Nem az ultramodern építményeké a jövő! – Hogyan alakítja át a klímaváltozás az építészetet?

A jelentős energia- és természetierőforrás-fogyasztó, hulladéktermelő épített környezet már napjainkban is számos kihívást rejt magában, ennek ellensúlyozásában pedig kiemelkedő feladat hárul a diákokra és a következő építészgenerációra. Emiatt is fontos ezeket az elveket már az egyetemen megtanítani, hiszen a mostani hallgatók lesznek azok, akik saját építészeti praxisuk megalapításakor folytatni fogják az elkezdett munkát. dr. Veres Gábor DLA építész, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának docense, az Építészeti és Várostervezési Tanszék vezetője komplex kurzust tart a témában „A környezeti vészhelyzet és építészet” címmel. Vele és oktatótársával, Kotnyek Zsófia doktorandusz hallgatóval beszélgettünk arról, hogy mit jelent mindez a gyakorlatban.

A Pécsi Tudományegyetemen komplex kurzust indítottak arról, miért és miben változik az építészet a klímaváltozás és a környezeti hatások hatásárra. Valóban átalakul az építészet is? Hogyan?

Veres Gábor: Az építészet nagy szakmai szervezetei folyamatosan meghatározzák az építészek számára a jövő iránypontjait. Az Union Internationale des Architectes (UIA, Az Építészek Nemzetközi Szövetsége) 2023-as konferenciáján megfogalmazta az építészet 10 pontját, ezt koppenhágai 10 pontnak nevezzük. Ez hangsúlyozza az építészek társadalmi felelősségvállalásának fontosságát. Emellett olyan kérdésekkel foglalkozik többek között, mint a vízgazdálkodás fontossága az építészeti tervezésben, a környezet alakítás, a városi életminőség fenntarthatósága. A legfontosabb pontja pedig – amihez mi is kapcsolódunk – az épületeink újrahasznosítása.

Jelenleg az egész világon érvényesül az a tendencia, hogy ne építsünk be új területeket: fontos, hogy ne terüljenek szét jobban a városaink, ne legyenek újabb beépített zöld övezetek, hanem hasznosítsuk a meglévő belső területeket és épületeket.

Ez nyilván bonyolultabb, több logisztikát kíván az építész számára, hiszen egyszerűbb tiszta lappal indulni, teljesen újat építeni. Így értelmezni kell az épületet, fel kell mérni, vizsgálni kell mire alkalmas, ami majdnem három-négyszeres többletfeladatot jelent. Meg kell nézni, mi az az érték, ami fontos identitással bír a társadalom számára. Azért azt fontos hangsúlyozni, hogy az újragondolás teljes értékű minőségi átalakítást jelent.

Fotó: Pixabay

Mikor körvonalazódott az építész szakmában az újrahasznosítás gondolata? Tudna működő példákat is mondani?

Veres Gábor: A kétezres évek a pozitív fejlődés évei voltak az építészetben, amikor nagyon drága, kortárs, mozgalmas épületek születtek, amelyekről időközben kiderült, hogy a társadalomnak nincs rájuk szüksége. Nem szerették, és a mai napig is üresen állnak. Ha végigmegyünk például Hollandián, számos olyan kulturális központ, üzletház látható, amelyekre nem volt valós igény, esetleg az épület kortárs kinézete miatt a közösség nem lakta be. Lényegében acél épületszobrok, és persze borzasztóan drágák. A válság véget vetett ennek a folyamatnak.

A jelenlegi irányvonalak visszahozzák a 19. század végének hangulatát: megjelent a kézművesség, az egyedi, jól megtervezett, szerethető házak.

A fenntarthatóság jegyében a beton helyett megújuló anyagokat alkalmazunk. Sok épület – akár felhőkarcoló is – ipari fából készül. Ez egy újrahasznosított hulladékból, préseléssel készült fa, amiből már Svédországban, Ausztriában és Berlinben is épülnek felhőkarcolók. Nálunk egyelőre még kísérleti fázisban van, de várhatóan pár éven belül itthon is megjelenik.

A komplex újrahasznosításra kiváló külföldi példák vannak. Ilyen például a La Laguna gyárrehabilitáció Mexikóvárosban. Egy már nem működő textilgyárat átadtak kreatív, képzőművész egyesületeknek: mindegyik kapott egy-egy teret, amit belaktak. Az építészet itt a felosztásra, a megközelítés biztosítására, és a vizesblokkok kialakítására szorítkozott, a „szépészetet” és a fenntartást már a közösség kezébe adták. A lényeg, hogy olcsó építészeti beavatkozásokkal, a kopottság megőrzésével egy komfortos, jól hasznosítható tér született. A másik példa Milánóból érkezett: egyfajta „sztárrehabilitációról” beszélhetünk, amikor az épület teljesen más funkciót kapott: múzeumot alakítottak ki.

Rem Koolhaas világhírű holland építész egy üzemen kívül álló gyárat újított fel, a meglévő értékeket megőrizve, finom építészeti beavatkozásokkal.

Ezzel az építészet rajongóinak is élményt adott új épületrészek és új élményelemek beépítésével. Egyszerre lett kortárs és újrahasznosított. 

A kurzus során erről is tanulnak a hallgatók, sőt a gyakorlatban is találkoznak vele. Pontosan milyen formában?

