Tamási, Benedek, Tompa – kuckózz be mesés szeptemberi íróinkkal!

Tamási Áron, 1897. szeptember 20.

Népi íróként tartják számon az 1897. szeptember 20-án Farkaslakán, Erdélyben született, Kossuth- és többszörös Baumgarten-díjas írót. Való igaz, az általa megalkotott figurák főként a falusi, mezőgazdasággal foglalkozó, mára jószerével már nem is létező rétegből kerülnek ki, és a régi öregek mágikus tudását hordozzák. Történetei a népballadák, népmesék világát teremtik újra, helyszínei főként Erdély misztikus hegyei.

Tamási életútja Móricz Zsigmondhoz, Sinka Istvánhoz vagy épp Illyés Gyulához hasonlóan indult: ő maga is szegény, mezőgazdasággal foglalkozó család gyermekeként született, és egy véletlen balesetnek köszönhette, hogy tanulni kezdhetett. Kilencévesen egy

pisztollyal ellőtte az egyik hüvelykujját, ami miatt a szülei úgy ítélték meg, a nagy fizikai megterheléssel járó mezőgazdasági munkát nem fogja bírni, jobb ha tanulni küldik.

Arra azonban bizonyára a családja sem számított, hogy fiuk – akinek születési neve Tamás János volt – nem áll meg az elemi iskola és a gimnázium elvégzésénél, hanem jogot hallgat az egyetemen, majd néhány évre Amerikába megy szerencsét próbálni. Pedig ez volt az író sorsa: hogy a paraszti életformát polgárira váltva a misztikus, mágikus erdélyi falvak krónikása legyen.

Mit olvassunk Tamásitól?

Az Ábel-trilógiája majd’ száz év elteltével is megőrizte népszerűségét. A történet szerint először a zord Hargitán kell túlélnie a 15 éves erdőpásztornak, majd az országot járja és fogorvossegédként ismeri meg az élet kellemes és igencsak kellemetlen dolgait, majd – a szerzőhöz hasonlóan – az új világba is belekóstol, hogy aztán Amerikából Erdélybe visszatérve kimondja: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk!” Érdemes végigkövetni a kicsit népmesei, kicsit realistán ábrázolt Ábel útját, hiszen székely humor, érzelem, történelmi korrajz és mese jól megfér egymás mellett a három kötet lapjain.

De ne felejtkezzünk el a szerző többi művéről sem! Ott van például a Jégtörő Mátyás!  Tamási képes volt arra, amire a dél-amerikai irodalom nagyszerű alakja, Gabriel García Márquez: különleges varázsvilágot teremtett könyve lapjain. Ráadásul a misztikusság még bizsergetőbb, hiszen a távoli kultúra természetfelettivel való viszonya helyett itt az erdélyi mondák, babonák, és a népmesékből mindannyiunk által ismert ősi hitrendszere találkozik egy reális, mondhatni hétköznapi szerelmi történettel. Minden életkorban élvezetes olvasmány!

Benedek Elek, 1859. szeptember 30.

Ha nem lenne elég a Tamási által alkotott mesevilág (szerintem sose elég!), akkor éppen kapóra jön, hogy a „nagy mesemondóként” is emlegetett Benedek Elek szintén szeptemberi! „Elek apó” – ahogy később emlegették –  Erdélyben született, s bár évtizedekig élt Budapesten, a trianoni békediktátum után úgy döntött, hazaköltözik szülőfalujába. Élete utolsó évtizedében sokat tett azért, hogy a határon túl rekedt magyarok ifjúsági irodalma szárnyra kaphasson.

Benedek Elek igazi elköteleződése a gyermek- és ifjúsági irodalom volt. Egész lénye tanított, minden cselekedetével és minden leírt sorával a magyar nyelvű ifjúságért cselekedett. Érdemes komolyan elismerni a munkásságát és nem második helyre tenni a gyermekirodalmat a „rendes”, felnőtteknek szóló művek után, mert éppen az ő nyelvezete vezetett mindannyiunkat a felnőtteknek szóló irodalom megértéséhez is!

