Megosztó

Már mi magunk válunk emojivá – gondolatok az emojik világnapján

Kettős érzések kavarognak bennem, miközben belemélyülök a hangulatjelek univerzumába. Egyrészről mosolykeltőnek és adott esetben hasznos kiegészítőnek érzem az emojikat, másrészről látom a face-to-face emberi kommunikációra mért pusztító csapásait és a térnyerésükben megrejlő ezernyi veszélyt. Nem is igen tudok állást foglalni egyik vagy másik oldalon. De mit tudnak ezek a sárga, arcot kapó festékhalmazok, miért rajong értük a fél világ – és miért fél tőlük a másik fele?

A kis sárga izék ősei – a hangulatjelek világa

Az írástörténetet kutató szakemberek egy része egészen az ősi barlangrajzokig vezeti vissza az emojik történetét, de gyakran párhuzamot vonnak az egyiptomi hieroglifák és a középkori iniciálék ábrázolástechnikájával is. Én azért nem mennék vissza ennyire régre: a biztonság kedvéért elégedjünk meg az első bizonyított forrással, amiért a 19. század második felében kell nyúlnunk. 1862. augusztus 6-án ugyanis történt egy elírás a The New York Times oldalain, méghozzá Abraham Lincoln elnök beszédében. A szöveget begépelő újságíró a zárójel vége elé véletlenül egy extra pontosvesszőt ütött, amit az olvasók nagy része nem hibának, hanem tudatos ábrázolásnak értelmezett – a hiba ugyanis a „nevetés” szó után jelent meg: „de az is igaz, hogy nincs példa arra, hogy itt vagytok, (taps és nevetés;)”

Arról, hogy ez valóban elírás vagy szándékos jelölés volt, megoszlanak a vélemények, a Linotype gépet ugyanis, amely lehetővé tette a billentyűzetek összeállítását, csak az 1880-as években vezették be – nyilatkozta korábban Vincent Golden, az Amerikai Antikvár Társaság újságainak és folyóiratainak kurátora. „Akkoriban a gépelést még darabonként határozták meg. Tehát a betűszedőnek fel kellett volna vennie a pontosvesszőt és be kellett volna állítania a sorba, majd fel kell vennie a zárt zárójelet, és be kellett volna állítania, ezért az az érzésem, hogy nem elírás volt” – közölte. 

Hogy valójában mi lehetett az igazság, azt csak maga a betűszedő mondhatta volna meg, így érdemes megkeresnünk az első, valóban szándékos emojikat. Ezeket a Puck című amerikai humormagazin tette közzé 1881-ben, tipográfiai művészet címszó alatt: négy hangulatjelet mutattak be úgy, hogy akár írógép használatával is el lehet őket készíteni. 

A digitális korszakban az első széles körben használt hangulatjelek a PLATO-n, az egyetemi kurzusok segítésére szolgáló rendszeren jelentek meg, és ami a ma ismert hangulatjeleket illeti: feltételezhető, hogy az elsőket 1982-ben Scott Fahlman, a Carnegie Mellon Egyetem munkatársa vezette be egy számítástechnikai fórumon, és innen terjedtek át az internetre. 

Az emotikonokat tehát évek óta használják az online kommunikációban, és nagyjából három típusra oszthatók: a nyugati egysoros típus, a keleti egysoros típus és a többsoros ASCII art típusra.

A nyugati hangulatjelek arról ismertek, hogy 90 fokkal elforgatják őket. Ilyen például a :-) (mosolygó arc) vagy a  :-D (nevető arc). 

A többsoros ASCII art típusú hangulatjelek ezzel szemben számos, több vagy akár több tucat sorba írt karakterből állnak. Ha távolról nézik, képet alkotnak, gyakran arcot vagy testtartást ábrázolva. 

A keleti hangulatjelek a nyugatiakkal ellentétben általában nem forognak, és az olvasó számára könnyen érthető nézőpontból ábrázolnak arcokat vagy gesztusokat. Ilyen például a (∧ o ∧) nevető arc vagy a (∧ ∧) mosolygó arc. Ezek az 1980-as években Japánban jelentek meg, ahol kaomojinak hívták őket. Három de akár több mint húsz karakter is szerepelhet az ábrában, a karaktereket egy sorba írják. 

