„Mutassuk meg, hogy létezik nemzetközi szintű könyvtervezés Magyarországon!” – interjú Polgárdi Ákos könyvtervezővel

Bölcsészként indultál, majd a tervezőgrafikánál kötöttél ki. Érdekes pályaív. Miért váltottál?

Szegeden végeztem filozófia szakon, majd a CEU-n tanultam tovább és egy kutatói ösztöndíjjal kimentem Norvégiába. A tervezés már akkor is érdekelt, de ott, kint döntöttem el, hogy végül ezt választom. Persze, nagy előny számomra, hogy a könyvtervezésben a bölcsész vénámat is tudom érvényesíteni. Amikor hazajöttem, beiratkoztam a KREA művészeti grafikus képzésére, ott tanultam pár évig a tervezői szakmát, és persze sok mindent közben, tapasztalatok alapján. Nemcsak könyveket tervezek, hanem például építészeti projekteken is dolgozom. Szabó Levente építésszel, a Hetedik Műterem vezetőjével közösen alkottuk meg a Reform 500 projekt keretében a Kálvin-téri installációt, a betonlapokba mart idézeteket a nagy reformátoroktól és íróktól, költőktől. Együtt dolgoztunk az ELTE II. világháborús áldozatainak emlékművén a Trefort-kertben, most pedig az új Közlekedési Múzeum szignalizációs, vagyis a tájékozódást segítő rendszerét is mi készítjük, amihez kifejezetten erre a célra egyedi betűcsaládot is terveztünk Frank Béla és Naske László kollégáimmal együtt. Új betűt tervezni a legmegtisztelőbb és legizgalmasabb tipográfiai feladat. Még nem nyilvános az arculat, de annyit elárulhatok, hogy egy 1908-as menetrend betűi ihlették.

Milyen munkákat vállalsz szívesebben a tervezés terén?

Többnyire arculati terveket, könyveket, építészeti projektekhez kapcsolódó grafikai munkákat készítek, általában Rubik Ágival együttműködésben, SUBMACHINE név alatt. Az építészeti munkák inkább kivételnek számítanak.

Nem sok helyen lehet ma Magyarországon tipográfiát és könyvtervezést tanulni, de a magyar tervezőgrafika történetét sem egyszerű átlátni, hiszen nem készült el a monográfiája. A nemzetközi szakirodalomban minden nemzet jobban reprezentálja ezeket az eredményeit is. Szerinted mi okozza ezt a késlekedést nálunk?

Ennél én sokkal mélyebbnek látom a gödröt, ugyanis nemcsak az elmúlt száz év tervezőgrafikai terméséről nincs monográfia, de

a saját dizájntörténetünket sem írtuk még meg.

A tipográfia terén jobban állunk, de ott is szükség volna friss kiadványra, ugyanis Virágvölgyi Péter könyve, A tipográfia mestersége számítógéppel 1996-ban jelent meg először, lassan 30 éve.

Több közismert könyvsorozat és könyv terve fűződik a nevedhez, illetve régebbi kiadványok újragondolása. Úgy képzelem, hogy bölcsészként és grafikusként egyaránt határozott véleményed van az olvasásról és a könyvekről. Mit jelent számodra a könyv?

Valóban az egyik munkám például az Európa Kiadó gondozásában megjelent Diákkönyvtár Sorozat újratervezése, amit én még egy rossz minőségű kivitelben olvashattam. Emlékszem, silány papírra volt nyomva, a borítón egy-egy filmjelenetből kiragadott kép. Számomra már akkor is fontos volt, hogy a könyv ne csak tartalmi szempontból legyen élvezetes, de kivitelezése is esztétikai élményt nyújtson. Manapság már sok könyvet digitálisan érünk el, de azokat is igényesen kell megtervezni. Egyébként pedig azt gondolom, hogy

az olvasás sokkal meditatívabb tevékenység annál, mintsem elegendők lennének számunkra a digitális lehetőségek.

Egyszerűen kézbe kell fognunk a könyvet, ez is hozzátartozik az olvasásélményhez.

