Mi a nagyság, mi a kultúra?

Kult

Mi a nagyság, mi a kultúra?

Fiktív történet az előző évezredből, a Himnusz születése körüli időkből.

Fekete coupé, csukott fülkés hintó kerekei zörögnek a keményre fagyott földúton. A két szürke lipicai egyenletes tempóban halad, éppen olyan kimérten és méltóságteljesen, miként a bakon ülő, bundája alatt is zsinóros mentét viselő parádéskocsis kezeli a szárat. Egyenes tartásán látszik, régóta jól szolgálja urát, nem véletlenül kérték, hogy ma este személyesen ő hajtsa a lovakat. A kocsi a kora esti szürkületben futott ki a csekei udvarról, hátsó ülésén a meleg bundákba burkolódzó Kölcsey Ferenccel.

1823. január 22-én csupán vékony porhólepel fedte a szatmári tájat. A fekete hintó egyenletes tempóban szeli át a fehér ködfoltokat, melyek, mint felvert pehelydunyhák sorakoznak a fázós puszta fölött. A ködből épp egy alacsony juhhodály képe rajzolódik ki, mellette gallyakból épített fejőkosár, kicsit odébb, egy égbenyúló jegenyefa alatt aprócska ház, meredek szalmatetővel. Az öreg kocsis egy pillanatra belefeledkezik a látványba, mely lelkében összemosódott gyerekkori emlékeinek képeivel, létrehozva azt a csodavilágot, aminek szépségével csak a Mennyország érhet fel… benne rég nem látott szeretteivel, kedves jószágaival…

A következő pillanatban hatalmas reccsenés töri meg a téli csendet, s ijedtükben a varjak felröppennek a nyárfa ágairól, hideg csillámport szórva az öreg kocsis rémült arcára. A fagyott nyomvályúk közé fordulva az egyik kerék kitört, s a hintó térdre rogyva, megtorpantan áll meg az öreg kisház előtt. Talán a sors rendezte így, Isten tudja, de hajtó és utasa is érzi, hogy ezt az estét már itt kell tölteniük.

Egy órával később a ház asztala körül ülnek mindketten, felettük a számadó épp bicskájával szeli karéjra a sercegő héjú, ötkilós kenyeret. Felesége zsírt tesz az asztalra, a gyerekek pedig a dikóra húzódva, néma izgatottsággal figyelik a váratlan vendégeket. Az áldomáson már túl vannak, s éjszakai szállásuk is elő van készítve a tisztaszobában, amit máskor nemigen használnak, ünnepekre van az, amikor Isten úgy rendeli, mint ma este is.

A háziak illendőn, s jó szívvel látják vendégeiket, nem kérdeznek ők többet, mint amire éppen szükség van.  Csendes, meleg szeretet öleli át az asztalt, amibe egy váratlan, bátortalan gyermekhang szökik be:

- Igaz, hogy az Uraság szokott verseket is írni? Édesanyánk mondta, de mi még olyat sose hallottunk!

Kölcsey csodálkozva tekint fel a gyermekre. Okos ez a gyermek, nem csak felismerte, de még a költészetéről is hallott. Kedvesen, játékos ellenkezéssel fordul a sarokban ülő gyerekkupac felé, akik, mint macskafiak gömbölyödtek egymásra. A kíváncsi fiúcska olyan hét éves forma lehet, egyedül ő mer felemelt fővel tekinteni reá.

- Nocsak, nem gondoltam volna, hogy ma este még a költészetről fogunk diskurálni. No de olvasni tudsz-e, édes fiam?

- Tudok Uram, édesapám megtanított! – jön a váratlan válasz.

- Mondd csak, miből szoktál olvasni?

- Hát a csillagokból! – harsan fel a csattanós, határozott felelet.

A meglepettség szülte csönd lassan átbillen szeretetteljes kacagássá, melyből jut egy kevéske a ház minden lakójának.

Már azt hittem a Bibliát vagy a Kalendáriumot olvasod!  No, akkor mesélj nekem valamit a csillagokról! – érkezik a kihívás, amire a gyermek, újfent váratlan komolysággal felel.

- Hát azokat sem papírra írták régen! Olvastam én a Kalendáriumot meg a Bibilát is, most is ott van égen, ahogyan Ádám és Éva leveszi az almát a fáról. Bár én nem ezt a történetet szeretem leolvasni róla. Mert az a fa nem csak fa ám! Az a hadak útja, amin Csaba királyfi jár, amikor nagy a baj az országban!

Kölcsey fátyolos tekintettel, moccanatlan néz a gyermek felé. Mekkora hatalmasság az, amely ebben a kicsiny házban lakik! És ő még Bibiláról, meg kalendáriumról kérdezett. Már a kérdést sem szabadott volna föltenni! Hiszen még ez a hétéves gyerek is tudja mindazt, amit ő tud, és még talán sokkal többet is.

Hiszen mi a jártasság a politikában, művészetben, tudományokban? Nem jelent az többet, mint tájékozottnak lenni, jól értesültnek! No de tudni, ismerni és érezni a világot, úgy, ahogy ez a gyermek érzi… na, ez a nagyság, ez a kultúra!  Könny szökik a szemébe, s arcát tenyerébe temeti. Hallhatatlanul zokogni kezd, mert ebben a pillanatban megértette, hogy ma lejegyzett szavai meghallgatásra fognak találni. Amíg ilyen emberek élnek a hazában, addig biztosan így lesz!

Ismét csönd száll a házra. Kölcsey kigombolja mentéjét, s kivesz kebeléből egy vékony papírcsomagot. Kibontja, az asztalra fekteti a legfelső lapot, imára kulcsolja kezét és minden előzmény nélkül olvasni kezdi:

 

Nyitókép: Fortepan

Ajánljuk még:

Saját világot teremtő szülinaposok: ideje elővenni Szabó Magda, Nádas Péter, Krúdy Gyula köteteit

Október nemcsak a látás, de a sajátos világlátású és erős nyelvezetű prózaírók hónapja is – erre jutottam, mikor e havi listánkat készítettem. A lentebb ajánlott művekben megjelenik az egykor volt dzsentrivilág, de a szigorú, református polgári élet és mitikus magyar-zsidó sorsok is – mindegyik kitűnő íróink tolmácsolásában. Olvasni télen-nyáron jó, de talán az őszi hónapokban a legjobb, vegyünk hát a kezünkbe minden este egy jó könyvet!

 

Már követem az oldalt

X