A mosolygós sárga fejek berobbanása: emojik a láthatáron

A világhírű „smiley” érdekessége, hogy nem számítógépes, vagy más írott szöveg kiegészítőjeként kezdte pályafutását. Egy szabadúszó grafikust, Harvey Ballt kérte fel egy átalakulás után álló amerikai biztosítótársaság, hogy tervezzen egy olyan egyszerű grafikát, ami segíthet javítani a munkahelyen uralkodó nem túl pozitív hangulaton. 1963-ban Ball állítólag mindösszesen tíz perc alatt találta ki és rajzolta meg a fekete kontúrral határolt sárga kört, amiben egyszerű pontok voltak a szemek és egy mosolygós száj húzódott alattuk. A társaság először száz kitűzőt osztott szét a dolgozói között, majd elkezdték más cégek is rendelni ezeket, mígnem 1971-re már 50 millió smiley-kitűzőt rendeltek világszerte. 

Látható tehát, hogy egy ideig egymás mellett, párhuzamosan próbálkozott hangulatjel és emoji, hogy meghódítsa az üzengető szíveket, és Scott Fahlmannak köszönhetően egy ideig úgy tűnt, hogy a hangulatjelek futnak be a célegyenesbe. 1993. június elsején megjelent a számítógépes szövegeket szabályozó Unicode 1.1.0, ami a Zapf Dingbats betűtípust emelte be a szabványba, és sok akkoriban fontos apró ikonra cserélték a betűket: elérhetővé vált az olló, a nyilak, és akár különlegesebb szimbólumok is. De az emojik még mindig csak a kitűzőkön hódítottak.

1997. május elsején csillant fel újra a remény az emojik piacán: az America Online által indított Instant Messenger chatprogramban megjelentek az első különálló miniképek, amiket Buddy Icon néven lehetett használni. Ezek között feltűnt az 1963-as smiley, és az erre épülő többi hangulatjel is. 1999-ben egy japán művész, Shigetaka Kurita rendszerbe foglalt 1765 emojit, amiket a nyomógombos telefonokat váltó okos üzenetküldő rendszerekhez akart felhasználni. 2003-ra értünk el abba a korba, amikor az emojik több fórumon is terjedni kezdtek, ezért a lehetőséget meglátva a Microsoft is beszállt a bizniszbe. Az MSN Messenger-ben is elérhetővé vált az első 30-as emoji csomag, de még ekkor sem ismertük az „emoji” nevet- továbbra is csak smiley-ként emlegették őket (még a szomorú smiley-t is).

Mint sok más digitális világbéli fejlesztés, az emoji is a Google-nek köszönheti a világuralmat.

2007. augusztus 9-e volt a Google egységesítésének napja, ekkor beépítették az emojikat a Gmail felületébe. Innen aztán nem volt megállás: egy sokszor érthetetlen rajongás fénykorának kezdete volt ez, amiben az értelmetlenségek és üres tartalmak csillogó köntösbe burkolóznak. De a világ imádja, ezért az emojik mindenhova bepréselték magukat.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy 2013. február 19-én megismerhettük az Emoji Dick-et; vagyis egy olyan Moby Dick-feldolgozást, ami emoji figurák felhasználásával meséli el a nagy hal történetét Fred Benenson kreatív művész. 735 oldal tömény sárga paca az alkotás, amit az amerikai kongresszusi könyvtár is beválogatta saját gyűjteményébe. 2015-ben érkezett a következő sokk: Az Oxford Dictionaires hivatalosan az év szavának kiáltotta ki a könnyezve nevető emojit. 

Azt hiszem, az emoji jelenség valahol itt veszítette el az egészséges határvonalakat.

A világ, amiben már mi magunk válunk emojivá

2017. július 17-től saját világnapja van az emojinak. A Facebookon ekkorra már naponta 60 millió emojit illesztettek a felhasználók a szövegekbe, míg a Messengeren átlagosan 5 milliót küldözgettek belőlük minden egyes nap.

