„Jaj, neköd, kánikulla, ha Illés próféta a nyakadat mögmossa!” – Vajon mit hoz ma nekünk Illés?

Él ugyanis a nép köréből is felgyűjtött elbeszélés, miszerint Illésnek nem volt szabad megtudnia, mikor van a neve napja, de ő folyton kérdezgette, hogy azt megülve lőni tudjon (vagyis dörgést és villámlást hozzon a Földre). E történet nyomait fedezhetjük fel azokban a hiedelemszövegekben és közmondásokban is, amit a magyar nyelvterületről gyűjtöttek a folkloristák, különböző időszakokban:

John Martin: Hollók etetik Illés prófétát (vélhetően 19. század) – Fotó: Wikipedia / Yale Center of British Art

A népi megfigyelés és a hiedelemvilág természetesen elválaszthatatlanok egymástól: a haragos Illéshez köthető félelmek alapja ugyanis az a tapasztalat, hogy ezen a napon és környékén gyakran kerekednek viharok, melyek elverik a már beért és éppen betakarítható gabonatermést, a villám belecsap a mezőn felállított asztagokba, vagy az ott dolgozó emberekbe. Ez a hiedelem nemcsak a magyarságkörében él, hanem az Illés-hagyományt máig őrző balkáni népek tudásában, kultúrájában is megtaláljuk. 

A magyar vidéken Illés napját jellegzetes időjárásjósló napként tartják számon 

– kultuszának talán ez a leghosszabb ideig megőrzött eleme, mely eredeti értelmében és funkciójában fennmaradt. „Ilyés, ha derül, a nyár sikerült!” – mondják az erdélyi Sóvidéken, ugyanitt azt tartják, hogy „Ilyés, ha álmos, csöndes aratást hoz.”, de ha viharok dúlnak, akkor ezt így értelmezik „Illés szekere hangosabban zörög” vagy „Illés zengeti az eget”. Szegeden ez a mondás járja Illés napján:

„Jaj, neköd, kánikulla, ha Illés próféta a nyakadat mögmossa!”

Pieter Nolpe: Illés Baál isten prófétáival (1623-1702) – Look and Learn Histors Picture Archive / Rijksmuseum

Az Ószövetségi Királyok Könyve szerint szerint a Tisbéből származó Illés próféta i. e. a 9.században élt, az izraeli Acháb király uralkodásának idején. Sorsát megpecsételte lázadó természete: szembeszállt ugyanis a királlyal és feleségével, Jezabellel, aki behozta az országba a bálványimádás kultuszát, Baál-isten tiszteletét. Fenyegetése a legszörnyűbbet jelentette Izrael földjének és Acháb királynak:

Ezzel próbálta visszatéríteni a királyt és feleségét a jó útra, az egyisten-hitre, és be is teljesedett a három évig tartó szárazság. Jezabel azonban üldözni kezdte Illést és a többi hasonlóan gondolkodó prófétát, hogy megölesse őket. Illés és a többi számkivetett próféta a Kerit-patak völgyében, majd Sarepta városában bujkált, végül a Kármel-hegyen szembeszállt Baál, a termékenység és a vihar istenének papjaival, akiket legyőzött.

A Kármel-hegy – Fotó: Wikipedia / Netanel H.

Ez után a Sínai-félszigetre ment, ahol Hóreb hegyén találkozott istennel. Illés utódjától és tanítványától, Elizeus prófétától tudjuk, hogy Illést tüzes szekéren ragadta el az Úr az égbe. 

Bár hagyományaink kissé megkoptak már, Illés próféta széleskörű kulturális jelentőségét nem lehet elvitatni, hiszen a Talmudban, a a Misnában és a Koránban is szerepel, tehát a görög-keleti, a nyugati kereszténység és az iszlám is fontosnak tartja.

Keresztény kultuszának erejét az is mutatja, hogy Jézus Tábor-hegyi megdicsőülésének ábrázolásában egyik oldalon Mózes, a másikon Illés próféta áll.

Kultusztörténeti szerepét erősíti, hogy maga Jézus hasonlítja Illéshez a később tevékenykedő Keresztelő Szent Jánost, utalva arra, hogy János Illés útjában jár, aki megelőzte őt az isteni igazság kinyilatkoztatásában.

Az Izrael északi részét 39 km hosszúságban és 8 km szélességben ívelő Kármel-hegyen alapította Szent Bertold a 12. században a karmeliták szerzetesrendjét, mely rend ma is működik és egyik feladata éppen a Kármel-hegyi szent helyek gondozása. Illés a karmelita rend vagy Kármel-hegyi Miasszonyunk Rendjének atyja és prófétája, az ő szellemi örökségét viszik tovább a rend tagjai – a magányos és Isten ügyéért áldozatkészséggel harcoló profétáét. 

Haifa kikötőjének látképe a Kármel-hegyi Nemzeti Park területéről – Fotó: Unsplash / Stanislav Lvovsky

Illés próféta rendiségen kívüli kultusza leginkább a Balkánon virágzik, és a görög-keleti kereszténység körében. A magyar hagyományba az Árpád-korban érkezhetett: először a 11. századi zágrábi hahóti kódexben vagy -sacramentáriumban, azaz a legrégebi ismert magyar kottáskönyvben jelenik meg, majd a középkorban az egyházi misenaptárak egy része nem tartalmaz Szent Illés-ünnepet. Ebből többek között az is sejthető, hogy tisztelete, kultusza nem volt folyamatos a magyar történelem során.