Veres Gábor: A diákok kapnak egy feladatot, amelynek keretében egy már meglévő épület újrahasznosítását kell megoldaniuk. Előző félévben a régi pécsi Vásárcsarnok épületét hasznosítottuk. Egy olyan elhagyott helyet kerestünk, ami az itt élők számára fontos identitással bír. A régi csarnoktól nem messze felépült az új vásárcsarnok, környezetében szükségessé vált a minőségi változtatás. Ugyanitt van a buszpályaudvar, rengeteg induló és érkező emberrel, akik emellett a kiüresedett épület mellett mennek el. Ugyanakkor egy emblematikus helyről van szó, ami a városi életben egy találkozóhely volt. Nemcsak az épületet kellett megtervezni, újrahasznosítani, hanem az egész tömbbel kellett foglalkozni hogy egy városközpontú, gyalogosbarát, polgárbarát, minőségi környezet is létrejöjjön. A diákoknak a funkciót is meg kellett határozni, egy feltétel volt: a belvároshoz és a környezethez méltó funkciót kellett keresniük, tehát nem gondolkodhattak külvárosias, ipari környezetben – amire egyébként egy csarnoképület alkalmas is lenne. Nagy kihívás volt. A lehetséges funkciók között sportközpont, gyermekjátszóház, kalandpark, korcsolyapálya, kollégium, üzletház és kulturális rendezvénytér is szerepelt. Az újrahasznosítás és fenntarthatóság jegyében az volt a cél, hogy az épületből minél több szerkezetet megtartsunk, ugyanakkor a homlokzatot kapjon új megjelenést. A zöldfelület növelését is célul tűztük ki. Voltak, akik belső átriumok kialakítását, vagy zöldfelület növekedése céljából részleges bontást javasoltak.

A képzés részeként idén a pécsi Zsolnay-gyár hasznosítását gondolták újra. Itt mi volt a feladat?

Veres Gábor: Betekintettünk a gyár működésébe és a felosztásba. Azt láttuk, hogy jelenleg a régi Zsolnay egész gyárterületéből jóval kevesebb teret használnak, hiszen az energiaválság miatt nem kifizetődő kifűteni a nagy belmagasságú ipari csarnokokat. Ezért összébb húzódtak, az egyik szárnyat felújították, ahova a gyártási kapacitást összpontosították. Az így felszabaduló épületeket megtartanák saját kézben, és várják a hasznosítási ötleteket. Céljuk egy nyitottabb, családbarát Zsolnay manufaktúra, egy új központ létrehozása, amiben vendéglátóhely, hotelszárny és konferenciaközpont is helyet kaphat. A központban információt kapunk a gyártásról, sőt ki is próbálhatjuk a kerámiakészítés művészetét. Az is feladat volt, hogy a gyár környezete is méltó legyen, ezért a közeli Ledina park területének megújításával is foglalkoztunk. Nagyon izgalmas megoldások születtek.

Látványterv a Zsolnay-gyár újrahasznosítására – Pécsi Tudományegyetem

Kotnyek Zsófia fiatal építész társoktatóként vesz részt a kurzuson. Amikor elkezdte a tanulmányait, mire készült, és hogy látja ma a szakmát és saját pályáját?

Kotnyek Zsófia: Amikor a tanulmányaimat kezdtem, akkor még teljesen új projekteket kellett megvalósítani kisebb családi házakon keresztül. Az első középület tervezésénél is teljesen tiszta területet kaptunk, de ezt követően egyre inkább jött a meglévőségek átgondolása társfunkcióval, vagy teljesen új funkcióval. Én már ebben a gondolatiságban kezdtem el tanulni, hogy adott egy terület, egy meglévőség, amit új gondolatokkal bővítünk a fenntarthatóság jegyében. 5-6 éve, amikor elindult a szakmai pályafutásom, akkor már ebben a trendben mozogtunk.

Hogy néz ki a jövő építésze, építészete? Mondhatjuk, hogy a klímaváltozás az építészetet is megújulásra sürgeti?

Veres Gábor: A legújabb trendek egészen radikális irányba is elmennek, a nem-építés kategóriájába. A nem építés valójában azt jelenti, hogy gondoljuk át kétszer, mit valósítunk meg, mert lehet, hogy adott már a szükséges tér, ezért csak utolsó lehetőségként merüljön fel, hogy újat hozunk létre. Van olyan radikális irányzat is, hogy az épületek helyett a minőségi városi parkokat bővítsük rekreációs funkciókkal, és vigyázzunk, hogy minél kevesebb épület szülessen ezek kárára. Az építész kreatív ember, aki mindig meg tud újulni, ki is mondják, hogy az építészetnek igenis van szerepe a társadalmi felelősségvállalásban. A jelenlegi helyzetet nem válságnak fogjuk fel, látjuk benne a kihívást, a lehetőséget. Nem hiszem, hogy nagyon meg lenne kötve a kezünk. Ha az épület történetét, történelmi hátterét megismerjük, megértjük, egy új építészeti alkotást tudunk létrehozni.

Hogyan élik meg a hallgatók ezt az újfajta helyzetet?

Veres Gábor: A mai generáció már sokkal klímatudatosabb, mint az oktatóik. Amikor viszont a bolygónkat érintő trendekkel, folyamatokkal foglalkoztunk, akkor megjelent bennük a klímaszorongás. Meg kellett őket nyugtatnunk, hogy ők azok, akik hathatósan tehetnek ez ügyben, és ez számukra nemcsak felelősség, hanem lehetőség is.