Még ugyanebben az évben az Apple bemutatta az iOS 11-et és ezen belül a kiterjesztett valóságra épülő Animojit, ami az emojik és az arckövetés ötvözete: népszerű emoji karakterek egyedi, animált változatai, amik a Face ID arcfelismerő rendszer segítségével lesznek 3D-s jelek. Ezek az ábrák lényegében tükrözik az arckifejezéseinket, tehát ahogy mozgatjuk az arcunkat és beszélünk, ők is ezt teszik, valós időben. Az Animoji a Face ID-hez használt TrueDepth kamerarendszert, valamint a kompatibilis iPhone-ban lévő chipet használja fel az arc több mint 50 különböző izommozgásának rögzítésére és elemzésére, ezután különféle emojikban tükrözi az arckifejezéseket.

Ha azt hisszük, itt a vége, természetesen tévedünk, elvégre a világháló a határtalanságok mezeje. Hallottatok már a Memojiról? Ez a személyre szabott Animoji: a jelek itt úgy nézhetnek ki, mint te, vagy egy változatod, akár sárga bőrrel, kék hajjal, cowboy-kalappal... A Memojit saját igényeidre szabhatod: fejformát, szemöldököt, szemszínt változtathatsz, és a saját Memojid valós időben leköveti ezt a változást. 

Az emojik világa számos veszélyt rejt magában!

A hangulatjelek egyes elképzelések szerint olyan szimbólumsorok, amelyek a testbeszédet képviselik a szöveges kommunikációban. Ez ideig rendben is van. De valóban pusztán ennyi a funkciójuk ma is? Hiszen tapasztaljuk: sok esetben teljesen felváltják a szavak használatát, és a klasszikus értelemben vett írásos kommunikációt.

A virtuális kommunikációban nincsenek valódi gesztusok, nem figyelünk annyira a másikra, és mindenki lecserélhető, eldobható, letiltható egy pillanat alatt, egyetlen gombnyomással. Mennyiben hasonlít ez a való életre? Miért lenne helyes az, hogy az elismerést, a dicséretet felválthatja egy like, egy felfelé mutatott hüvelykujj, és miért kellene hagynunk elveszni a gratuláció okozta örömöket, egyetlen kézjelért. A szerelmi vallomásokat nem helyettesítheti egy szivecskékben úszó sárga paca sem, és vajon milyen világ lesz az, amiben emojival és nem a saját kezünkkel öleljük meg egymást?

Valószínűleg most sokan legyintenek, és tartják túlzónak az ellenérzéseimet, de kérdem én: abban a világban, ahol két-három éves gyereknek a szülők Facebook üzenőfalon kívánnak boldog születésnapot az ismerősök, ahol házastársak üzenőfalon köszöntik egymást az évfordulón, és ahol egy észérvekkel teli építő kritika helyett egy sornyi fintorgó kakival nyilvánítunk véleményt, valóban túlzás rosszat feltételezni?

Július 17-e van, az emojik világnapja. Azt gondolom, mi mégse őket ünnepeljük! Ünnepeljük azt, hogy alkalomadtán színesebbé tehetjük leírt sorainkat egy-egy mosolygós arccal vagy elismerést jelző ikonnal, de legfőképpen

ünnepeljük azt, hogy van élet az emojikon túl.

Ünnepeljük, hogy egymás szemébe nézhetünk, hogy gazdag szókinccsel beszélgethetünk és hogy még érezhetjük az ölelésben és érintésben rejlő megannyi örömöt és boldogságot. 

Ajánljuk még:

Sokkhatás a kertben: ezért lesz az esővíz az aranynál is értékesebb

Nem is igazán emlékszem, mikor volt utoljára fehér karácsonyunk, vagy hány éve történt utoljára, hogy a hóember néhány napnál többet állt volna a talpán. De hogy is jön ez ide így a tavasz legvégén, mikor már a nyár is szinte kopogtat az ajtón? Sora van annak, ráadásul olyan, ami sokkal többünket érint, mintsem azt gondolnánk!

 

Már követem az oldalt

X