De mi volt Benedek Elek titka? Mivel emelkedett ki sok népmesegyűjtő és meseíró közül, hogy lehet, hogy a mai napig éppen az ő gyűjteményei képezik szinte az összes magyar család gyerekkönyvgyűjteményének alapját, s hogy mesegyűjteményeit és életrajzát angolul, németül, franciául és olaszul is megtalálni?

Bárdos József irodalomtörténész szerint Benedek Elek jelentősége főként átdolgozóképességében mutatkozik meg: az átírásokban, újraírásokban jeleskedett ő annyira, hogy talán a mai napig nem akad kihívója. Az összegyűjtött, még ténylegesen szájról szájra terjedő mesékhez egyedülálló módon közeledett.

Aki már olvasott olyan népmesegyűjteményt, ami pontos lejegyzése az egykori mesemondó által elmondott anyagnak, tudhatja, hogy az ilyen történeteket érteni egyáltalán nem könnyű. A legtöbb mese töredékes, tele van kihagyásokkal vagy épp betoldásokkal, melyek az elmondás pillanatában a hallgató közönség számára érthetőek voltak, később azonban hiányoznak, vagy éppen szükségtelenek. A legtöbb mesegyűjtő arra törekedett, hogy megtalálja és rögzítse a lehető legtökéletesebb történetváltozatot, Benedek Elek viszont szembement ezzel a felfogással:

az „ő meséi” tulajdonképpen az összegyűjtött mesék kivonatai.

Olyan szövegeket hozott létre, amelyek egy az egyben ugyan nem hangzottak el egyik néni vagy bácsi szájából sem, mégis tökéletesen működnek. Igazi népmesék, amelyek kiállták az idők próbáját. 

Ugyanez mondható el Benedek fordításairól is. Hamupipőke, Csipkerózsika, Jancsi és Juliska vagy épp Holle anyó is az ő fordításában váltak népszerűvé, szinte népmeseszerűvé. Egészen kivételes, hogy a közel 150 évvel ezelőtt fordított mesék érvényesek maradtak, mert Elek apó az általa létrehozott és már mindannyiunk által ismert mesei nyelvbe illesztette a Grimm-mesehősöket. A fordításban nem mindig volt szöveghű, de nem is akart az lenni, és az idő őt igazolta. Mára Jánoska és Margitka néven is jelent már meg Jancsi és Juliska, sőt, Piros búbocskaként is adtak már ki Piroska és a farkas-fordítást, ám ezekben az esetekben hiába a hűség az eredeti szöveghez, Benedek Elek fordításai jóval népszerűbbek maradtak.

Tompa Mihály, 1817. szeptember 28.

E hónap szülötte a Petőfi Sándor és Arany János mögött kissé elfeledett, mégis nagy hatású költő, Tompa Mihály is. Életútja mindkét nagy kortársához hasonlít kicsit, hiszen a forradalomban fegyverrel a kezében vett részt, mint Petőfi, később pedig a Magyar Tudományos Akadémia tagjaként sokat tett a magyar kultúra virágzásáért Aranyhoz hasonlóan. Életében sok irodalmi elismerést kapott, például Szuhay Mátyás című elbeszélő költeményével díjat kapott azon a pályázaton, melyen a győztes Arany Toldija lett.

Tompa ugyanakkor mindig kicsit távol volt a magyar közélet történéseitől,

ugyanis, miközben íróként elismerték, mindennapi teendői messze szólították a nagy városoktól. Református lelkipásztorként élt Bején, Keleméren, majd Hanván. A szabadságharc utáni cenzúra rossz szemmel nézte, hogy verseiben nyíltan fejezte ki fájdalmát. A gólyához című verse miatt a kassai haditörvényszék elé idézték, kéziratait elkobozták, és a későbbiekben sem írhatott nyíltan politikai meggyőződéséről, értékrendszeréről. A tiltás azonban olykor segíti a költőt: Tompa későbbi verseiben szépen kifejtett allegóriákban beszél a hazáról, a levert szabadságharc után elkeseredettségben élő magyaroknak.

Ebben a hónapban olvassunk el néhányat az ő versei közül!