Nemrégiben adtátok át az általad alapított Magyar Könyvtervezési Díjat egy olyan hazai könyvpiacon, amelyen több hasonló célú könyvszakmai elismerés is működik. Milyen hiányérzet indokolta egy új díj megalapítását?

2018-ban egy építészirodával közösen terveztük a Lipcsei Könyvvásár magyar pavilonját, majd kimentünk megépíteni, és a vásár területén felfedeztem a Stiftung Buchkunst, azaz a németországi kiadók egyesületének standját is, ahol beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy náluk nemcsak a hazai címeket versenyeztetik évente könyvtervezési szempontból, de nemzetközi merítésből is válogatnak és nagyon jó a mezőny. Akkor ütött szöget a fejembe a gondolat, hogy nekünk, magyaroknak is érdemes volna ott lennünk ebben a válogatásban, de aztán sokáig nem foglalkoztam ezzel, mígnem a tervezőgrafikus társammal, Rubik Ágival elkezdtünk azon dolgozni, miként lehetne nevezni nemzetközi versenyekre. Kiderült, hogy csak szervezet tud nevezni, magánemberként nem lehetséges, mire én visszakérdeztem, hogy mi van, ha nálunk nincs olyan szervezet, amely a hazai könyvtervezői szakmát összefogná és képviselné. Erre azt válaszolták: „Miért nem hoztok létre ti egy ilyen szervezetet?”

 Fotó: Roggs Fényképészet

A könyvszakma eléggé belterjes, és a hazai elismerésekből hiányzik a könyv minőségével kapcsolatos ügyek társadalmiasítása, nem nagyon van kommunikáció erről, külföld irányába pedig még kevesebb. Pedig a díjazásban is objektívebb mérce, ha a könyvtervezésünket egy nemzetközi mezőnyben méretjük meg és a hazai grafikusoknak, könyves szakembereknek is jobb, ha külföldön is ismerik és elismerik a munkájukat. Így indult a Magyar Könyvtervezés díj, amit részben magunkért alapítottunk, viszont mivel mi, akik benne vagyunk, nem nevezhetünk, éppen a saját munkáinkat nem tudjuk képviselni ebben a mezőnyben. 

A nemzetköziesítés nyilván fontos cél, de talán csak emiatt nem fektettél volna ennyi energiát egy új díj megalapításába, különösen, hogy neked ebből semmilyen szakmai előnyöd és anyagi hasznod nem származik. Mással kapcsolatban is volt hiányérzeted?

A könyvszakmai jelenségeket nyilván kontextusukban kell értelmezni és értékelni, és a hiányérzetem valóban nem korlátozódott a grafikai, tervezési oldalra. A rendszerváltás után Magyarországon egészen drasztikusan átalakult a „könyvipar”, ahogy nyilván a társadalmi és kulturális kontextus is, amelybe a könyvek beleszületnek. A dtp (desktop publishing – számítógépes, úgynevezett „asztali kiadványszerkesztés”) megjelenésével egész szakmák estek ki a könyv előállításának folyamatából, holott ez egy nagyon komoly, összművészeti műfaj. Súlytalanná vált például a korrektor szerepe, mert sokan azt gondolták, a Word-ben lévő korrektúra-funkció elegendő, nem kell már olvasószerkesztő, sőt szerkesztő sem, de ugyanígy megváltozott a grafikusok és a könyvtervezők elismertsége is és sorolhatnám. Ugyanakkor érdekes, hogy azokban az országokban, ahol a könyvszakma társadalmi és kulturális beágyazottsága erősebb – például Csehországban, Lengyelországban – nem volt ilyen drasztikus a változás, és

ha megnézünk például egy átlagos cseh vagy lengyel gyermekkönyvet, egyszerűen jobban néz ki, kivitelezés szempontjából igényesebb, mint egy hasonló kategóriájú magyar kiadvány.

