Kult

Karácsony

Mi került a magyar uralkodók és nemesek asztalára karácsonykor?

A karácsonyi ünnepkör mai tartalmát és jelentőségét a távolba nyúló idő és a történelem eseményei formálták – beleértve az ünnep küllemének kialakulásában kulcsszerepet játszó főúri és nemesi családokat is. Te tudod, ők mit ettek egykoron?

Történelmi karácsonyok

Ha Ádámig és Éváig nem is, de az államalapításig nyugodtan visszamehetünk, ha a karácsony magyar vonatkozásira vagyunk kíváncsiak. István megkoronázásával kapcsolatban ugyanis két nézet terjedt el: az egyik szerint 1000. december 25-én került a fejére a korona, a másik vélemény 1001. január 1-ét tartja a helyes időpontnak.

1476. karácsonya ugyancsak meghatározó pillanat a magyar történelemben, hiszen ekkor kelt egybe (december 22-én) Hunyadi Mátyás a nápolyi király lányával, Aragóniai Beatrixszal. Az eseményt a karácsonyi időszakban fényes pompával ünnepelték – Mátyás csak 1477. január 6-án, vízkereszt napján engedte el a vendégeket. Talán ez lehet a magyar történelem egyik leggazdagabb főúri karácsonya.

Házassági ígéret később is született magyar főúri kastélyokban. Az egyik legendába illő történet Munkács várából való, ahol Mágóchy Ferenc kassai főkapitány özvegye, az ifjú és gyönyörű Dersffy Orsolya maga köré gyűjtötte háza népét, hogy kiossza a minden évben szokásos karácsonyi ajándékokat. A szokás általános volt minden főúri és nemesi családnál, tehát nem lett volna benne semmi rendkívüli, ha az ajándékozás végén meg nem szólalt volna az ajándék nélkül maradt galántai Esterházy Miklós ifjú huszár hadnagy, hogy szóvátegye, hogy ő bizony nem kapott semmit. A szemrevaló özvegy erre egyértelmű felhívást tett, „keringőre”: a kezét ajánlotta fel ajándékul. A frigy 1612. november 22-én meg is köttetett, hatalmas botrányt keltve a magasabb körökben. A rossz nyelvek szerint ugyanis a fiatal köznemes már a főkapitány életében viszonyt folytatott annak feleségével, Dersffy Orsolyával, aki a gyászév leteltét követő második napon hozzá is ment feleségül. E házassággal azonban mindketten jól jártak: a későbbi Esterházy nádor számára az arisztokrata rang megszerzését jelentette, a fiatal özvegy pedig szerelmi házasságban élhetett élete végéig.

Az örömteli és botrányszagú magánéleti események mellett bőven jut emlékezetesen szomorú karácsonyi történet is.1704. december 26-án Rákóczi kuruc seregei Nagyszombatnál alulmaradtak a Heiser császári tábornagy vezette sereg elleni harcban, egy évvel később, 1705. december 24-én pedig a soproniak számára okozott nem kívánt izgalmakat Bottyán János kuruc generális ostroma. Némileg vigasztaló a tudat, hogy Karácsonykor békekötéseket is jegyez a történelem: Mária Terézia 1745. december 25-én kötött békét Frigyes császárral, Drezdában – ezt hívjuk drezdai békének. 1848. december 25-én ismét örömteli hírek érkeztek, ezúttal Kolozsvárról, ahol Bem József tábornokot (Józef Zachariasz Bem lengyel katonatisztet) éppen a város felszabadításáért ünnepelték, ahol hetven évvel később viszont, 1918. december 24-én gyászos napra virradt a magyarság: a román hadsereg bevonult a városba, majd december 26-án I. Ferdinánd román király dekrétumban hirdette ki Erdély és Románia egyesülését. Némely karácsonyunk a magyar művelődés szempontjából is emlékezetes volt: 1869. december 25-én jelent meg a Reform című polgári liberális lap első száma, 1878. december 25-én pedig elindult az első, valóban üzleti alapokra épített lap, a Pesti Hírlap, a Légrádi fivérek kiadásában.

Karácsony Sisiéknél

1837. december 24-én született Sisi, azaz Wittelsbach Erzsébet magyar királyné, akinek többek között abban is nagy szerepe volt, hogy a karácsony családi ünneppé vált és egyre inkább az otthonok intim terébe szorult. A nemcsak szépségéről, de humoráról és ajándékozó kedvéről is híres

Erzsébet számára ugyanis idegen volt a kötelező királyi karácsonyi ünnepség merevsége, és leginkább szűk családi környezetben ünnepelt volna.

