A szívhang(rendelet) a zsigereinkig hat. Nem véletlenül

Megosztó

A szívhang(rendelet) a zsigereinkig hat. Nem véletlenül

Mire elég egy szívdobbanás? Arra elég vajon, hogy az addig sejtcsomónak gondolt magzatot embernek tekintsük? Vagy csak arra, hogy traumatizáljunk egy nőt, aki egyébként is a poklok poklát éli át?

Hétfő óta hangos a közbeszéd a hírtől, miszerint az abortuszt kérő nőknek ezentúl kötelező lesz meghallgatni a magzat szívhangját. A – tökéletesen kiszámítható – válaszok minden oldalról megérkeztek az elmúlt napokban.

Az abortuszt pártolók írásaiban gyakori, hogy a gyermekvállaláshoz és így az abortuszhoz is a praktikum felől közelítenek. Sorra veszik az akadályokat, például a nő nem megfelelő élethelyzetét („túl fiatal/idős), lakhatási körülményeit („egy putriba/ egy belvárosi garzonba nem hiányzik még egy gyerek”), keresetét („ennyiből egy ember sem élhet meg, nemhogy kettő”), karrierlehetőségeit („ha most szülni megy, élete végéig ebben a pozícióban marad”) és a többi. Ilyen indokból sokat fel lehet hozni, ugyanis nem kizárólagosan akkor esnek teherbe a nők, amikor minden vágyuk egy baba. Ám ezek a körülmények kivétel nélkül materiális dolgok. (Matéria szó jelentése: anyag. Ebből származik az anya szavunk, ahogyan a latinban a materia szóból lett a mater, vagyis az anya szava.) 

Az abortusz ellenzői ezzel szemben legtöbbször elméleti, spirituális síkon érvelnek. Azt mondják, az élet az élet, ezt nem relativizálják a körülmények, tehát aki megfogant, szülessen meg, maximum adja örökbe a gyerekét, aki nem szeretné felnevelni.

Nem elég érzékeny és nem elég körültekintő állásfoglalás ez

– részben éppen azért, mert a materiális síkon felmerülő kérdésekre nem is igazán felel.

Persze nem választhatjuk e tényezőket külön, hiszen az elméleti és érzelmi dolgok kölcsönhatásban állnak egymással, s mert az anyagi világ meghatározza mindennapjainkat. Ha nélkülözésben élünk, nem tennénk ki gyermekünket nélkülözésnek. Ha nem megfelelő partnertől estünk teherbe, a gyereket megfosztjuk attól, hogy két szülő szeretetében nőjön fel, nem mellesleg mi magunk kötésben maradjunk egy férfival, akit legszívesebben a múltunkból is kitörölnénk.

Csakhogy amíg ilyesmi érveket milliószámra sorhatunk fel magunkban – és különböző cikkek, kiadványok stb. sorolnak is –, addig arról, mi mindent ad, ha gyerekünk van, kíméletből nem szólunk, ha az abortusz előtt álló nővel beszélünk. Megkíméljük a vacillálókat attól, hogy elképzeljék, milyen örömökkel járhatna számukra a szülőség a nehézségek dacára is. Mert annak súlyával már lehet, elbírhatatlan lenne az abortusz.

A szívhang a zsigereinkig hat. Még intenzívebb, mint egy ultrahangkép, ami statikus, néma, és ha eléggé akarom, megfeledkezhetek róla, amint elkerül a szemem elől.

A szívhang erős: önmagában hat, lüktet, sodrása van. Élet van benne.

Ezzel valóban borzasztóan nehéz lehet szembesülni, ha nem akarjuk, hogy egy élet növekedjen bennünk, mert ha meg kell hallgassuk, hogy annak a valaminek, amit esetleg sejtcsomónak vagy életkezdeménynek tekintünk, már dobog a szíve, új mélységek nyílhatnak meg bennünk. Olyan érzelmi fröccsöt kapunk, ami akadályozhat bennünket a „józan döntés” meghozatalában. És ez szerintem nem baj.

Ugyanis arról, hogy elvetetjük-e a gyerekünket, nem lehet józanul gondolkodni. Egy ilyen elhatározásban helye van az érzelmeknek, mert ha nem hagyunk nekik teret, a saját lelkünket nyírbáljuk. A gyermekvállalás mérlegelésekor sokszor egy természetes, minket emberré tevő belső hangot akarunk elnyomni annak érdekében, hogy „józan döntést” hozzunk. Épp ezért,

ha egy abortuszpártoló szervezet abban segíti a nőket, hogy minél kevesebb érzelmi bevonódással dönthessenek a gyermekvállalásról, akkor megvezeti őket. 

Az abortuszt támogatók azt mondják, éppen elég nehéz meghozni ezt a döntést akkor is, ha békén hagyják őket. Én mégsem hiszem, hogy a szívhang meghallgatása felesleges nyomasztás lenne.

Hogy érzelmi zsarolás-e? Nem tudhatom, mert a válasz valószínűleg egyénenként változó. Van, aki számára nem az, és lehet olyan, aki számára az. De abban biztos vagyok, hogy nőket nagy számban nem lehet belezsarolni a gyermekvállalásba. Mert a zsarolás lényege, hogy nincs választásod, vagy ha van is, csak látszólagos, itt pedig nem erről van szó.

Aki nagyon nem akarja megtartani a gyereket, az egy szívhang miatt nem fogja megtartani, mert nyomós oka van rá. Számára borzasztó nehéz lehet hallani a magzata szívverését. A rendelkezésnek igen nagy hiányossága, hogy arról nem szól, miképp segítené az ellátórendszer a nőket a kötelező előírás nyomán szerzett élmények feldolgozásában. A szabályozás másik nagy hiányossága, hogy

az apákról egy szót sem ejt. Csak a nők számára teszi még nehezebbé az abortuszt,

pedig egy gyerek fogantatása majd vállalása vagy éppen abortálása két ember közös ügye – kellene legyen. Teljesen világos, hogy képtelenség az apa kötelezettségeit szabályba foglalni – ahogyan egy magzathoz kötődő jogait is –, azonban ennek híján továbbra is azt erősítjük, hogy a gyermekvállalás és az abortusz kérdése kizárólag a nők hatáskörébe tartozik. Vajon arról készül-e már a rendelkezés, hogy legalább a házasságban vagy bejegyzett élettársi kapcsolatban élők számára a férfiaknak is kötelező legyen jelen lenni a gyermekük életéről szóló procedúrában?  

A rendelkezés tehát nem hibátlan, sőt. De előnye is van: olyan érzelmi síkokat emelhet be a döntés folyamatába, amelyek eddig takarásban maradtak, s amelyek mozgósításával nők, párok mernek majd gyereket vállalni. Mert ha valaki éppen a szívhang miatt tartja meg a magzatát, az kötődni fog hozzá, érzelmi viszonyban lesz vele, emberszámba veszi, és ez erőt adhat, hogy a materiális sík problémáival is megküzdjön majd. Mert egy élet mégiscsak sok gondon túlmutat.

Ajánljuk még:

 
X
Már követem az oldalt