Sissi, a gyermeklelkű királyné a szemünk láttára öregszik meg – megnéztük a Fűző című filmet

A mozi 1877-be repít minket, amikor Erzsébet osztrák császárné, magyar királyné betölti negyvenedik életévét, márpedig, azt a film is jól láttatja, saját idejében ez az életkor egyenlő volt az öregséggel. Sissi az Ausztria és Magyarország közti kiegyezésben kulcsszerepet töltött be, ám azt követően egyre kevésbé alakította a politikai és közéleti történéseket – ellenben kétségbeesetten küzdött azért, hogy a róla kialakított képet s fiatalos külsejét megőrizze. Férjével, Ferenc Józseffel ekkorra már egyre ridegebb volt a viszonya, ami arra sarkallta, hogy fiatalkorának izgalmait keresve Angliába és Bajorországba utazzon.

Talán nincs olyan ember, akinek a Sissi név hallatán elsőre ne Romy Schneider jutna eszébe. Pedig Erzsébet története koránt sem olyan romantikus, mint ahogyan az a Sissi-a magyarok királynéja című romantikus filmből kirajzolódik. A Fűző ugyan nem ragaszkodik a történelmi hűséghez, leginkább elemelt pillanatokat teremt, a filmet nézve mégis az a benyomásunk támad, hogy nem egy mesebeli királylányt, sokkal inkább egy hús-vér embert látunk közel két órán keresztül szenvedni, meghasonlani, küzdeni az öregedéssel, az evészavaraival, férjével, gyermekeivel, függőségével.

Az osztrák-luxemburgi koprodukcióból született film rendezője Marie Kreutzer, a főszereplője pedig a Fantomszálból és a Bergman szigetéből ismert színésznő, Vicky Krieps.

Krieps igazán alapos munkát végzett, minden szempontból nagyszerűt alkot. Hibátlanul vív, lovagol oldalnyeregben, a film egy pontján még vízibalettozik is. Arca, tekintete, kisugárzása előkelőséget áraszt, közben képes elhitetni mindvégig, hogy egy gyermek lakozik benne, aki olykor teljesen kiszámíthatatlanul reagál a környezetére. Krieps-t látva elhisszük, hogy Sissi dacol a világgal, szenved az öregedéstől – mai szemmel ez egy hatalmas túlzás, hiszen a film a negyvenéves Erzsébetet állítja be vénasszonynak –, a következő pillanatban meg olyannyira infantilis, hogy még saját fiát is meghökkenti vele.

Különleges képessége a színésznőnek, hogy szinte jelenetenként változik a hatása.

Egyszer gyönyörűnek, tisztának, rendezettnek látjuk, a következő pillanatban csúnyának, ápolatlannak, elhanyagoltnak. Mindezt pedig nem a jelmezek vagy a maszkok teszik, hiszen azok nem ilyen értelemben változatosak. Itt bizony minden a színészi alakításon múlik: nagyot alkot a főszereplő.

 

Szereplésében egy zavaró elemet találtam csak. Tudjuk, hogy Erzsébet királyné a valóságban  előszeretettel beszélt magyarul,  és ezt megidézi a film, de sajnos nehezen érthetően, papírízűen, bonyolultul szólal meg Krieps, akit hallva nem azt érezzük, hogy valaki töri a magyart, hanem azt, hogy életében először találkozik magyar szóval. Ugyanakkor azt értékelhetjük, hogy az alkotók számára fontos volt megemlíteni Sissi magyarországi kötődését: fogjuk fel a magyar beszédet szimbólumnak, ami helyet kaphatott a filmben szereplő rengeteg apró életrajzi utalás sorában. Érdemes átolvasni mozizás előtt a királyné életrajzát, mert akkor könnyebben dekódolhatóak ezek a finomságok.

A Fűző látványvilágát a folyamatos elidegenítés jellemzi. Ahogy a történetben előrehaladunk, egyre gyakrabban tűnnek fel látszólag oda nem illő elemek. Az egy-egy teljesen más, akár későbbi korokból bent felejtett kellék, díszlet a terekben eleinte hibaként értelmezhető, aztán szépen fokozatosan rájön a néző, hogy ez nem tévedés, nagyon is komoly szándéka van vele a rendezőnek. A film felétől gyakorlatilag érződik, ahogy bomlik, foszlik szét a szereplők egész világa, élete, na meg a Monarchia is.

A jelmezeket Monika Buttingernek köszönhetjük, aki különleges anyagokkal, színekkel dolgozik mindvégig. Ő sem riad vissza attól, hogy olyan szemüvegeket, ékszereket, egyéb kiegészítőket aggasson a szereplőkre, amelyek jóval később jöttek csak divatba.

Talán pont ennek

az erős vizualitásnak köszönhetően érezhetjük magunkhoz még közelebb Erzsébet királynét,

hiszen a ruhák, a díszlet megengedi, hogy úgy mozogjon, úgy létezzen bennük, ahogy egy mai nő is teszi. Kényelmes terepet biztosít számára minden körülmény, csak egyetlen nehézsége van: a fűző.

A ruhadarabnak ebben az esetben sokkal szimbolikusabb szerepet szántak, mint azt elsőre gondolnánk. Anélkül, hogy bármi részletet elárulnék a film végső kimeneteléről, annyit elmondhatok, hogy elnézve az Erzsébetet játszó színésznőt, az ember folyamatosan levegőért kapdos, hiszen a fűzőt annyira szorosra húzzák a hátán, hogy az már nekünk fáj. Fulladozik benne, akárcsak Sissi a bécsi udvarban.

A film zenéjét Camille jegyzi. Hasonlóan a film képi világához, a dalbetétek hangszerelése is teljesen modern, mai. Függetlenül attól, hogy épp hárfán vagy lanton kíséri magát egy-egy énekes-szereplő, az énektechnikájuk inkább a poposabb hangzás irányába mutat. 

A film magyarországi bemutatója a ma kezdődő Szemrevaló Fesztiválon lesz, azután október 20-tól vetítik a mozikban.

Fotók: Cirko Film