A karácsonyfa ekkor már természetes része volt a karácsonyi ünnepnek, hiszen I. Ferenc császár 1817-től rendszeresítette a Burgban a karácsonyfa állítást. Erzsébet és Ferenc József első közös karácsonyaikat jegyességük idején töltötték, és ekkorra datálhatók az első karácsonyi ajándékok is, amiket egymásnak adtak. A házasság első éveiben, a gyermekek érkezésének öröme hatotta át az ünnepet, és ezt a boldogságot először Sisi betegsége, majd a bécsi vörhenyjárvány törte meg. Ugyanakkor éppen ezek vezettek a karácsonyok későbbi, gödöllői boldogságához is. Erzsébet számára ez az elvonulás felért a szabadság ígéretével, hiszen sosem érezte jól magát a bécsi udvarban. A főúri családok hagyományos jótékonykodása ilyenkor, a karácsonyi ajándékozásban csúcsosodott ki: élelmiszert és ruhákat osztottak szét a nehezebb sorsúak között, különösen odafigyelve, hogy minden gyermek kapjon ajándékot, aki részt vesz az adományosztáson. Míg Ferenc József állítólag a praktikus ajándékok híve volt, Sisi sokkal inkább azon törte a fejét, hogy kinek milyen ajándékkal okozhat nagyobb örömet. E téren sem csalódhatunk humorában:

1892-ben ugyanis férje szeretőjének, Schratt Katalin színésznőnek egy zenélő árnyékszéket szánt karácsonyi ajándékul.

Sisi karácsonyi asztala és a 172 cm magas, darázsderekú, pehelysúlyú kecsesség étvágya és étkezési szokásai között hiába keresnénk rokonságot, ő ugyanis alig evett valamit. A rendszerint késő délután, 6 órakor kezdődő karácsonyi vacsorához Herendivel terítettek, majd a gödöllői udvari konyhából meleg vízzel töltött melegítőkbe burkolva cipelték fel a cselédek a fogások garmadáját egészen az ebédlőig. A konyha ugyanis 200 méterre volt a szalontól, így az ételek –megfelelő óvintézkedések hiányában – kihűltek volna. Leves, szárnyasok, hal, desszert és az italok gazdag választékával lakhatott jól az asztaltársaság, ki-ki kedve szerint válogathatott a fogások közül. Erzsébet számára az asztal látványa és az együtt töltött idő bizonyára meghatározóbb karácsonyi élmény volt, mint az ízek orgiája, amiből sosem vette ki a részét.

Karácsony a főuraknál

A főúri és nemesi családok karácsonyi ajándékozási szokásait főként a korabeli levelezésekből és későbbi beszámolókból ismerhetjük meg. Erdély egyik legszebb kastélyában, gróf Teleki Mihály gernyeszegi kastélyában – amit nem véletlenül tartottak „a Maros ékkövének” –, karácsonykor összegyűjtötték a tanyasi gyerekeket és mindenki ajándékot kapott. Teleki Mihály így vallott erről: „Az igáskocsisunk, Andris kiment az erdőpásztorhoz, kivágták a fenyvesrészből az általa kiválasztott fát, ő behozta, s felállítottuk lent, a mosókonyhában. Nagyon szép magas fát hoztunk, olyan magasat, mint a mosókonyha. Azt beletették egy talpazatba, addigra már előkészítettük a díszítést, színes-fényes papírból kosarakba jött füge, aszaltszilva, kockacukor, dió, a fiúknak bicsak, a lányoknak baba, miegymás. A kosárkákat felakasztottuk a fára, meg sok gyertya is került rá. Egy hosszú asztalon sorakoztak a szilvaízes cipók, minden gyerek kapott azt is. Mi szépen felöltözve lementünk, a majorból meg a tanyáról ökrös szekérrel vagy szánon behozták a gyerekeket a kastélyba, s aztán a karácsonyfa alatt volt nagy ajándékozás, tizenöt éves koráig minden gyermek ajándékot kapott… Bejött a pap, mondott egy rövid imát, és elénekeltünk egy karácsonyi dalt. Azt hiszem, a „Csillog, villog már fent ragyog”-ot, a falusiak azt szerették a legjobban.”

Cziráky Margit hercegné és IV. Esterházy Miklós idejéből könyvet is olvashatunk a kor főúri karácsonyi szokásairól, ami 1901-ben jelent meg Londonban A Versailles Christmas-tide címmel. Margit hercegnéről pontosan tudjuk, milyen különös gondot fordított a karácsonyi előkészületekre: még szokásos abbáziai kúrájáról is levélben intézkedett férjének a megfelelő fa kiválasztásáról. Az arisztokrata családoknál a jótékonykodás és adományosztás a nők feladatai közé tartozott, és nagyasszonyaink között senki sem akad, aki ezt ne vállalta volna szívesen. Margit hercegné nemcsak a gyermekeket, de a szegényeket, az idős asszonyokat és a munkaképtelen férfiakat is megajándékozta, sokszor nemcsak tárgyi adományokkal, de pénzzel is.

