Minden kislány királylány – Mit keresne a modellvilágban?

Nem, szerencsére nem tudok ebben segíteni, de ha meg is lennének az ehhez szükséges kapcsolataim, akkor se segíteném azt, hogy egy gyerek ne maradhasson gyerek.

A saját véleményem nagyon markáns: egy négyéves, de még egy 10 vagy 14 éves gyereknek sincs helye a modellvilágban, az ugyanis nem gyerekbarát hely. Kőkemény világ, eszement elvárásokkal, lélekölő robottal, pihenés nélküli próbákkal. A kifutón való vonulás is csak látszólag annyira könnyed, csillogó játék. Nem beszélve arról, hogy itt előfordulhat szexuális bántalmazás is.

Mit keresne ott egy négyéves kislány? És miért is kellene odakerülnie, csak azért, mert szereti a szép ruhákat? Ezért kellene két lábon járó játékbabává válnia?

Szerintem a legtöbb négyéves kislány királylány. Koronát biggyeszt a fejére vagy menyasszonyi fátylat ölt, és vonul. Aztán a következő pillanatban leesik a fejéről a korona, mert megveszett kiskutyaként rohangál a szobában, a tesóit kergeti, és vakkant, meg nyüszít és pacsit ad. Aztán elaltatja a játékbabáit, mert hirtelen gondos anyukává válik, műanyag fazékban fantázialevest főz, és lázat is mér aztán apunak. Egyszerre királylány, kutya, anya meg orvos.

A fantáziája hatalmas, az egész világ érdekli, a szép ruhák is, persze, és nem mondok meglepőt: a legtöbb gyerek jól bírja a kamerát, mert észre se veszi azt. Nincs gond akkor se, ha pózol egyet kajánul, miközben anyuka fotózza, de a legtöbbször nem billen ki a szerepből – abból a természetes, csodás, istenadta szerepből, hogy négyévesen ő csak egy kisgyerek.

Ebből az ártatlan gyereklétből kiszakítani, kamerák, reflektorok elé lökni, színpadra állítani, sminkecsetekkel az arcán végigszántani, a haját bodorítani, lakkozni, festeni… vétek. Ez, bármilyen könnyűnek tűnik is: gyerekmunka.

Hogy a gyerek akarja? Persze,

vacsorára meg nyolc gombóc fagyit is szeretne,

de van annyi eszed, hogy nem adsz neki, és horrorfilmeket se engeded nézni, még akkor se, ha ő azt állítja, nem fog félni.

Te tudod, hogy rémálmai lesznek, mert te vagy a felnőtt. Ezért ez a döntés a te felelősséged, neked kell vállalnod: tudnod, miben kell támogatnod és lehetőséghez segítened, és mikor kell elvezetned a gyermeki kíváncsiságot és vágyat. Neked kell tudnod, hogyan tartsd megfelelő mederben a gyermeki óhajokat akkor, ha azok nem viszik őt jó irányba.

Szerintem egy négyéves gyerek ne kerüljön be a modellvilágba akkor se, ha olyan szép, hogy a csillagokat is leragyogja az égről. Akkor se, ha anyuka is ilyen szépnek látja, és úgy véli, kár ezt a szépséget nem megmutatni a világnak, kár nem üstökön ragadni ezt a szerencsét. Mert azért valahol akkor van gond, amikor a gyermek határtalan, csapongó érdeklődése egy ponton találkozik a szülő be nem teljesült álmaival. Mert akkor a szülő szeme felcsillan, lám, lám, hiszen a gyerek akarja, nem enyém a felelősség.

Pedig dehogynem.

A gyerek a család színpadán akar csillogni – de ott nagyon és boldogan – és az elég is neki.

Az előszoba tükre az egész világot elébe hozza, az összes ragyogást. Dehogy akar hetente többszáz kilométert utazni, idegen szállodai szobákban, idegen ágyakban aludni, hajnalban kelni, elviselni, ahogy összemérik más gyerekekkel. Dehogy akarja, hogy a másik kislány barátnő helyett undok ellenség legyen, hogy a szülő feszülten ráncigálja rá egyik ruhát a másik után, aztán vissza. Dehogy akar órákig szoros, kopogós, gyerekméretűre szabott magas sarkú cipőket viselni, mozdulatlanul ülni a fodrásznál, sminkesnél. Parancsra indulni, megállni, mozogni, várakozni. Elviselni, hogy többszázan, millióan nézik és – tetszik nem tetszik – megítélik.

Egy négyéves kislány mindenképp szép. Szeretheti a szép ruhákat és „bírhatja” a kamerát is, ha azt a szülői kéz tartja. De idegenek közé, idegen szemek elé vezényelni, fotóival teleszórni az online teret, ezer szempontból káros és veszélyes is lehet.

A gyermekmodellek világa korunk egyik legszomorúbb, egyben legmegosztóbb valósága. Vannak instaoldalaik, ahol milliók követik őket és évről évre megválasztják a világ legszebb kisgyermekét is. Számomra bizarr ez az igény, és ha döntéshozó lennék, szigorú szabályokkal venném elejét annak, hogy a profitra éhes felnőttvilág kihasználja a gyerekek ártatlan érdeklődését a csillogás iránt.

Ennek azonban a szülők is elejét vehetnék. Csupán azzal, ha azt mondanák a kíváncsi, csillogásra éhes gyereknek: gyere kicsim, kirakjuk a hűtőre a fotóidat – NEKÜNK csoda vagy. És ha a szülő meleg szívvel és valóban szeret, a gyereknek az pontosan elég.