, színből van és egy egységes síkidomba simul egy-egy falon, akkor messze nem érdekes, hány darabból van kirakva, valójában több rakodóteret nyerek, miközben a hatás szellős, mintha csak a kanapé lenne az egész nappaliban. Ennek egy másik titka, hogy polcokat ne hagyjuk szabadon, hanem fedjük el őket olyan ajtóval, amin fogantyú sincs, hanem nyomásra nyílnak. Ha megoldható egy ilyen, falhatású felület, akkor a mélysége is lehet akár hatvan centiméter is, nem fog feltűnni.

hogyan-rendezzunk-be-kis-lakasokat-hogy-nagyobb-legyen-a-tererzet-interju-eszterior

 

Ez alól csak a könyvespolc jelent kivételt, ami viszont maradhat szabadon, egy nagy könyvespolc szép éke lehet a lakásnak. Ugyanakkor fontos, hogy akkor kelt rendezett hatást, ha a könyvek elé nem pakolunk kicsi díszeket, nippeket, ezt-azt. Ha valamit szükséges oda rakni, a könyvek mellett legyen, szellősen.

„Fontos faltól falig vinni ezeket az elemeket, mert akkor tűnik ormótlannak egy bútordarab, ha látom az egész háromdimenziós voltát, magát a bútortestet. Érdemes a minél nagyobb testeket a sarkokba szorítani, és onnan kilazítani, hogy az szobaajtók, az erkélyajtók mellett már elkeskenyedjenek a vonalak” – így a lakberendező.

Érdemes sok zárt tárolót létrehozni, mert sokszor idő rendet tartani, a kis lakásban pedig tényleg fontos, hogy ne legyen elől semmi. Persze, ennek a legnagyobb kihívása a gyerekszobában keletkezik, az összeépített legók, az óvodában, iskolában saját kezűleg készített kis kreatív díszek el tudnak uralkodni a felületeken. A kis alkotások számára azonban jó hely lehet egy vékony képtartó polc. Ezek csak 10-15 centiméter mélyek, pont elegendőek a tárolásra, és könnyen cserélhetőek, szem előtt vannak, itt a gyermek bemutathatja a műveit. A sok, kicsi, hosszan megmaradó ilyen-olyan gyűjtések vagy például az egyben maradó lego-építmények számára érdemes üveges szekrényt rendszeresíteni, mert ezeket egy idő után nehéz portalanítani. Felnőtteknek is lehetnek gyűjteményeik, számukra is ez a jó megoldás.

Tükrök

Régi ötlet, hogy helyezzünk tükröket oda, ahova csak lehetséges, növeli a teret. Tehát bútorok ajtajára, tolóajtóra, az étkezőasztal fölé dekorációnak, mert a fényt is növeli, gyakorlatilag energiát lehet vele spórolni. „Olyan, mintha egy ablak nyílt volna azon a falon, s ettől nagyobb a térérzetünk. De érdemes jó nagy tükröket választani. Erre jó példa fürdőszoba, ahova általában úgy gondoljuk, elég egy kisebb tükör, legyen minimalista a megjelenés. Én azonban azt mondom, nyugodtan válasszunk egy méter hosszú tükröt a mosdókagyló fölé. Egészen más a térélményem akkor, hogyha csak egy hatvan centiméteres tükröm van.

hogyan-rendezzunk-be-kis-lakasokat-hogy-nagyobb-legyen-a-tererzet-interju-eszterior

 

Galéria

Szintén nagyon jó térnövelő módszer, de fontos, hogy mi fölé helyezzük el. A hazai belvárosi lakások sokféle érdekes lehetőséget tartogatnak ebből a szempontból, érdemes úgy megépíteni a galériát, hogy akár egy félig nyitott vagy amerikai konyha fölé, egy nagyobb előszoba, esetleg a fürdőszoba fölé kerüljön. A feljárata lehet másik helyiségből is, hiszen a két helyiség közötti ajtó fölötti falrészt kivéve tudunk bejáratot biztosítani a nappaliból vagy egy közlekedőből is. Ha mégis a szobában van rá lehetőség, érdemes úgy kihasználni a tereket, hogy ne a galéria alatt legyen a nappali rész, ott inkább egy dolgozósarok, könyvespolcokkal övezett olvasósarok helyezkedjen el. Ezekhez a funkciókhoz pont jólesik a zártabb, kuckósabb hangulat.

„Érdemes lehet szép színesre vagy fehérre lefesteni a galéria alját, ugyanis az is növelni fogja a térérzetet, mintha csak pőrén hagynánk. Egyszer egy kis lakásban például fehérre festett zsalugáterrel zártuk le, a belső részben pedig gardróbot alakítottunk ki” – meséli Eszter.

„Alapvetően arra figyeljünk, hogy ne a divat irányítsa a döntéseinket, hanem a saját szokásaink, a bútorokban és a lakásban rejlő funkciók és lehetőségek. Ma nincs is igazán egy uralkodó trend a lakberendezésben, sokféle irányzat működik egyszerre, hiszen annyiféle igénye és ízlése van az embereknek. Sokkal inkább érdemes a harmónia megteremtésére törekedni” – összegzi a véleményét Bujdosó Eszter. Így érdemes attól is tartózkodni, hogy megvegyünk valami nagyon formatervezett, szépen kinéző bútort, amit azután ormótlanul kilóg a nappaliból, illetve kerülgetni kell, mert nem fér el. Sokkal nagyobb hatást váltunk ki, ha van egy szép, harmonikus, letisztult lakásunk, mintha lenne benne egy menő bútordarab.

Ajánljuk még:

12 év alatt összesen 367 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a petkalózok – erről is beszélgettünk a PET Kupa csapatával

Sörösüvegekben életre kelő növények, papucsokon kihajtó magvak, műanyagokat daráló krokodilok, gyermekké váló felnőttek és a közös célok és az összefogás követendő példái – erről és ilyen sokszínű életről szól a petkalózok élete, akik több, mint egy évtizede dolgoznak azon, hogy egyszer valamikor a Tisza is régi, tiszta vizével folyhasson...