A paraszti kultúra archaikus hiedelemrétegei és névadási gyakorlata azonban arról tanúskodik, hogy Illés tisztelete a 20. században is része volt kultúránknak: az Illés név és változatai – Éliás, Illyés, Illye, Ila és Ilia – a magyarság körében is népszerűek voltak még a 20. század elő felében. Az ortodox és görög-keleti hagyományt élő balkáni népek hagyományaiban ma is népszerű patrónus, nevét is gyakrabban találjuk meg e népek köreiben, akárcsak ünnepeit. 

A román kultúrában Szent Illést (Sfântul Ilie) a méhészek védőszentjeként is tisztelik, és ilyenkor, július 20-án a falvak méhészei mézet pergetnek: „kaptárfosztásnak” vagy „kaptárnyírásnak” (retezatul stupilor) nevezik ezt az alkalmat.

Érdekesség, hogy a román légierő védőszentjeként is Szent Illést választották.

Raphaello Sanzio Morghen: Jézus színeváltozása a Tábor-hegyen (1768-1833) – Fotó: Look and Learn Histors Picture Archive / Rijksmuseum

A román hiedelemvilág Szent Illés próféta alakjával kapcsolatban ugyancsak gazdag jelentéstartalmat őriz. Azt tartják, hogy a gyertyánfában könnyebben el tudnak elrejtőzni az ördögök, ezért ezt a fát nem használják a háztartásban, és viharos időben nem húzódnak be a gyertyán alá.

Ha Szent Illés napján vihar van, nem szabad kinyitni sem a házak ajtaját, sem az ablakokat, nehogy a haragja elől menekülő ördögök bejöjjenek a házba.

Moldva egyes részein ezen a napon főtt újbúzát esznek mézzel. Ha Szent Illés ünnepének előestéjéig nem csépelték ki a búzát, az asszonyok ünnepi ruhát öltenek, és kimennek néhány búzakévét aratni, amiből aztán lerázzák a szemeket, a búzát megdarálják, és mézzel megfőzve fogyasztják. Másutt friss gyümölcsöt esznek, hogy egészségesek maradjanak a következő évben. Úgy tartják, hogy ha Illés ünnepén mennydörög, az összes mogyoró kiszárad, és a gyümölcsösökben a gyümölcsök férgesek lesznek. 

A ruszinok – akik a Julián-naptár szerint augusztus 2-án ünneplik Illés prófétát – ekkortól számítják a nyár végét és az ősz kezdetét. Óvatosak voltak ezen a napon, nagyon vigyáztak, nehogy feldühítsék Illést, ezért igyekeztek behúzódni házaikba, de még az állatokat sem engedték ki, nem is fürödtek, és nem hangoskodtak.

Peter Paul Rubens: Illés próféta kenyeret és vizet kap egy angyaltól – Fotó: Wikipedia / Web Gallery of Art

 

Illés próféta alakja a művészetben és az irodalomban is megjelenik, több alkotót ihletett meg. A középkori ábrázolásokon – például Roelant Savery, Peter Paul Rubens, Il Guercino művein – a pusztában kuporgó Illés próféta alakja jelenik meg, amint egy holló vagy egy angyal hoz neki kenyeret. Századokon át a festészet egyik kedvelt témája Illés tüzes szekéren való mennybemenetelének jelenete, melyet ugyanúgy megtalálunk Pieter Symons Potter, Herri Met de Bles és David Coljins 16. századi holland festőművészek művei között, mint a 18. századi olasz késő-barokk festő, Giuseppe Angeli feldolgozásában. 

A zenében Felix Mendelssohn Bartholdy 19. századi német zeneszerző, zongora-és orgonaművész Illés-oratóriuma dolgozza fel drámai erővel az Illés próféta által képviselt eszméket:

A magyar irodalomban talán a leghíresebb Illés-toposz Ady Endre 1908-ban megjelent Illés szekerén című kötete, melynek címadó verse így szól:

Az Úr Illésként elviszi mind,
Kiket nagyon sujt és szeret:
Tüzes, gyors sziveket ad nekik,
Ezek a tüzes szekerek.

Az Illés-nép Ég felé rohan
S megáll ott, hol a tél örök,
A Himaláják jégcsucsain
Porzik szekerük és zörög.

Ég s Föld között, bús-hazátlanul
Hajtja őket a Sors szele.
Gonosz, hűvös szépségek felé
Száguld az Illés szekere.

Szivük izzik, agyuk jégcsapos,
A Föld reájuk fölkacag
S jég-útjukat szánva szórja be
Hideg gyémántporral a Nap.

A magyar líra egyik legszebb szimbolista alkotásának sodró erejéből talán mi is meríthetünk ezen az eső iránti várakozással teli napon.

Nyitókép: Giuseppe Angeli: Illés tüzes szekéren a mennybe száll (1740-1755) – National Gallery of Art