Bánó Attila történész Régi magyar családok – mai sorsok című könyvéből többet is megtudhatunk egy-egy nemesi család kései leszármazottjától a hajdani karácsonyokról. A csillogás és bőség, amit a kastélykarácsonyok természetes velejárójaként gondolunk, valóban létezett, de a szó szellemi és lelki értelmében is.

A karácsony ez összefogásról, az együttes készülődésről és a közös munka jutalmaként megteremtett ünnepi hangulatról szólt.

Legtöbb helyen a karácsonyfadíszeket maguk készítették, és az enteriőrök kidíszítésében is részt vettek.

Gróf Festetich Ilona így emlékezik gyermekkori karácsonyairól: „Nálunk karácsony előtt papírvagdosás, lombfűrészelés, ragasztás volt. Körbeültük az asztalt, és csomagoltuk a karácsonyi cukrokat, mert a Jézuskának nagyon sok dolga van, segíteni kell neki. Igen, nekünk szép gyerekkorunk volt.”

Hasonló meghittségről árulkodnak gróf Buttler Klára szavai: „A karácsonyokat is a majorbeli családokkal együtt ünnepeltük. A szalonban egy szépen feldíszített, hatalmas karácsonyfa állt. A férfiak az udvaron gyönyörű »szentföldi« lármát csaptak. Volt, aki furulyázott, mások csengőket, kolompokat ráztak, ostorokat pattogtattak, sípoltak vagy kürtöt fújtak. Amikor csend lett, mindenki bejött a kastélyba. A gyerekek karácsonyi énekeket énekeltek, papa pedig boldog ünnepeket kívánt. Ezt a szokásos borkimérés követte, majd a mamám mindenkinek ajándékot adott.”

Mi kerülhetett a kastélyok és kúriák ünnepi asztalaira karácsonykor?

Az egyik forrás a főúri szakácskönyvek anyaga – amelyekből leginkább a recepteket ismerhetjük meg –, emellett levelezések és egyéb beszámolók is fel-felvillantanak részleteket a korabeli arisztokrácia étrendjéről. A teljes kép azonban ismeretlen – ezt el kell ismernünk, hiszen a témának eddig nem született monografikus feldolgozása.

Általánosságban elmondható, hogy a főúri konyhát

a 15. században az akkor még rendkívül drága bors, a gyömbér és sáfrány használata és az alapanyagokkal való nagyvonalú, mondhatni pazarló gazdálkodás jellemezte, a ma ismert fogások sorrendje csak a 18. században alakult ki.

Általános volt a főúri asztalokon a fogások halmozása, ami nem kis teljesítményt kívánt a szakácsoktól és fogyasztóktól is. A halakat például igazi bravúr lehetett hűtőgép nélkül a tengertől az asztalig szállítani, és ha nem volt citromlé, azt is pótolni kellett valahogy – például savanyú szőlőlével.

Természetesen sok olyan alapanyag és fogás is volt, amit ma már nem fogyasztunk, vagy éppen ismét felfedezzük. Az írós vaj régi találmány, de reneszánsza nem töretlen: most kezdjük újra felfedezni. A páva, ami a 17. századi arisztokrácia menüjében az egyik különlegesség volt – no nem az íze miatt –, az ma már leginkább díszmadár, és nem kell tartania az ünnep közeledtétől.

A 19. század újabb fordulatot hozott a főúri konyhába: megjelent a francia hatás, és a nehezen beszerezhető alapanyagok presztízsével is kérkedő, finomkodó szakácsművészet. Ekkor még bőven jellemző, hogy az egzotikumok – mint a kávé, a csokoládé és cukrozott édességek – kevésbé elérhetőek a középső népréteg, pláne a parasztság számára, de a főúri asztalokon már természetesnek számítanak. A hal és a disznóhús, a szárnyasok, a különféle pástétomok és kocsonyák, a bejgli és az édes-habos sütemények ugyanúgy részei voltak a gazdag menüspornak, mint az aszalt gyümölcsök, a különféle borok és emésztést segítő párlatok. 

A karácsony a főúri családok számára is kiemelt ünnep volt, tehát ilyenkor a leggazdagabb menüsorokat állíttatta össze a ház úrnője a szakácsnéval. Különösen azért, mert a nagy család előtt, majd az ünnep folyamán a látogatóba érkező vendégek számára is bizonyítani kellett a töretlen vagy éppen emelkedő színvonalat, s ha ez már nem volt, el kellett fedni a hiányosságokat. A jó ételnél talán csak a jó bor és a kiváló társaság tudja feledtetni az átmeneti és állandó nehézségeket – többek között ezért is maradt a fény ünnepeként is emlegetett karácsony mindannyiunk egyik leggazdagabb ünnepe. 

A cikk megjelenését a METRO támogatta

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X