Karos és katyó – egy délután meglepetései

Kult

Karos és katyó – egy délután meglepetései

A rácsodálkozástól szebb lesz a világ. Olyankor az ember egy pillanatra kívül kerül az időn. Kizökkent ugyanis a napi darálóból, elfelejteti a hétköznapiságot, és sokszor már egy-egy ilyen pillanat is könnyebbé teszi az életet. Szeretek bóklászni – gyalog és autóval egyaránt. A bóklászás az én világomban azt jelenti, hogy az ember hagyja magát eltévedni. Vagy éppen szándékosan bekanyarodik valahova, ami nem az úti célja, és menet közben mindent megnéz, ami felkelti az érdeklődését. Egy ilyen bóklászás alkalmával fedeztem fel a Karosi Honfoglalás-kori Emlékparkot, és ezzel még nem ért véget a délután – otthon várt rám egy számomra kedves feladat, melynek hazai neve: katyó.

Fedeztem már fel így régi, csodálatos kúriákat, boltíves istállókat, elhagyott parasztházakat, magtárakat, malomépületeket. Letűnt korok, életek itt maradt szellemei ezek a helyek, és én szeretek elidőzni a múltban. Valószínű, a bóklászás szeretete miatt akadt meg a szemem a minap egy olyan közösségi média oldalon, ahol a tulajdonos a saját rácsodálkozásait posztolta minden nap. Semmi különösre ne gondoljatok! Pusztán arról van szó, hogy az illető hisz abban, hogy

szebb lesz az élet, ha rendszeresen hagyjuk magunkat rácsodálkozni a körülöttünk lévő világra. 

A minap két ilyen rácsodálkozásom is volt, megosztom veletek, remélve, hogy a végére értelmet nyer a fenti cím is. A két dolognak ugyanis a „klasszikus hétköznapokban” semmi köze egymáshoz.

A Karosi Honfoglalás-kori Emlékpark – Fotó: Tőkés Boglárka

Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye határvidékén autóztam, amikor egyszer csak az út jobb oldalán egy fatáblára lettem figyelmes: Karosi Honfoglalás-kori Emlékpark. Bekanyarodtam, és milyen jól tettem: ez volt aznap az első lehetőségem rácsodálkozni valami számomra új érdekességre. Kiderült ugyanis, hogy

ezen a helyen kerültek elő a 20.század első felében, illetve az 1980-as években a Kárpát-medence eddig ismert leggazdagabb magyar honfoglalás kori temetői.

Három temető leletanyagát tárták fel, feltehetően valamennyit azonos időszakban, a 9. és 10. században használták. A park bejáratában mindez elolvasható.

A Karosi Honfoglalás-kori Emlékpark így köszönti a látogatókat – Fotó: Tőkés Boglárka 

Körbesétáltam a gyönyörű napsütésben. Az egyik kopjafán a következő vésés látható:

„Utas! Vándor!
ki békét keres
pihenj meg e jel
megett,
s a jövőbe lépdelve
gondolj őseidre”

Kicsit elüldögéltem a csendben. Hazaérve rögtön elolvastam mindent erről a helyről. A Középkori Templomok Egyesület honlapján azt írják, hogy egymástól 150-200 méterre nagy számban kerültek elő Honfoglalás-kori sírok, melyek többségében férfiakat nyugszanak. Ezekből a sírokból értékes eszköz-leletet is feltártak a szakemberek: jelentős mennyiségű lószerszám, fegyver, íjászfelszerelés, tarsolyok, övek, méltóságjelvények, ékszerek őrzik eleink emlékét.

Az 52. síremlék – Fotó: Tőkés Boglárka 

A legjelentősebb lelet az 52-es számmal ellátott sír, amely egy kiemelkedő rangú és gazdagságú férfi lehetett. A mellette talált tárgyak alapján valószínű, hogy jelentős szerepet tölthetett be a 10. századi magyar nagyfejedelmek környezetében. Ennek a sírnak a helyét egy emlékmű jelzi. A három temető szorosan kapcsolódik egymáshoz. A szakirodalom szerint 

a honfoglalás és a kalandozások korában élő vezérek és családtagjaik, valamint a kíséret harcosainak sírjait őrizték.

A férfiak erős felfegyverzettsége, a méltóságjelvények gazdagsága azt jelezheti, hogy a fejedelmi kíséret különböző rangú vezetői, azok családtagjai és háziszolgáik, valamint az őket kísérő nőtlen harcosok nyugszanak itt. Ha tehetitek, álljatok meg Karos határában, sétáljatok egyet a mezőn, olvassátok el az információs táblákat, és élvezzék a csendet! Sőt, imádkozni sem tilos!

A Karoson készült fotókat galériából is lapozhatjátok:

A délután második, rácsodálkozásra érdemes élménye teljesen más természetű volt. Édesanyám napok óta katyót főz. Mostanában már nem egyszerre sokat, hanem szerre – ahogy mi mondjuk –, ami azt jelenti, hogy kisebb adagokban, többször. Mert már nem tudja olyan lendülettel kavarni a nagy adagokat. Néhány napja elhatároztam, hogy én is nekilátok. Meg is vettem a szilvát, de mielőtt hozzáfogtam volna, gondoltam megnézem, ki hogyan készíti ezt a finomságot.

Jóféle besztercei szilva – Fotó: Tőkés Boglárka 

Ekkor jött a rácsodálkozás, ugyanis alig találtam róla szakirodalmat – kivéve néhány erdélyi bejegyzést. Elkészítettem úgy, ahogy mi szoktuk, és amikor az utolsó simításokkal is végeztem, telefonált édesapám. Nagy lendülettel meséltem neki, hogy befőztem a katyót, úgy, rumosan, ahogy mi szoktuk, mire a következő válasz érkezett:

„Fiam, abba anyádon és nagyanyádon kívül soha senki nem tesz rumot.”

Na, ez volt a mai harmadik mosolygós rácsodálkozásom az életre. Ettől függetlenül, íme a világ legegyszerűbb és legfinomabb rumos katyója:

Fő a katyó – Fotó: Tőkés Boglárka  

Hozzávalók

  • szilva (lehetőleg besztercei)
  • rum

Már csak a rum hiányzik belőle – Fotó: Tőkés Boglárka  

Elkészítés

A megmosott gyümölcsöt kimagozzuk és négybe vágjuk – ha kisebbek, maradhatnak félbetörve is. Addig főzzük és kavargatjuk, amíg kissé pépesre lágyul a szilva. Ezután üvegekbe tesszük, és a tetejére kis rumot öntünk. Pokrócba csavarva állni hagyjuk az üvegeket, amíg kihűlnek. Lekvárként is fogyaszthatjuk, de húsokhoz is kiváló kiegészítő íz.

Hamarosan a kamra polcára kerül – Fotó: Tőkés Boglárka   

Nyitókép: Tőkés Boglárka