Ez nem azt jelenti, hogy ott jobb szakemberek dolgoznak, mint nálunk, hanem azt, hogy maga a könyvszakma és a társadalom jobban megbecsüli őket. Gondot fordítanak arra, hogy egy könyv előkészületeiben minden illetékes szaktudás érvényesüljön, ezáltal pedig jobb minőségű végtermék keletkezik – ez ilyen egyszerű.

A hazai könyvpiac ugyanakkor érdekes változásokat mutat az elmúlt néhány évben: kezdenek egyre jobban kiválni a tömegből azok a könyves műhelyek, amelyek nem kötnek minőségi kompromisszumot a mennyiség javára. Igaz, ők nem a könyvkiadás fősodrában alkotnak. Te hogy látod ezt tervezői oldalról?

Az elmúlt tíz-tizenöt évben stabilan érzékelhető egy felívelés a jól tervezett és igényesen kivitelezett könyvek piacán Magyarországon, és abban igazad van, hogy ők nem a mainstream, sok esetben ezeket a műveket nem találjuk meg a nagy könyvkereskedelmi üzletláncok polcain. De lehet nagy példányszámban is minőségit alkotni, ezt a Magyar Könyvtervezési Díj zsűrije is képviseli, hiszen a könyvválogatással egyben a megbízóknak és a gyártóknak is visszajelez. Minimum kétszáz példányban előállított, ISBN-számmal rendelkező könyvet lehet nevezni a díjra, s éppen az acél, hogy megmutassuk,

érdemes igényesen megtervezni és kivitelezni akkor is, ha valami nem szépirodalom vagy nem egy művészeti album.

A jó hír az, hogy nemcsak a kis könyvműhelyek által megy jobb irányba a könyvszakma, hanem azt látjuk, a nagyobb vállalkozásokban is igényesebbek a művészeti albumok, sorozatok az elmúlt 10-25 évben. Beindult egy jófajta versengés a kivitelben, csomagolásban is, nemcsak az árazásban.

Milyen kategóriákban lehet nevezni a Magyar Könyvtervezési Díjra?

Szépirodalmi, szakirodalmi, album és katalógus, gyermek- és ifjúsági könyv, továbbá fenntartunk egy egyéb kategóriát is.  A rendszerváltás után indult vállalkozások például ezekben az években sorra jubilálnak, és ez alkalomból díszkiadványokat jelentetnek meg, de mi a szakácskönyvet is az egyéb kategóriába soroljuk, ráadásul némelyiknek komoly szépirodalmi értéke is van, tehát nem akartunk kizárni senkit a versenyből. A díj koncepciója szerint minden kategóriában van öt előszűrt jelölt, amelyek közül egy győztest hirdetünk, de nem ragaszkodunk mereven a mennyiségekhez: idén például gyerekkönyvből egyszerűen nem érkezett annyi kiemelkedő színvonalú munka, csak négyet választottunk, viszont albumok terén sokkal erősebb volt a mezőny, ezért azokból hatot.

A vállalásunk pedig a Magyar Könyvtervezési Díjjal az, hogy a kategóriagyőzteseket nemzetközi versenyekre is benevezzük. 

Miben különbözik ez a díj a többi hazai könyvszakmai díjtól?

Több ponton is másképpen gondolkodtunk. Nálunk például nincs nevezési díj és a díjazottak sem kapnak pénzt, ugyanis nem szerettünk volna anyagi szempontokkal megterhelni a folyamatot. De nálunk senki, a szervezők és a zsűri sem kap fizetést vagy tiszteletdíjat, mindenki önkéntesen adja a szakmai tudását és kapacitását. A díjra maga a tervező vagy az illusztrátor tud nevezni – sok esetben ugyanarról a személyről van szó – vagy az a tervezői, kivitelezői csoport, amely a művet alkotta. A nagy kiadóknál például általában belsős tervezők dolgoznak, és fontosnak tartottuk, hogy rugalmasságot biztosítsunk már a nevezésben is. Emellett nemcsak a borító alapján értékeljük a könyvet, hanem a teljes kiadványt vizsgáljuk, annak minden könyvtervezési és kivitelezési paraméterét. Eleve úgy kértük fel a zsűri tagjait, hogy a szakma különböző szegmenseit képviseljék, így a különböző szakmai kompetenciák jól tudnak érvényesülni az értékelésben, az esztétikai szempontok szubjektivitása ellenére is. Minden évben más összetételű a zsűri, ebben is különbözünk a többi díjtól. Azért fontos ez számunkra, mert nem szerettünk volna státuszokat kialakítani azzal, hogy valakit ítészként felkérünk, másrészt fontosnak tartjuk, hogy az egyébként maguk is tervezőkként dolgozó zsűritagoknak is legyen lehetőségük nevezni a díjra más években.

 Fotó: Roggs Fényképészet

Hogy fogadta a magyar könyvszakma mindezt?

Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, sok ezek közül a díj koncepciójára, módszertanára vonatkozott, és ez azt igazolja, volt értelme belevágni.

A legtöbben kifejezetten azt méltányolják, hogy ez egy független szakmai díj, nem kötődik semmilyen piaci vagy politikai érdekhez. Azt gondolom, csak így érdemes csinálni.

Az elején komoly félelmeim voltak, hogy esetleg nem fognak elegendő, szűrhető minőségű munkát beküldeni, és a zsűri nem tudja majd a kategóriánként tervezett shortlistet összeállítani. Az már a kezdetekkor is egyértelmű volt, hogy nem akarunk minőségi kompromisszumokat kötni, tehát ha nem lesz elég anyag, nem ítéljük oda a díjat. Szerencsére hatalmasat kellet csalódnunk, pozitív irányban. Idén 144 könyvet kellett méltatnia a zsűrinek és nem volt könnyű dolga, végül 58 könyv jutott tovább a longlistre, abból zsűrizték a kategóriák shortlistjeit. Az eredményhirdetésre a FUGÁ-ban került sor, a kiállítás április 23-ig látogatható ugyanitt.

A Szépirodalom kategória jelöltjei:
George Orwell: 1984, Scolar Kiadó, terv. Papp Rita;
Rodrigo García: Búcsú Gabótól és Mercedestől, Magvető Kiadó, terv. Gerhes Gábor;
Patricia Lockwood: Erről nem beszélünk, Magvető Kiadó, terv. Visnyai Zoltán, Pintér József;
Kele Fodor Ákos: Mysterium dell’arték s egy fekete daljáték, Tea Kiadó, terv. Bernát Barbara, Gilicze Gergő; 
Trubadúr Zsebkönyvek, Trubadúr Könyvek, terv. Szabó Levente

Nyertesek: 
Szépirodalom kategóriában Kele Fodor Ákos kötete Gilicze Gergő tervezésében;
Szakkönyv kategóriában Boros Géza könyve Juhász Veronika tervezésében;
Album kategóriában Tóth Endre kötete Kozma Dániel tervezésében;
Gyerekkönyv kategóriában Litkei Julianna könyve;
az Egyéb kategória győztese pedig Lakatos Ferenc hadinaplója, ami Orbán Péter és Nagy Dániel tervezésében jelent meg, magánkiadásban.

Alapítóként mit vársz, mi a víziód?

Mindenképpen szeretnénk bejuttatni a díjnyertes magyar munkákat a németországi Stiftung Buchkunst válogatásába, hogy nemzetközi szinten is megmérettessenek és

mi is megmutathassuk, hogy létezik nemzetközi szintű könyvtervezés Magyarországon.

Ez nemcsak azért fontos, hogy bennünket megismerjenek, hanem azért is, hogy felmérhessük, a Magyarországon megjelent könyvtermésből mi tarthat számot nemzetközi érdeklődésre. Jövőre az egyik legfontosabb célunk, hogy nemzetközi zsűritagot is bevonjunk a bírálói körbe. Fontosnak tartom, hogy a magyar alkotók és kiadók büszkék lehessenek a tudásukra a nemzetközi mezőnyben is, és ennek élénkebb legyen a kommunikációja.